16. fejezet

Tizenhatodik fejezet

Nyöszörögve nyomtam ki a telefonom ébresztő óráját. Tegnap elég sokáig szaladgáltam a koncert miatt. De mivel Harry-vel nem tudtam egyáltalán beszélni azóta, kénytelen voltam elmenni vele a mai napon. És lehet, hogy már fél 11 van, de szerintem az én helyzetemben mindenki más nyűgös lenne. Majdnem hajnali 3-kor tudtam csak lefeküdni, és nekem kell legalább 10 óra alvás, hogy friss legyek. 

Nagy nehezen kimásztam az ágyamból. A másik ágyban Liz még nagyban húzta a lóbőrt. Kicsit bántott, hogy egy ideje alig beszélgetünk. Jó, azért megbeszélünk dolgokat, de valahogy elmaradnak az olyan fél éjszakán át tartó kibeszélések. Ennek a megvalósítása pedig nem lenne nagy dolog, hisz egyfolytában egy szobában vagyunk, de mire eljutnánk hozzá, már mind e ketten hulla fáradtak vagyunk... 

Csendben kivettem a bőröndömből az első kezembe akadó ruhadarabot, de mivel nem tetszett, elkezdtem turkálni benne tovább. Mindig megpróbálom ezt a módszert, de sose jön össze. Túlságosan is válogatós vagyok a ruhák terén. 5 perc keresgélés után már felidegesítettem magam nagyon, ezért dühlevezetésnek szánva, belerúgtam egy nagyot a nagyobb bőröndömbe. De ez valahogy sehogy sem bizonyult jó ötletnek. A lábujjamba fájdalom nyílalt, ami miatt felüvöltöttem. Ennek hála pedig a még alvó Lizzie is felébredt.

- Te meg mi a jó büdös francot csinálsz? - nézett rám álmos szemekkel. 

- Ú, bocsi! Csak nem találok semmi ruhát.. - mutattam a nyitott bőröndöm felé. Szőke barátnőm nagyot sóhajtott, és felállt. 

- Menj el zuhanyozni, én addig keresek neked valami ruhát. De utána feltétlenül beszélnünk kell! - mutatta fel mutatóujját jelezvén, hogy nagyon fontos amiről beszélni szeretne.

- Oké, de gyors legyél, mert elfogok késni! - mondtam, és egy fehérnemű szettet a kezembe kaptam, és már rohantam is a fürdőszobába. Ahogy még gyorsan Lizre néztem, láttam az arcán, hogy valami nem tetszik neki. Nem gondoltam fontos dolognak akkor. Majd úgy is elfogja mondani, mert ahogy ismertem már, mindig elmondja ha valamivel van valami gondja.

Maximum 10 perc alatt lezuhanyoztam. Eredetileg az volt a tervem, hogy a hajamat futtában kivasalom, de végül hullámosan hagytam, úgy ahogy eredetileg szokott állni. A törölközőmet magam köré csavartam és visszamentem a szobánkba. Liz már az ágyán ült, rám várva. Az arcán megint látszódott valami elégedetlenség. Az ágyamra már kikészítette a ruhámat. Megint egy újabb tökéletes összeállítást rakott az ágyamra. Egy piros farmert és hozzá egy fehér virágmintás ingszerűt. Liz-nek mindig is kitűnő ízlése volt, ezt most sem cáfolta meg.

- Georgi, tegnap történt valami közted és Harry között? - kérdezte komolyan. Egyből a közepébe vágott, szóval teljesen komolyan beszél.

- Nem, mi történt volna? - húztam fel a szemöldököm. Nem gondoltam volna, hogy kinéz belőlem ilyet. Lehetséges, hogy a kapcsolatom Nate-el nem a fénykorát éri, de akkor is. Nem csalnám meg!

- Tegnap ahogy ott álltatok ketten azon az erkélyen, és beszélgetettek... Georgi, szinte forrt köztetek levegő! És ezt nem csak én láttam! - nyugodtan beszél tovább, miközben én felvettem a ruháimat. Megforgattam a szemeimet.

- De nem történt semmi! Esküszöm mindenemre, hogy csak beszélgettünk! És ezt is azért, mert ti összezártatok vele. - miközben mondtam neki, tovább készülődtem. Felvettem a sarumat és a táskámba beledobáltam pár fontosnak tűnő dolgot. Lehet, hogy Liz komolyan gondolta ezt a témát, de én nem. Lehet, hogy nekik kívülállóknak úgy tűnt hogy forr közöttünk a levegő, de mi Harry-vel pontosan tudtuk, hogy ez nem így van.

- Csak azért, hogy ne kelljen tovább hallgatni nekem se, Luke-nak se és a fiúknak se a te és Harry panaszkodását egymás iránt. Tennünk kellett ellene valamit, mert ti mind a ketten túl makacsok vagytok hozzá, hogy a saját nézeteltéréseteket lerendezzétek. - tárta szét a karjait. Sóhajtottam egy nagyot.

- Liz, hidd el, hogy nem történt semmi! És amúgy is, én szeretem Nate-t! Nem csalnám meg... De most mennem kell! - gyorsan megöleltem, és már mentem is ki a szobából. Ő azonban követett.

- Harry-vel találkozol, ugye? - kérdezte. Gyorsan visszafordultam felé.

- Talán. - válaszoltam neki. Erre ő csak csapott egyet a combjára.

- Erről beszélek! Talán ti nem veszitek észre, de mi látjuk! Van valami köztetek... És ennek talán örülnöm is kellene, de Nate a barátom. Nem nézhetem csak úgy, hogy te más sráccal mászkálj kettesben! - lehunytam a szemeim, és sóhajtottam egyet. Nem akartam hogy felidegesedjek, mert akkor olyanokat tudok mondani, amiket nem akarok. Már épp reagálni kezdtem volna, amikor ő fojtatta. - És akkor ma csak elmentek együtt, és akkor holnap is ez lesz. Utána meg már mindennapos program lesz. És egyszer csak azt veszed észre, hogy csókolóztok meg kitudja még mi...

-Liz kérlek bízz bennem! - ezzel pedig már a lift felé is vettem az irányt. Én ezt a témát már lezártam magamban. Nem kell rám felügyelni, tudom mit csinálok, és van felelősség érzetem is! Márpedig én ebben semmi rosszat nem láttam.

~*~

- Milyen fagyit kérsz? - nézett rám Harry. 

- Joghurtosat. - válaszoltam. Délután fél 5 fele járhatott már az idő. Tényleg az egész napot együtt töltöttük, Harry komolyan gondolta azt amit tegnap kérdeztem tőle. Hiába mondtam már el neki, hogy én azt nem gondoltam komolyan, ő tartotta magát ahhoz, hogy együtt leszünk. Már szinte egész Párizst bejártuk, de mindig volt valami amit Harry kitalált, és oda kellett mennünk. Minden helyet jól megnéztem magamnak. Soha életemben nem voltam még ebben a csodálatos városban, és ki tudja, hogy egyáltalán fogok-e még... 

Most épp az egyik Eiffel-torony előtti fagyi árushoz húzott oda Harry, mondván mennyei a francia fagyi. 

- Hölgyem itt van a fagyija. - nyújtotta felém a tölcséres fagyit. Mivel nagyon csábítóan nézett ki, azonnal megkóstoltam. Igaza volt a göndörnek, tényleg nagyon finom volt.

- Ez isteni! - mutattam a fagyira. Harry erre csak elégedetten elmosolyodott.

- Gyere, üljünk le az egyik padra! - intett, és útban volt már az egyik üresen álló pad felé. Sokáig ültünk ott csendben egymás mellett.

- És hogy van a barátod? - tette fel hirtelen a kérdést. gazán meglepett vele. Nem gondoltam volna, hogy majd pont ő érdeklődik felőle. 

- Megvan. - válaszoltam, és megrántottam a vállam. 

- Összevesztetek? - kérdezte kimérten. Egyszerűen nem értettem, hogy miért kérdezi. Talán érdekli?! De miért érdekelné? 

- Nem. Egyszerűen akárhányszor beszélünk, neki mindig valami fontosabb közbe jön. Általában pont akkor hívja valaki, vagy el kell mennie... - mondtam, és próbáltam tükrözni a szomorúságom. Nagyon rosszul esett Nate viselkedése. Nem tudtam mire vélni...

- Biztos bulizni jár, nem? - kérdezte. Talán megakart ezzel nyugtatni?

- Nem szokott ilyen diszkókba járni. Inkább a fesztiválokat csípi. Eredetileg az lett volna a közös nyári programunk, hogy a létező összes fesztiválon részt veszünk. Csak aztán jött ez a turné dolog, úgyhogy ez a dolog elmaradt. - magyaráztam neki. Egyfolytában figyelmesen hallgatott. 

- A fesztiválokon is lehet bulizni... - mosolyodott el. Ez a mosoly volt az a mosoly, amitől rajongók ezrei elájulnának... Nekem csak feldobta valamivel a hangulatom. 

- Jó, de az teljesen más. Szerintem. - rántottam meg a vállam. 

- És te melyiket szereted jobban? - kérdezte. Közben ő már meg is ette a fagyiját. Nekem még több mint a fele megvolt. Hát sose voltam egy gyorsan evő típus...

- Igazából nekem mindegy. Csak a hangulat fontos. Ha mondjuk elmegyek egy olyan 'állat' házi buliba például, tök ól szoktam érezni magam, mert ott szinte mindenkit szoktam ismerni. Ha egy diszkóba megyek, ott nem biztos hogy jól érzem magam. Van amikor kicsit feszengek. A fesztiválokat meg alapból szeretem. Nem voltam még sokon, de amin voltam, az jó volt. - rántottam meg a vállam. - Te hogy vagy vele?

- Nekem mindegy. Csak érezzem jól magam. - rántotta meg a vállát. Miért éreztem, hogy ezt fogja válaszolni? Az utóbbi egy hét után nem volt meglepő ez a válasza. Kicsit sem. - És Liz-zel mizu? - kérdezte hirtelen.

- Liz él és virul, de miért érdekel? - húztam fel a szemöldököm.

- Mert nem tudtam más témát felhozni. - mondta, mintha ez teljesen normális lenne. Felnevettem.

- Képzeld, ma reggel azt kérdezte, hogy történt-e valami közöttünk amikor összezártak minket... - megforgattam a szemeimet cinikusan. 

- És mit mondtál? - kérdezte komoly arccal. Azt hittem, hogy majd ő is úgy reagál rá, mint ahogy én. Azonban nem így tette.

- Az igazat. Hogy semmi. - hülyén néztem rá. Ezt miért kellett neki megkérdeznie? Ez alapvető, hiszen ő is ott volt, ő is tudja az igazat. 

- Ezt miért kellett megkérdezni? Te is tudod a választ... - értetlenül néztem rá. Erre ő csak megvonta a vállát. 

~*~

- Figyelj Georgi! Nagyon sajnálom ahogy reggel viselkedtem! - ahogy beléptem a szobánkba, Liz azonnal rám ugrott. Mosolyogva megöleltem.

- Semmi baj. Csak szarul esett, hogy nem bízol bennem. - mondtam. Még egyszer bocsánatkérően rám nézett majd egyből kifaggatott, hogy mit is csináltunk Harry-vel. Azután még nagyon sok dolgot kibeszéltünk. Teljesen olyan volt, mint régen, ami nagyon hiányzott már. 

15. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap nem raktam fel a részt, de nem voltam itthon és későn értünk haza. Tiszta fáradt voltam már, úgyhogy nem volt erőm még arra se, hogy egyáltalán bekapcsoljam a gépemet. Sajnálom, hogy csak ma tudom hozni, de holnap már felrakom a következőt, mert úgy az igazságos... xx
Tizenötödik fejezet

Reggel teljesen ismeretlen helyen ébredtem. Gyorsan felpattantam, és körbenéztem a szobában. Egyértelműen egy fiúszoba volt. A ruhák mindenhol ott hevertek... Pedig még csak pár napja vagyunk a hotelben, nem? Gyorsan kilépdeltem a szobából, és egyenesen a kanapén szuszogó személyhez mentem.

- Harry! Harry! - rázogattam. Az nyöszörögve kinyitotta a szemét, és fátyolosan nézett vissza rám. - A te szobádban aludtam el? - kérdeztem. Nem voltam biztos benne, de minden arról árulkodott. Legalábbis ha nem az ő szobájában aludtam volna, akkor miért alszik a kanapén? De akkor meg miért nem ment be Zayn, Niall, Liam vagy Louis szobájába? Vagy ők már visszajöttek? 
- Igen, asszem. Miért? - kérdezte, és közben próbált egy kicsit magához térni. 
- Csak kérdeztem. És Louis-ék már visszajöttek? Kinyitották már az ajtót? - tettem fel az újabb kérdéseimet.
- Nem tudom, de biztos, hogy nem jöttek vissza... - dörzsölte meg a szemét. Valahogy nagyon nem sikerült neki felébrednie. Egy szó nélkül a bejárati ajtó felé indultam, és megnéztem, hogy nyitva van-e. Természetesen zárva volt...
- Szerintem ezek elfelejtkeztek rólunk... - mentem vissza Harry-hez, és leültem mellé a kanapéra. Közben már sikerült feltápászkodnia.
- Add ide a telefonod. - nyújtotta a kezét. Végig tapogattam a zsebeimet, de nem találtam sehol.
- Asszem nem tudom hol van. - néztem rá zavartan. Ő csak a homlokára csapott, és elkezdte keresgélni. én is csatlakoztam hozzá végül, mert egyedül semmire nem ment. Legalább fél órát kerestük, de sehol sem találtuk.
- Hova tud eltűnni így egy telefon? - kérdezte idegesen Harry, és leült csak úgy szimplán a földre. - Tegnap hova tetted? - nézett rám.
- Asszem az asztalra. De nem tuti... - tártam szét a karomat. Nagyon idegesített, hogy nem tudom merre van az a nyavalyás telefon. Míg Harry mondhatni feladta, addig én tovább kerestem. Addig-addig kutakodtam, míg valami lejátszó félét nem találtam. - Ezt ti szoktátok használni? - kérdeztem, és közben a lejátszóra mutattam. 
- Őszintén eddig észre se vettem. - mondta unottan. Fel kellett nevettem azon, ahogyan mondta. Mintha ez teljesen természetes lenne. 
- Ha nem baj, most kipróbálom. - és azzal be is kapcsoltam. Azonnal elindult a zene. Jelenesetben ez Katy Perry-től a Part of me. Mosolyogva kezdtem el halkan énekelni. Szerettem ezt a számot.
- Szereted? - kérdezte Harry, és mosolyogva figyelte, ahogy egyre hangosabban éneklem a dalt. Megrántottam a vállam. Sok zenét szeretek, szinte már nem meglepő, hogy ezt is. Vigyorogva kezdtem el énekelni a dal refrénét, Harry pedig továbbra is csak mosolyogva figyelt.
- Egyébként ma a koncerten kívül kell valahova mennetek? - kérdeztem amikor vége lett a dalnak és jött a következő. Mosolyogva lehuppantam a fiú mellé a földre. Nem tudom miért, de most valamiért levakarhatatlan volt az arcomról a mosoly.
- Elvileg van egy interjúnk. De képesek arra, hogy nem visznek el rá, és itt hagynak a koncertig minket... - gondolkozott el.
- Azért annyira csak nem elvetemültek. Hiszen már kibékültünk, nem? Azt csak nem gondolják, hogy még most is egymást öljük, nem? - kérdeztem, és belegondoltam, hogy mikre képesek. Simán kinéztem belőlük, hogy itt hagynak minket kettesben.
- Szerintem biztos ami biztos alapon lazán itt hagynak minket. - felelte és felpattant mellőlem.
- Most hova mész? - szóltam utána.
- Eszek valamit. - nézett vissza. - Te kérsz valamit?
- Mi van? - gyorsan felpattantam és utána mentem. Ő már hűtőt fürkészte, ami tele volt kajával. Legalább nem halunk éhen.
Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mit együnk, de végül a legegyszerűbb étel mellett döntöttünk. Mind a ketten csokis müzlit ettünk. Leültünk egymással szembe az asztalhoz, és csak csendben ettünk és hallgattuk a nappaliban szóló zenét.
- Én itt szét fogom unni magam. - szólaltam meg mikor befejeztem a reggelim. - Azt sem tudom mennyi az idő. Mennyit kell még itt kibírnom... - nyávogtam egy sort. Vannak ilyen pillanataim.
- Van tv, laptop... Máskor ha egy ilyen helyen vagy mit csinálsz? - nézett rám hülyén.
- Van laptop?! Ezt eddig miért nem mondtad? - húztam fel a szemöldököm. - A neten írhatnánk nekik, hogy engedjenek ki! - vigyorodtam el. Szerintem egy tökéletes ötlet volt. Harry szerint már kevésbé.
- És szerinted csinálnának valamit? Maximum valami szerintük jó fej üzenetet visszaküldenek. - rántotta meg a vállát. Akármennyire is jó ötletnek tartottam az enyémet, neki is igaza volt. Bele kellett törődnöm, hogy igenis itt leszek addig, ameddig a többiek akarják. Hirtelen Harry felállt.
- Hova mész? - kérdeztem.
- Gyere, mutatok valamit. - bökött a fejével az egyik irányba. Végig mentünk a nappaliban, és bementünk az egyik szobába. Ebben teljes rend volt, úgyhogy valószínűleg ebben éppen senki sem aludt. Csak ámuldoztam, hogy mekkora ez a lakosztály. Biztosan a legeslegdrágábbak között van, hanem a legeslegdrágább... Aztán ahogy a szoba végére néztem (nem volt a szoba nagy), egy üveg ajtót láttam meg. Harry magabiztosan arra fele lépkedett. Én csak követtem. Kinyitotta az ajtót, és kilépett. Felém fordult, hogy kövessem.
- Hölgyem. - szólalt meg amikor kiléptem. - Innen tökéletes kilátás nyílik Párizs legszebb környékére. Remélem tetszeni fog. - mosolyodott el aranyoson, és kezével a kilátásra mutatott. Ahogy arra néztem, elámultam. Pontosan rálehetett látni az Eiffel-toronyra és a körülötte lévő helyre. A korláthoz léptem, és úgy néztem a környéket. Az emberek apró hangyákként mászkáltak lent az utcákban, a kocsik valamivel nagyobb bogarakként száguldoztak. A hotel volt a legnagyobb épület, így a többi házak tetejére is rá lehetett látni. A torony melletti park zöldben pompázott néhol színesben a virágágyások miatt. És az egész képet megkoronázta maga az Eiffel-torony. Egyszerűen tökéletes volt ez a környék.
- Ez gyönyörű! - néztem csillogó szemekkel Harry-re. Elégedetten elvigyorodott, mire csak oldalba böktem. Tekintetünk találkozott. Az övé is csillogott, akárcsak az enyém. Percekig álltunk ott, és csak néztünk egymás szemébe. Egyszerűen nem tudtam elszakítani az övéből a tekintetem. - Ebben a szobában hogy hogy nem alszik senki? - kérdeztem végül, és újra a tájra néztem.
- Mert mindenki ide akart jönni, és végül, hogy ne legyen vita, senkié se lett. Így tartottuk igazságosnak. - végül ő is a tájat kezdte el fürkészni.
- Azt elhiszem. Én is ebbe szerettem volna aludni. Este csak kiülnék ide, és gondolkoznék... - feleltem, és egy kicsit elmerengtem. Elképzeltem, ahogy hajnalok hajnalán itt ülök és gondolkozok. Ezen a helyen valahogy minden könnyebbnek tűnt. Itt minden megvalósíthatónak festett. De sajnos csak a hely szépsége miatt.
- Ha gondolod gyere fel ide. Itt áll ez a szoba üresen, el lennél itt. - ajánlotta fel hirtelen. Meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ilyet fel fog ajánlani. Igaz hízelgő volt, de nagyon sok dolog volt ami miatt nem lehetett.
- Igazán kedves ajánlat, de nem fogadhatom el. Jó nekem ott ahol most vagyok. - mosolyogtam rá. - Igaz ott nincs ilyen kilátás, és egy csöppet szűkösebb a hely is, de nekem pont tökéletes. - nevettem fel. Millió lány rávágta volna azonnal az igent. Ki ne akarna a One Direction tagjaival egy lakosztályon lakni?! De nekem nem kell ez a lehetőség.
- Te tudod. - rántotta meg a vállát. Felhúztam a szemöldököm. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni a fiú viselkedésén. Van amikor bunkó, van amikor kedves, van amikor túl laza. Van amit pont leszar, és van ami nagyon érdekli. Egyszerűen érthetetlen...
- Holnap van koncert? - kérdeztem hirtelen megtörve a már több perce beállt csendet.
- Nincs. Holnap terveztem, hogy elmegyek este valami jó kis bulizó helyre... Holnapután estig úgysincs semmi program megint. - furcsa volt, hogy velem osztja meg a bulizós terveit. Én azt sem értettem, hogy az elmúlt időben miért volt annyit szórakozni. Egy turnén nem az a fő cél, hogy leigyuk magunkat nagyon. Már pedig Harry nagyon leszokta magát inni.
- Mi értelme van annak, hogy leidd magad a sárga földig? - kérdeztem hirtelen felindulásból. Felhúzott szemöldökkel fordult felém.
- Nem szoktam sokat inni... - válaszolta, és közben egyfolytában engem méregetett. Megmondom őszintén egy kicsit zavarba is hozott vele.
- Tényleg nem... Pár napja volt szerencsém összefutni veled egy kiadós bulizás után. - válaszoltam és próbáltam minél megsemmisítőbb lenni. Engem nem kell etetnie ezzel a "nem is iszok sokat" dumával. Főleg úgy, hogy én találkoztam is vele.
- Találkoztál velem?! - kérdezte meglepődötten. - Nem is emlékszem rá...
- Mert csak egy csöppet volt bebaszcsizva... - nevettem fel kínosan. Elég kellemetlen volt korán reggel Harry-vel találkozni akit a sofőrjük cipelt haza a buliból. - Konkrétan azt mondtad nekem, idézem: "Nem láttál erre menni egy fekete-fehér foltos cicát? Van pár elintézetlen dolgunk egymással.". - mondtam. Az arcára zavartság ült ki. Eléggé ledöbbentette az, hogy találkoztam vele korán reggel amint holt részegen hozzák haza egy 'állat' buliból.
- Ez mikor is volt? - kérdezte úgy és közben teljesen ártatlan fejet vágott és bökött egyet a levegőbe.
- Dániában. Tudod amikor volt egy szabad estétek, és Zayn-nel elmentetek. Csak éppenséggel Zayn 5 órával hamarabb és sokkal józanabban ért haza mint te. - mondtam neki és fel kellett nevetnem az arc kifejezésén.
- Tudod az egy nagyon atom buli volt. - mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. És végül is meg is tette, hisz egy 'atom' buliban nem lehet nem sokat inni... Ugyebár...
- Mi lenne, ha holnap a kedvemért nem mennél el bulizni? - kérdeztem hirtelen felindulásból. Nem gondoltam át mielőtt kimondtam volna. Ez a kérdés sokkal inkább hangzott kacérkodásnak, mint rendes kérdésnek. Pedig én az utóbbinak szántam!
- Ez lehetetlen. Kéne nekem találnod sokkal jobb programot. Az pedig nehéz. - felelte, és közben megint csak engem figyelt végig. Már teljesen felém volt fordulva, és az egyik kezével a korlátnak volt támaszkodva. Én is felé fordultam, és a csípőmmel nekidőltem a mély zuhanástól elválasztó korlátnak.
- Mi lenne, ha az egész napot együtt töltenénk? Akkor is elmennél? - húztam fel a szemöldököm. Most már egyáltalán nem érdekelt, hogy lehet kacérkodásnak veszi. Vegye annak. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy erre mit válaszol.
- Srácok! - hallatszódott hirtelen a szobából. Mind a ketten arra fele fordultunk, és néztünk, ahogy Luke, Lizzie, Liam, Niall, Zayn és Louis besorakoznak a szobába.
- Ti mit csináltok itt? - kérdezte Liz, és közben gyanúsan méregetett minket. Rosszallóan ránéztem. Nem kell így nézni ránk. Tényleg nem történt semmi.
- Beszélgetünk. - válaszoltuk pont egyszerre Harry-vel. Egymásra néztünk, és mind a ketten felnevettünk.
- Látom kibékültetek. - állapította meg Louis mosolyogva.
- Már tegnap este. - mondta Harry. - Úgyhogy felesleges volt minket eddig itt tartani. - erre csak bólintottam egy jó nagyot.
- Biztos ami biztos alapon inkább itt hagytunk titeket. - mondta Niall, és ő volt az első aki kiment a szobából. Őt nemsokára követte majdnem mindenki.
- De most gyere Georgi! Készülni kell a koncertre. Már 4 óra! - megfogta az egyik kezem Liz. Azonban még mielőtt magával ragadott volna, Harry hozzám szólt:
- Holnap délben elindulhatunk, hogy együtt töltsük a napot! - elégedetten vigyorgott. Én meglepődötten néztem vissza rá. Nem gondoltam komolyan azt, amit az előbb mondtam... Azonban még mielőtt bármit is reagálhattam volna, Liz kihúzott a szobából.

~*~

Gyorsan magamra kaptam az estére kiválasztott ruhámat, aminek a teteje fekete volt, és az alján világos kék virágmintás fodrok voltak. Még egyszer utoljára megnéztem magam a tükörben, majd elindultam le a hallba egyedül. Liz és Luke már vagy fél órája elmentek. Nekik hamarabb ott kellett lenniük. 

14. fejezet

Tizennegyedik fejezet

**Georgi szemszöge**

A szemében meglepődöttség tükröződött. Ennyire meglepte volna a válaszom?

- Miattam? Ennyire irritállak? - nevetett fel kínosan. Teljesen félre értette a válaszom...

- Nem, dehogyis! Csak tudtam, hogyha én is megyek, akkor te nem fogsz jönni. Azt pedig nem szerettem volna, ha miattam maradsz le a városnézésről... - néztem rá. Kicsit kellemetlen volt ez a téma. Magam sem értem, hogy miért akarok neki még jót, ha így viselkedett velem...

- Nyugi, akkor is elmentem volna. Ki nem hagynám Párizst! Még ha már jártam itt is... - nevetett fel. Szóval most lejárattam magam előtte?

- Ó, ez teljesen más... Akkor feleslegesen maradtam volna itthon... - biggyesztettem le az ajkam. Sok-sok hálának tartozom én az időjárásnak! Ha nem esett volna az idő, itt maradok feleslegesen.

Ezután a rövidke beszélgetés után (ami normális volt), újra csend állt be közénk. Látszott Harry-n, hogy gondolkozik valamin. Kíváncsi voltam rá, de nem mertem megkérdezni. Még ki sem békültünk hivatalosan.

- Szóval fontosnak tartottad azt, hogy nehogy kimaradjak valamiből, ezért te feláldoztad magad. És ezt mind azok után, hogy így viselkedtem veled? Hogy összevesztünk? Miért? - nézett rám. Nem számítottam ilyen kérdésre. Nem tudtam mit válaszolni. Zavartam elkezdtem piszkálgatni a kezem, és próbáltam kibújni a válaszadás alól. - Georgi! - próbálta felvenni velem a szemkontaktust, de mindig másfele néztem. Most erre mit mondhatnék? Magam sem tudom már, hogy mit miért csinálok! Nem hogy még valakinek megtudjam magyarázni.

- Hát... Mert... - kezdtem el makogni valamit. - Mert nem ilyennek ismertelek meg. És én annak a srácnak akartam jót, akit pár hónapja megismertem... - mondtam az első eszembe jutó és értelmesnek tűnő választ. 

- Á, értem. - nem volt valami biztos abban, hogy ezt el is higgye nekem. Pedig volt benne valami, tényleg. De szerencsére nem firtatta tovább a témát. Látta rajtam, hogy zavarban vagyok.

- És te miért viselkedtél velem úgy? - kérdeztem. Akarva akaratlanul is kicsúszott a számon a kérdés. Múltkor a buszon sem tudta megindokolni. Ha már itt vagyunk kettesben, nem veszthetek semmit ha megkérdezem.

- Őszintén nem tudom. Egyszerűen csak összezavarodtam. Én sosem tudtam, hogy neked barátod van. Pedig már mindenki tudta. Azt hittem, hogy nekem elmondanád. Olyan jókat beszélgettünk együtt. Annyi mindent megtudtunk egymásról. És... - kezdett volna el mondani valamit, de megakadt. Nem volt biztos abban, hogy ezt el kellene-e mondania nekem. 

- És? - sürgettem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akar mondani. 

- És... És nem tudom! Egyszerűen féltékeny voltam, mert van barátod. Idegesített a tudat, hogy már foglalt vagy. - mondta ki, és elég ideges lett. Talán magának sem akarta még bevallani. A szívem kétszer gyorsabban kezdett el verni, a gyomromban pedig valami furcsa érzés volt. Nem ismeretlen érzés, nagyon is ismertem. De ennek nem most kéne előjönnie! Hanem amikor Nate-el vagyok. Amikor a barátommal, nem pedig egy fiúval, akivel az utóbbi hetekben nem is beszéltem, pedig együtt vagyunk egy turnén! 

Teljesen összezavarodtam. Szerelmes lennék újra? Vagy csak figyelemre vágyom? Akármennyire is néztem a dolgokat, ugyanott voltam. Sehol. Csak meredtem magam elé, és szótlanul ültem. Harry kíváncsian várta a reakciómat. Talán egy kicsit meg is ijedt, hogy nem mozdulok. 

- Georgi! - szólalt meg hirtelen mellettem. - Jól vagy? - aggódva fürkészett. Lassan felé fordítottam a fejem, és rámosolyogtam. Nem volt valami hihető mosoly, de ennél jobbat nem tudtam. Hiszen forgott velem a világ. Az agyamban milliónyi kérdés nyüzsgött, de egyikre sem tudtam választ adni. Nem értettem, hogy miért van ez az érzés, hogy miért nézek megbabonázva Harry-re. Nekem van barátom, akit szeretek! Szeretek? Biztosan szeretek! Csak már lehet, hogy nem annyira amennyire kellene.

- B-bocsi. Egy kicsit elgondolkoztam. - válaszoltam neki halkan. Látszódott rajta, hogy nem érti miért viselkedek vele így. De mintha a szemében a remény egy kicsi szikrája csillant volna meg. De miért? 

- Szóval, akkor most kibékülünk? - kérdezte mosolyogva. Kifújtam a bent tartott levegőmet. Nem firtatja tovább ezt a témát. Ha lehetett volna, akkor a világ összes áldását rászórtam volna akkor.

- Igen, remélem. - bólintottam egy kicsi mosollyal az arcomon.

~*~

Órákig beszélgettünk. Hasonló képen mint még régen. Nagyon jó volt vele megint megbeszélni a dolgokat, nem pedig kerülni egymást. Iszonyatosan sokat nevettem, amikor mesélt nekem az eddigi turnéjukról. Nagyon sok vicces dolog történt velük. Én már nem tudtam ennyi mindent mondani.

- És egyébként Spanyolországban is születtél? - kérdezte hirtelen. Épp egy teljesen más témában voltunk, amikor megkérdezte. Meglepett vele, de ez még nem olyan kérdés volt, amire ne válaszoltam volna.

- Nem. 5 éves lehettem. Épp hogy csak megtanultam a saját anyanyelvem, máris újat kellet... - mosolyogva visszagondoltam azokra az időkre. - Új ház, új környezet, új nyel, új barátok. Eleinte kimondottan nem szerettem Madridban élni. Már megszoktam a londoni életet. De aztán ahogy egyre jobban otthon éreztem magam, egyre jobban is éreztem magam. Viszonylag hamar elsajátítottam a nyelvet... Utána már jó volt. - rántottam meg a vállam. 5 évesen azt hittem, hogy minden összeomlik. Közben akkoriban milyen jó is volt az élet! 

- Miért költöztetek el? - tette fel legújabb kérdését. Most ő kérdezett, én válaszoltam. Eddig fordítva volt.

- A drágalátos anyukám miatt. A nagyszüleim nagyon betegek voltak, és ápolni kellett őket. Mivel a drága anyukám egyke volt, rá hárult a feladat. - válaszoltam. Nem akartam anyuról beszélni neki. Mindennél jobban szégyelltem, hogy egy ilyen nő az anyukám.

- Miért beszélsz így az anyukádról? - húzta fel a szemöldökét. - Egyáltalán eddig miért nem beszéltél róla? - sorra csak tette fel a kérdéseket. Nem akarta, de felzaklatott. Spanyolország számomra egy tabu téma. Egyáltalán nem szeretek róla beszélni. Sőt, mi több, nem is tudok. 

- Kérlek Harry, hagyjuk ezt a témát. Nem szeretnék róla beszélni. - válaszoltam halkan. Nem volt kedvem egyáltalán anyámra gondolni is.

- Én ezt nem értem. De ha nem akarsz róla beszélni, akkor hagyjuk. - hálásan ránéztem, és megöleltem. Mindennél többet jelentett az, hogy megérti. Nem faggatózik tovább, hanem elfogadja, hogy nem akarok róla beszélni.

- Lefeküdhetnék valahova? Nagyon fáradt vagyok. - mondtam neki. A fáradtság hirtelen tört rám. Egyszerűen csak le kellett feküdnöm. 

- Gyere! - bökött a fejével az egyik szoba felé, és elindult arra. 

13. fejezet

Tizenharmadik fejezet

**Lizzie szemszöge**

Mivel már mindenki eléggé megunta azt, ami Harry és Georgi között van, kénytelenek voltunk lépni az ügyben. Egyáltalán nem értem azt, hogy mi van közöttük. Régen tök jól elvoltak, most meg itt hisztiznek. És tök feleslegesen. Csak ketté szedik ezzel a társaságot, a stáb azt a részét, ami koncertről koncertre állandó és együtt van. Mindenki ismeri a fiúkat és Georgit is. Rajtunk kívül senki sem érti, hogy ez miért van, de már nagyon unják. Pedig még csak két hete kezdődött el! 

Úgyhogy a saját és az ő érdekükben is muszáj volt cselekednünk. A terv a következő volt: a fiúk Harry telefonjáról üzennek Georginak, hogy jöjjön a szobájukba, mert szeretne "Harry" vele beszélni. És amikor Georgi bemegy a szobába (ahol Harry is ott lesz), rájuk zárjuk az ajtót, és addig nem engedjük ki őket, amíg ki nem békülnek. 

A terv ugyan nem saját (egy filmben láttam), de beválhat. És ha esetleg nem is, rengeteg lehetőség van még. Egy próbát biztosan megér.

**Georgi szemszöge**

Nagyot sóhajtva lecsúsztam a fal mellett. Kellett nekem ide jönnöm! Tudhattam volna, hogy nem fog csak úgy kibékülni velem. Most pedig itt vagyok összezárva vele, kitudja meddig.
- Ez igazán fantasztikus. - állapítottam meg és a felhúzott térdemre hajtottam a fejem. Harry nem válaszolt, csak egyre távolodó léptek zaját hallottam. Remek akkor továbbra is leszarja a fejem. Igazán élvezetes órák várnak rám.
Aztán hirtelen hallottam, hogy visszajön.
- Add ide a telefonod! - mondta. Azonnal felkaptam a fejem, és ránéztem.
- Nem gondolod komolyan, hogy csak úgy neked adom a telefonom? Van benne csomó személyes dolog. - hülyén néztem rá. Ezt tényleg nem gondolhatja komolyan...
- Nem érdekel engem a te telefonod. Csak felakarom hívni Louis-t, hogy azonnal nyissák ki az ajtót. -  mondta és felém nyújtotta a kezét.
- És a tiéd miért nem jó? Amúgy sem tudom egyikőtök számát sem. - mondtam, és azért sem adtam oda.
- Az enyém nincs meg. Valószínűleg náluk van. De én tudom fejből a számukat. - mondta, és közelebb nyújtotta a kezét. Megforgattam a szemeim, és odaadtam neki. Semmit mondó arccal elvette, majd beütötte a számot, és már tárcsázta is. És egyfolytában ezt csinálta. - A francba! Mind ki van kapcsolva. - idegesen leült a kanapéra és csak nézett maga elé. Gyorsan felálltam, és kivettem a kezéből a készüléket. Rám nézett.
- Megpróbálom Lizt és Luke-ot. - rántottam meg a vállam és kikerestem a névjegyzékből először barátnőm, majd barátom számát. De mind hiába, mind a ketten ki voltak kapcsolva. - Ez nem igaz! Most nekik ez mire jó, hogy összezárnak minket?! - ültem le Harry mellé, de csak azért mellé, mert a többi ülőkén mind volt valami cucc.
- Talán azért mert már egy hete nem beszélünk? - kérdezte cinikusan.
- És az őket miért érdekli? - felesleges volt kimondanom a kérdést, már tudtam rá a választ. És azt is tudtam, hogy gyerekesek voltunk nagyon Harry-vel. - Mi lenne, ha gyorsan kibékülnénk, utána meg kiengednének? - fordultam felé. Ő csak felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Szerinted ennyi a kibékülés? Ők sem hülyék... - ráncolta a homlokát.
- Jól van, csak egy ötlet volt. - karba tettem a kezem, és a kanapén háttámlájának dőltem. Percekig ott ültünk csendben. Zavaró csendben.
- Ma miért nem akartál jönni városnézésre? - tette fel hosszú csendben töltött percek után a kérdést. Kicsit meglepett, hogy ezt kérdezi. Töprengtem is azon, hogy elmondjam-e az igazat. Végül úgy döntöttem, hogy miért ne.
- Miattad. - válaszoltam, és lélegzett visszafojtva vártam a reakcióját.

**Lizzie szemszöge**

- Biztos, hogy jó ötlet volt ez? - kérdezte hirtelen Niall. Mind a hatan a mi szobánkban ültünk, és vártunk valamire, amit mi se tudtunk még, hogy mi.

- Miért ne lett volna jó ötlet? A filmekben mindig beválik... - mondtam, és elcsendesedtem. A filmekben... De hát azok kitalált történetek! Lehet, hogy ezzel még jobban egymás ellen fordítjuk őket.

- De ez a való élet Liz... - ráncolta össze a szemöldökét Liam. Szóval most az eddig tök jónak tartott ötletem ellen esküdnek? Szépen állunk.

- Igenis be fog válni, jó? Ha kell egész este bent tartjuk őket. Sőt, holnap a koncert előtt engedjük őket csak ki! - mondtam magabiztosan, és rácsaptam egyet az asztalra, mintha egy lelkesítőbeszédet mondtam volna. Nem kell mondanom, hogy mennyire hülyének néztek utána... 

- De holnap nekünk reggel interjúnk is van. Ott kell lennie Harry-nek! - tiltakozott Niall. Esküszöm, Niall-t és Liam-et lefogom ütni. Kételkednek a tervemben, utána meg itt akadékoskodnak! Hihetetlenek... Legalább nekem volt ötletem, ellentétben egyesekkel...

- Akkor azt mondjátok, hogy Harry nem érzi jól magát, és kész. - rántottam meg hanyagul a vállam. Ez legyen a legkisebb gondunk most. Sokkal fontosabb, hogy a két jómadár megférjen egymás mellett. 

12. fejezet

Tizenkettedik fejezet

~1 hét múlva~

Egy hét alatt nagyon sok minden történt. Nagyon jól éreztem magam... De valami még sem volt az igazi. Igen, itt Harry-re gondolok. Azóta a nap óta nem beszéltünk. Semmit. Talán túl makacs vagyok én is, de ebben az esetben nem nekem kéne bocsánatot kérnem úgy érzem. Nem én kezdtem el csak úgy szimplán flegmázni. Igen, lehet én is megsértettem, de az szinte semmi nem volt ahhoz képest amit ő csinált. Napokig bunkózott velem és csicskáztatott. Lehet, hogy nekem is az a munkám, hogy teljesítsem a kérését, de ő ezzel nagyon visszaélt. Konkrétan sportot űzött abból, hogy feleslegesen ugráltasson. Azonban most úgy érzem, hogy inkább ugráltatna, de szóljon hozzám. Még ha az sértő is. De beszéljen velem. Lehet, nem kéne ezt éreznem. De akkor is csalódott vagyok. Ha megyek valahova a fiúkkal, és neki nem kötelező jönnie, nem jön. Kerüli a társaságom elég feltűnően. Ami pedig már a többieket is aggasztja, hogy ha van egy kis pihenő, ő egyből bulizni megy. Azt mondják, hogy erre már régen is volt példa nem egyszer. De akkor is, úgy érzem, hogy miattam van ez. Meg persze a fiúk is aggódnak tudom. Mégis csak egy turnén vagyunk. A sajtóról pedig már ne is beszéljünk. 

A másik dolog ami beárnyékolja a nyaramat, az Nate. Tudom, ez most furán hangzik. Tényleg imádom, szeretem! De akkor is, mostanában nem tetszik a viselkedése. Mindig van valami fontos dolga neki, amit halaszthatatlanul el kell intéznie. Vagy éppen valaki hívja, és le kell raknia a telefont. Sosem viselkedett velem még így. Rám mindig volt ideje, de most... Mintha csak útban lennék neki. Egyáltalán nem így képzeltem el vele a kapcsolattartást. Én úgy gondoltam, hogy majd órákat fogunk arról beszélgetni, hogy mi történt velünk. Ehelyett két naponta vannak két perces telefonbeszélgetéseink. Ez most akkor így normális?

- Georgi! - szökkentett ki a gondolkozásomból Ivy. Igen, Ivy-vel és Alicia-val azóta is mindig egy lakosztályon osztozkodunk. Sőt, igencsak jó barátnők is lettünk velük. Összességében nagyon aranyosak, pont nekik valók az ehhez hasonló turnék. Eléggé pörgős lányok.

- Igen? - néztem rá a fotelból. 

- Van kedved eljönni velünk városnézésre? Tudod itt vagyunk Párizsban meg minden. Mindenki szeretné egy kicsit jobban megismerni a várost. - dobta le magát az egyik babzsákfotelba. Írország óta voltunk már Dániában és Hollandiában is. Most épp Franciaország volt a kijelölt úti cél. Egyébként egy valamit még mindig nem nagyon értek a turnéval kapcsolatban. Mi határozza meg, hogy hova megyünk. Az én eszem azt diktálja, hogy nem az egymástól legtávolabbi országokba kéne utazgatnunk, nem? Szép sorjában végig kéne menni Európa országain és kész. Nem valami takarékos módszer ez...

- Attól függ, hogy ki megy. - enyhén céloztam itt Harry-re. Nem, nem vettem át a gyerekes stílusát. Csak nem szerettem volna már semmilyen programot elvenni. Számomra egyértelmű volt hogyha én megyek, akkor ő nem. És ezzel tisztában volt szinte mindenki. Legalábbis a nagy részük.

- Hát Paul, Liz, Luke, Alicia, Liam, Louis, Zayn, Niall, Mike, én... Harry. Csak a szokásos csapat. - mondta, és próbálta a legkevesebb hangsúlyt fektetni arra, hogy Harry is jön. Ő is tudta, hogy nem éppen rózsás a kapcsolatunk, de ő példásul nem tudta hogy miért. Ahogy Luke-on, Liz-en és a többi bandatagon kívül senki sem. Nem lett senkinek az orrára kötve, jó ez így. 

- Szerintem már tudod a válaszomat. - helyezkedtem el újra kényelmesen a fotelban, és már épp nyúltam volna a könyvem után, amikor Ivy megint hozzám szólt:

- Ugyan már! Fogalmam sincs, hogy mi a bajotok egymással, de ez így nem mehet egész nyáron! Az egész társaságot ketté szeditek! Béküljetek már ki az isten szerelmére! - tárta szét a karját, és könyörgően nézett rám. Megráztam a fejem. Hiába tudtam, hogy igaza van, de akkor sem. Én nem fogok megadni magam, és ahogy látszik Harry sem. - Rendben, akkor viselkedjetek tovább ilyen gyerekesen! De úgy is kifogtok egyszer békülni! - mondta, majd kiviharzott az ajtón. Tényleg ilyen gyerekesek lennénk?

~*~

A délutánra betervezett városnézés sajnálatos módon elmaradt, rossz idő miatt. Mondjuk engem amúgy sem érintett. Nem mentem volna el. De őszintén nem bántam, hogy egy kicsit most közbe szólt az időjárás. Nem szívesen ültem volna egyedül a hotelben. Így egy jó kis csajos délutánt tartottunk mi négyen, Ivy, Alicia, Liz és én. 

Azonban kb. 7 órakor érdekes üzenetet kaptam, egy meglepő személytől.

"Szeretném megbeszélni veled a dolgokat. Feljönnél a mi lakosztályunkba? Egyedül vagyok, a fiúl elmentek valahova. Kérlek gyere el! Meg kell beszélnünk a dolgokat! H."

Ahogy elolvastam az üzenetet, hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Már egy hete egy ilyen üzenetre várok! Azonnal felpattantam a helyemről, és úgy ahogy voltam, az ajtó felé vettem az irányt.

- Csajok, mindjárt jövök! - intettem, és már kint is voltam a lift előtt. Felmentem a legfelső emeletre, egészen Harry szobájáig. Tudtam, hogy hol van neki, mert tegnap Liam-nek fel kellett vinnem egy túlélőzsákot (?). Az ajtó résnyire nyitva volt, úgyhogy gondoltam bemehetek. Óvatosan benyitottam, és a nappaliba vettem az irányt. Azonnal szemet szúrt, hogy ők mennyire luxusabb helyen vannak elszállásolva. De hiába, mégiscsak ők a sztárok...

Mivel nem láttam senkit és nem akartam benyitni egyik szobába se, inkább megszólaltam:

- Hahó! - mivel nem érkezett semmi válasz, még egyszer megismételtem. Erre már valami csörömpölést hallottam az egyik szobából, és a következő pillanatban Harry lépett ki a közvetlenül mellettem lévő szobából. Szinte majdnem felborított.

- Te meg mit csinálsz itt? - nézett rám nagy kerek szemekkel. Azt hiszem meglepődött. De miért, hisz ő hívott ide, nem?

- Mit csinálok itt, persze. Te hívtál ide! - tártam szét a karjaimat. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Most csak játszik velem, vagy mi?

- Én biztos hogy nem! - tagadta le. Értetlenül néztem rá, majd elővettem a telefonom. Gyorsan megkerestem a bejövő üzeneteimet, és megmutattam neki a legújabbat. Összeráncolta a szemöldökét. - Nem tudom, hogy ezt ki küldte, de én biztos nem. - nézte még mindig a telefon képernyőjét. Látszott rajta, hogy igazat mond. Jobban meglepődött mint én, amikor megkaptam az sms-t. 

- Asszem én tudom, hogy kik voltak... - már épp indultam volna a kijárat fele, amikor kulcszörgést lehetett hallani kintről, majd csak annyit, hogy kattan a zár. Harry-vel egymásra néztünk, majd az ajtó felé kezdtünk el rohanni. Eszeveszett módon kezdtük el rángatni a kilincset, de hiába. Zárva volt. 

11. fejezet

Sziasztok! Csak annyit szerettem volna mondani, hogy az elkövetkezendő részekben lesz pár idő ugrás... De csakis azért, hogy haladjon előre a sztori! :) xx
Tizenegyedik fejezet

Kifejezetten meglepett az, hogy Harry leült mellém. Arról meg már nem is beszélve, hogy kimondottan normálisan szólt hozzám:

- A barátod volt? - kérdezte. Csak bólintottam egyet. Nem akartam, hogy hallatszódjon a hangomon a meglepődöttség, úgyhogy inkább hallgattam tovább. - Sokat szoktál vele beszélni?

- Mondjuk. Eddig igen, azt nem tudom, hogy ez így marad-e. - rántottam meg a vállam. Őszintén nem tudtam, hogy ez így marad-e. Főleg most, hogy ennyiszer fontos hívása van. Mi fontosabb valaki szerelménél? 

- Mióta ismered? - tette fel a semmiből a kérdést. Meglepődtem, hogy ilyet kérdez. Egyáltalán, hogy normálisan áll hozzám. Az eddigi idő alatt ez nem volt szokása...

- Két és fél éve. De csak tavaly augusztus óta vagyunk együtt úgy igazából. - válaszoltam neki. Nem is tudom, hogy miért mondtam el ezt neki. Semmi köze nincs hozzá, ráadásul ha így áll hozzám. 

- Az nagyon sok idő... - gondolkodott el egy kicsit. - Tudod fogalmam sincs, hogy miért viselkedtem így az elmúlt időben. Magam se értem, nem hogy te. - villámcsapásként ért amit mondott. Nem számítottam rá, hogy ezt fogja mondani. Legalábbis nem ott, abban a pillanatban.

- Hát én se értettem. Tudod tök jó fej voltál eddig velem. Nagyon sokat beszélgettünk szinte mindenről. Erre te egyszer csak beflegmázol, és mindenért csípős megjegyzésekkel illetsz. Ráadásul még csicskáztatsz is... - mondtam. Minden panaszom kijött belőlem. 

- Maradjunk annyiban, hogy neked az a feladatod, hogy azt csináld amit én akarok. 

- Szerintem pont nem. Oké, kérsz valamit, megcsinálom, mert ez a munkám. De az, hogy te direkt szórakozol velem, az nincs a munkaköri leírásomban. Sőt, az sincs, hogy mindenbe beleköss, amihez semmi közöd sincs. Nem értem egyszerűen, hogy te hogy lehetsz ilyen nagy képű mikor a többiek olyan rendesek. - az utolsó mondatomra nem számított. Meglepődött rajta, hogy ezt mondom. Pedig én csak elmondtam azt, amit látok. Amit ez alatt a 3-4 nap alatt csinált, ahogy hozzám állt. Pár percig gondolkozott is, hogy mit válaszoljon.

- Nem ismersz egyáltalán Georgi. - csak ennyit mondott és elment. Remek, most lett volna esély arra, hogy normálisan megbeszéljük ezt az egészet, erre pedig elcseszem. Miért kellett nekem azt mondanom, hogy nagy képű?! Legalább ne most tettem volna!

~*~

Akárhányszor próbáltam Harry-vel beszélni a hallban történtekről, nem hallgatott meg. Mindig volt neki valami nagyon fontos dolga. A bunkózást abba hagyta, de helyette egyáltalán nem szólt hozzám. Sőt, tudomásul sem vett. Azonban a kisbuszon Cork felé nagy meglepetésemre mellém ült. Eleinte csak azt hittem, hogy csak azért, mert mellettem volt hely. De az nem lehetett, mert ők mindig Louissal egymás mellé ült. Értetlenül néztem Liz felé, aki csak megvonta a vállát. Szerintem senki se értette, hogy miért mellém ült.

Aztán körülbelül fél óra múlva hirtelen felém fordult. 

- Ne nézz már ennyire hülyének! Lelkiismeret furdalásom van azért, mert így viselkedtem veled. Csak bocsánatot szeretnék kérni. - mondta, és egyfolytában az arcomat fürkészte. 

- Rendben. - bólintottam egyet, mire ő meglepődött. Talán azt várta, hogy majd a nyakába ugrok, talán azt, hogy visszautasítom. De arra, hogy így kezelem majd, nem számított. Az arcára meglepődöttség ült ki.

- Csak egy rendbennel elintézed? Hisz legalább 5 napig hogy viselkedtem veled? És csak ennyi? - értetlenül tárta szét a karjait.

- Mert mit vársz? Úgy sem lehet ezen az 5 napon már változtatni. Szarul esett és ennyi. Megtörtént. - megrántottam a vállam. Most komolyan csodát várt egy bocsánatkéréstől? Lehet, hogy én is megbántottam, de ő engem ezerszer jobban. Nekem kéne ennyivel elintéznem, nem neki.

- Figyelj, barom voltam! Én csak... Én csak... - elgondolkozott azon, hogy mit mondjon. Egyértelműen nem akarta kimondani azt, amit először. - Á, mindegy. - ha valamivel, akkor ezzel fellehet idegesíteni. Ha valaki elkezd mondani valamit, azt fejezze is be.

- Nem mindegy, mond el ha elkezdted! - parancsoltam rá már szinte. 

- Nem. - jelentette ki, és előre fordult. Ezzel csak még jobban felidegesített.

- De! - mondtam, és még mindig őt néztem.

- Nem. - válaszolta megint csak fél vállról.

- De!

- Nem.

- De!

- Nem.

- De!

- Srácok, nem fejeznétek be? - nézett ránk Niall, aki előttünk ült Liam-mel. 

- Nem! - vágtuk rá egyszerre Harry-vel. Azonnal egymásra néztünk. Elég furcsa szituáció volt. Liam és Niall előttünk sugdolózni kezdtek, minden bizonnyal rólunk. Még percekig néztük egymást, aztán szinte egyszerre fordultunk el a másik irányba. Úgy látszik a kibékülés még várat magára...

10. fejezet

Tizedik fejezet

Megint sikerült egy újabb korán kelési rekordot döntenem. Reggel 5-kor már csörgött az órám. Azonnal rohantam a bőröndömhöz, kiválasztottam egy farmer rövidnadrágot és egy rózsaszín mintás felsőt, és már a zuhanyzóban is voltam. A szokottnál sokkal hamarabb lezuhanyoztam, és felvettem a kiválasztott ruha darabokat. A táskámba bedobáltam mindent amire szükségem lehet és egy gyors mozdulattal felkötöttem a hajam a fejem tetejére. A napszemüvegem a fejemre raktam, és halkan kiosontam a szobából, ugyanis Lizzie még aludt. Neki délutánra kell mennie a stadionba. 

Lelifteztem gyorsan a hallba, ahol most még nem voltak ott a fiúk. Helyet foglaltam az egyik fotelban és vártam őket. Pár perc múlva meg is érkeztek. Eléggé nyúzott fejük volt. Pedig már igazán hozzászokhattak volna az ilyen élethez. 

- Jó reggelt! - vigyorogtam rájuk. Én este korán lefeküdtem, mert Harry kedves kifárasztott. Talán most hálásnak kéne lennem neki érte, nem tudom.

- Valaki nagyon fitt ma. - ásított egy hatalmasat Zayn, majd a másik fotelbe levágta magát, és becsukta a szemeit.

- Mit csináltatok ti este, hogy ilyen nyúzottak vagytok? - húztam fel a szemöldököm. Nem értünk haza későn egyáltalán, 9-re már biztos itt voltunk. 

- Harry kicsit túl pörgött, és nem volt kedve aludni. Ha pedig neki nincs, akkor senki sem fog a közelében, úgyhogy kitalálhatod... - motyogta Liam csukott szemmel. Érdekesen nézett ki. Mintha állva aludt volna.

- Ó! - bólintottam egyet megértően. Nem ismerem annyira Harry-t, és mint az utóbbi időben ki is derült, egyáltalán nem jól ismertem meg, de eltudtam képzelni, hogy milyen lehetett. Van ugyanis egy barátnőm, aki szokott ilyen merényleteket csinálni, mikor nálam alszik. Igen, teljesen véletlenül szőke haja, és kék szeme van. 

- De te nagyon kipihent vagy. - állapította meg Louis, csak úgy mint nem rég Zayn is. Rá sem lehetett rá ismerni. Ugyan ő nem próbált meg visszaaludni ellentétben a többiekkel, de elég nyúzott volt. 

- Tegnap valaki eléggé lefárasztott. - böktem a fejemmel Harry felé, aki csak úgy mint a többiek, csukott szemmel ült a kanapén. Így eltudnám viselni mindig.

- Őszintén nem tudom mi ütött belé. Soha, de tényleg soha nem láttam még, hogy így viselkedik egy emberrel. Még akkor sem, ha annak az embernek az a feladata, hogy körbe ugráljon minket. Pedig hidd el, sok ilyen ember volt már körülöttünk. De sose használta ezt ki úgy, mint most. - mondta, és közben néha a barátjára nézett. Akkor még is csak nem én vagyok a hülye. Egyáltalán nem ilyennek ismertem meg, és úgy látszik igazam is van. 

- Én is csak néztem, hogy hogy viselkedik velem. Amikor még pár hónapja beszélgettem vele nem is egyszer, meg azóta is párszor, tök aranyos volt. Most meg mintha bekattant volna nála valami. Őszintén mondom, kezd ezzel a viselkedéssel kiakasztani, de nagyon. Engem ne csicskáztasson ennyire senki. Még ha ez a dolgom is, de akkor is lehet normális körülmények között is. - mondtam el neki őszintén mindent, amit a tegnapról gondoltam. Az sem érdekelt, hogy Harry valószínűleg ezt mind hallja, hiába van csukva a szeme. Hadd tudja meg csak ő is, hogy mit gondolok róla. Azonban ahogy észre vettem nem nagyon vette észre. Vagy csak nem hallotta. Vagy egyik sem, nem tudom. 

- Ne foglalkozz vele. És ígérem, hogyha ott vagyok én is, akkor rá fogok szólni. - simogatta meg biztatóan a vállam. Jól esett, hogy segíteni akar.

- Köszi, tényleg, de nem kell. Ha ugráltatni akar, ugráltasson. - rántottam meg a vállam. - Nekem csak az a fontos, hogy jól érezzem magam.

- De így hogy érzed magad jól? - nézett rám értetlenül. Louis nem tudhatja, hogy életemben két városban jártam eddig, Madridban és Londonban. És igaz, mind a kettő fantasztikus város, és imásom őket, de szeretnék már elmenni valami más városba is. És igaz, nem akartam eljönni eleinte Nate miatt, de nem tartom rossz döntésnek. Még Harry miatt sem. Hihetetlen élményeim lesznek, biztos vagyok benne. Ráadásul a két legjobb barátom is itt van velem, ami csak plusz az egészben. Igaz az utóbbi 24 órában Lizt csak aludva, Luke-ot sehogy sem láttam.

- Louis, mindenki szeretné körbe járni a világot. Nem hogy egy híres bandával... - céloztam arra, hogy ez mégis csak egy nagy élmény egy magamfajta embernek. Nekik ez már a mindennapjaik része, de például nekem nem. 

- Ja bocs, mindig elfelejtem. - mondta, és legyintett egyet. Mosolyogva megböktem, hogy nem kell itt tennie a fejét, mire felnevetett. 

~2 nap múlva~

Az, hogy az utóbbi két napban a fiúk kétszer léptek fel Dublinban, nem csak őket, de engem is nagyon kimerített. Ugyanis nekem is végig ott kellett lennem minden próbán, minden interjún, szóval mindenen. Akármit kértek tőlem, nekem azonnal be kellett szereznem. Szóval ha esetleg láma tejet kértek volna, akkor azt is szereznem kellett volna valahonnan. De szerencsére a legtöbb dolog amit kértek az csoki, kávé, kakaó, gumicukor vagy gyors kaja volt. Úgyhogy nem kellett sokat tennem azért, hogy ezeket a dolgokat beszerezzem. 

Louis-nak pedig külön hálás vagyok. Minden bizonnyal ő beszélte le Harry-t az ellenem folytatott merényletéről, mert ebben a két napban szinte alig ugráltatott. Legalábbis az első napomhoz képest alig. De a csípős megjegyzéseitől nem kímél azóta sem, de azt túl élem. Mondjuk arra igenis kíváncsi lennék, hogy miért viselkedik velem így.

A mai napom teljesen szabad, úgy ahogy a fiúknak is. Igazán örültem már neki, mert nem kell egyfolytában rohangálnom, és pihenhetek is. Azt hiszem az utóbbit már meg is tettem, mert kereken egy óráig aludtam. Luke és Liz elmentek egy közeli plázába, hogy vegyenek maguknak pár dolgot, meg néznek valami filmet, amit este majd elmegyünk megnézni. Engem is hívtak, de semmi kedvem nem volt menni. Lusta vagyok hozzá.

Mivel már nagyon untam magam, lementem a hallba, és leültem az egyik fotelba. De mivel ott sem tudtam nagyon semmit se csinálni, elővettem a telefonom, és felhívtam Nate-et. Beszélgettünk egy negyed órát, de utána mennie kellett, mert hívták. Két napja is hívták már, és nem akarja elmondani hogy ki az. Akarva akaratlanul is elkezdek ilyenkor féltékenykedni. Még csak pár napja, hogy eljöttem, és már is megcsalna? De hisz azt mondta, hogy szeret. Mindennél jobban. Bíznom kéne benne. Bíznom kell benne!

Miközben ezen rágódtam, társaságom akadt.