15. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap nem raktam fel a részt, de nem voltam itthon és későn értünk haza. Tiszta fáradt voltam már, úgyhogy nem volt erőm még arra se, hogy egyáltalán bekapcsoljam a gépemet. Sajnálom, hogy csak ma tudom hozni, de holnap már felrakom a következőt, mert úgy az igazságos... xx
Tizenötödik fejezet

Reggel teljesen ismeretlen helyen ébredtem. Gyorsan felpattantam, és körbenéztem a szobában. Egyértelműen egy fiúszoba volt. A ruhák mindenhol ott hevertek... Pedig még csak pár napja vagyunk a hotelben, nem? Gyorsan kilépdeltem a szobából, és egyenesen a kanapén szuszogó személyhez mentem.

- Harry! Harry! - rázogattam. Az nyöszörögve kinyitotta a szemét, és fátyolosan nézett vissza rám. - A te szobádban aludtam el? - kérdeztem. Nem voltam biztos benne, de minden arról árulkodott. Legalábbis ha nem az ő szobájában aludtam volna, akkor miért alszik a kanapén? De akkor meg miért nem ment be Zayn, Niall, Liam vagy Louis szobájába? Vagy ők már visszajöttek? 
- Igen, asszem. Miért? - kérdezte, és közben próbált egy kicsit magához térni. 
- Csak kérdeztem. És Louis-ék már visszajöttek? Kinyitották már az ajtót? - tettem fel az újabb kérdéseimet.
- Nem tudom, de biztos, hogy nem jöttek vissza... - dörzsölte meg a szemét. Valahogy nagyon nem sikerült neki felébrednie. Egy szó nélkül a bejárati ajtó felé indultam, és megnéztem, hogy nyitva van-e. Természetesen zárva volt...
- Szerintem ezek elfelejtkeztek rólunk... - mentem vissza Harry-hez, és leültem mellé a kanapéra. Közben már sikerült feltápászkodnia.
- Add ide a telefonod. - nyújtotta a kezét. Végig tapogattam a zsebeimet, de nem találtam sehol.
- Asszem nem tudom hol van. - néztem rá zavartan. Ő csak a homlokára csapott, és elkezdte keresgélni. én is csatlakoztam hozzá végül, mert egyedül semmire nem ment. Legalább fél órát kerestük, de sehol sem találtuk.
- Hova tud eltűnni így egy telefon? - kérdezte idegesen Harry, és leült csak úgy szimplán a földre. - Tegnap hova tetted? - nézett rám.
- Asszem az asztalra. De nem tuti... - tártam szét a karomat. Nagyon idegesített, hogy nem tudom merre van az a nyavalyás telefon. Míg Harry mondhatni feladta, addig én tovább kerestem. Addig-addig kutakodtam, míg valami lejátszó félét nem találtam. - Ezt ti szoktátok használni? - kérdeztem, és közben a lejátszóra mutattam. 
- Őszintén eddig észre se vettem. - mondta unottan. Fel kellett nevettem azon, ahogyan mondta. Mintha ez teljesen természetes lenne. 
- Ha nem baj, most kipróbálom. - és azzal be is kapcsoltam. Azonnal elindult a zene. Jelenesetben ez Katy Perry-től a Part of me. Mosolyogva kezdtem el halkan énekelni. Szerettem ezt a számot.
- Szereted? - kérdezte Harry, és mosolyogva figyelte, ahogy egyre hangosabban éneklem a dalt. Megrántottam a vállam. Sok zenét szeretek, szinte már nem meglepő, hogy ezt is. Vigyorogva kezdtem el énekelni a dal refrénét, Harry pedig továbbra is csak mosolyogva figyelt.
- Egyébként ma a koncerten kívül kell valahova mennetek? - kérdeztem amikor vége lett a dalnak és jött a következő. Mosolyogva lehuppantam a fiú mellé a földre. Nem tudom miért, de most valamiért levakarhatatlan volt az arcomról a mosoly.
- Elvileg van egy interjúnk. De képesek arra, hogy nem visznek el rá, és itt hagynak a koncertig minket... - gondolkozott el.
- Azért annyira csak nem elvetemültek. Hiszen már kibékültünk, nem? Azt csak nem gondolják, hogy még most is egymást öljük, nem? - kérdeztem, és belegondoltam, hogy mikre képesek. Simán kinéztem belőlük, hogy itt hagynak minket kettesben.
- Szerintem biztos ami biztos alapon lazán itt hagynak minket. - felelte és felpattant mellőlem.
- Most hova mész? - szóltam utána.
- Eszek valamit. - nézett vissza. - Te kérsz valamit?
- Mi van? - gyorsan felpattantam és utána mentem. Ő már hűtőt fürkészte, ami tele volt kajával. Legalább nem halunk éhen.
Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mit együnk, de végül a legegyszerűbb étel mellett döntöttünk. Mind a ketten csokis müzlit ettünk. Leültünk egymással szembe az asztalhoz, és csak csendben ettünk és hallgattuk a nappaliban szóló zenét.
- Én itt szét fogom unni magam. - szólaltam meg mikor befejeztem a reggelim. - Azt sem tudom mennyi az idő. Mennyit kell még itt kibírnom... - nyávogtam egy sort. Vannak ilyen pillanataim.
- Van tv, laptop... Máskor ha egy ilyen helyen vagy mit csinálsz? - nézett rám hülyén.
- Van laptop?! Ezt eddig miért nem mondtad? - húztam fel a szemöldököm. - A neten írhatnánk nekik, hogy engedjenek ki! - vigyorodtam el. Szerintem egy tökéletes ötlet volt. Harry szerint már kevésbé.
- És szerinted csinálnának valamit? Maximum valami szerintük jó fej üzenetet visszaküldenek. - rántotta meg a vállát. Akármennyire is jó ötletnek tartottam az enyémet, neki is igaza volt. Bele kellett törődnöm, hogy igenis itt leszek addig, ameddig a többiek akarják. Hirtelen Harry felállt.
- Hova mész? - kérdeztem.
- Gyere, mutatok valamit. - bökött a fejével az egyik irányba. Végig mentünk a nappaliban, és bementünk az egyik szobába. Ebben teljes rend volt, úgyhogy valószínűleg ebben éppen senki sem aludt. Csak ámuldoztam, hogy mekkora ez a lakosztály. Biztosan a legeslegdrágábbak között van, hanem a legeslegdrágább... Aztán ahogy a szoba végére néztem (nem volt a szoba nagy), egy üveg ajtót láttam meg. Harry magabiztosan arra fele lépkedett. Én csak követtem. Kinyitotta az ajtót, és kilépett. Felém fordult, hogy kövessem.
- Hölgyem. - szólalt meg amikor kiléptem. - Innen tökéletes kilátás nyílik Párizs legszebb környékére. Remélem tetszeni fog. - mosolyodott el aranyoson, és kezével a kilátásra mutatott. Ahogy arra néztem, elámultam. Pontosan rálehetett látni az Eiffel-toronyra és a körülötte lévő helyre. A korláthoz léptem, és úgy néztem a környéket. Az emberek apró hangyákként mászkáltak lent az utcákban, a kocsik valamivel nagyobb bogarakként száguldoztak. A hotel volt a legnagyobb épület, így a többi házak tetejére is rá lehetett látni. A torony melletti park zöldben pompázott néhol színesben a virágágyások miatt. És az egész képet megkoronázta maga az Eiffel-torony. Egyszerűen tökéletes volt ez a környék.
- Ez gyönyörű! - néztem csillogó szemekkel Harry-re. Elégedetten elvigyorodott, mire csak oldalba böktem. Tekintetünk találkozott. Az övé is csillogott, akárcsak az enyém. Percekig álltunk ott, és csak néztünk egymás szemébe. Egyszerűen nem tudtam elszakítani az övéből a tekintetem. - Ebben a szobában hogy hogy nem alszik senki? - kérdeztem végül, és újra a tájra néztem.
- Mert mindenki ide akart jönni, és végül, hogy ne legyen vita, senkié se lett. Így tartottuk igazságosnak. - végül ő is a tájat kezdte el fürkészni.
- Azt elhiszem. Én is ebbe szerettem volna aludni. Este csak kiülnék ide, és gondolkoznék... - feleltem, és egy kicsit elmerengtem. Elképzeltem, ahogy hajnalok hajnalán itt ülök és gondolkozok. Ezen a helyen valahogy minden könnyebbnek tűnt. Itt minden megvalósíthatónak festett. De sajnos csak a hely szépsége miatt.
- Ha gondolod gyere fel ide. Itt áll ez a szoba üresen, el lennél itt. - ajánlotta fel hirtelen. Meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ilyet fel fog ajánlani. Igaz hízelgő volt, de nagyon sok dolog volt ami miatt nem lehetett.
- Igazán kedves ajánlat, de nem fogadhatom el. Jó nekem ott ahol most vagyok. - mosolyogtam rá. - Igaz ott nincs ilyen kilátás, és egy csöppet szűkösebb a hely is, de nekem pont tökéletes. - nevettem fel. Millió lány rávágta volna azonnal az igent. Ki ne akarna a One Direction tagjaival egy lakosztályon lakni?! De nekem nem kell ez a lehetőség.
- Te tudod. - rántotta meg a vállát. Felhúztam a szemöldököm. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni a fiú viselkedésén. Van amikor bunkó, van amikor kedves, van amikor túl laza. Van amit pont leszar, és van ami nagyon érdekli. Egyszerűen érthetetlen...
- Holnap van koncert? - kérdeztem hirtelen megtörve a már több perce beállt csendet.
- Nincs. Holnap terveztem, hogy elmegyek este valami jó kis bulizó helyre... Holnapután estig úgysincs semmi program megint. - furcsa volt, hogy velem osztja meg a bulizós terveit. Én azt sem értettem, hogy az elmúlt időben miért volt annyit szórakozni. Egy turnén nem az a fő cél, hogy leigyuk magunkat nagyon. Már pedig Harry nagyon leszokta magát inni.
- Mi értelme van annak, hogy leidd magad a sárga földig? - kérdeztem hirtelen felindulásból. Felhúzott szemöldökkel fordult felém.
- Nem szoktam sokat inni... - válaszolta, és közben egyfolytában engem méregetett. Megmondom őszintén egy kicsit zavarba is hozott vele.
- Tényleg nem... Pár napja volt szerencsém összefutni veled egy kiadós bulizás után. - válaszoltam és próbáltam minél megsemmisítőbb lenni. Engem nem kell etetnie ezzel a "nem is iszok sokat" dumával. Főleg úgy, hogy én találkoztam is vele.
- Találkoztál velem?! - kérdezte meglepődötten. - Nem is emlékszem rá...
- Mert csak egy csöppet volt bebaszcsizva... - nevettem fel kínosan. Elég kellemetlen volt korán reggel Harry-vel találkozni akit a sofőrjük cipelt haza a buliból. - Konkrétan azt mondtad nekem, idézem: "Nem láttál erre menni egy fekete-fehér foltos cicát? Van pár elintézetlen dolgunk egymással.". - mondtam. Az arcára zavartság ült ki. Eléggé ledöbbentette az, hogy találkoztam vele korán reggel amint holt részegen hozzák haza egy 'állat' buliból.
- Ez mikor is volt? - kérdezte úgy és közben teljesen ártatlan fejet vágott és bökött egyet a levegőbe.
- Dániában. Tudod amikor volt egy szabad estétek, és Zayn-nel elmentetek. Csak éppenséggel Zayn 5 órával hamarabb és sokkal józanabban ért haza mint te. - mondtam neki és fel kellett nevetnem az arc kifejezésén.
- Tudod az egy nagyon atom buli volt. - mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. És végül is meg is tette, hisz egy 'atom' buliban nem lehet nem sokat inni... Ugyebár...
- Mi lenne, ha holnap a kedvemért nem mennél el bulizni? - kérdeztem hirtelen felindulásból. Nem gondoltam át mielőtt kimondtam volna. Ez a kérdés sokkal inkább hangzott kacérkodásnak, mint rendes kérdésnek. Pedig én az utóbbinak szántam!
- Ez lehetetlen. Kéne nekem találnod sokkal jobb programot. Az pedig nehéz. - felelte, és közben megint csak engem figyelt végig. Már teljesen felém volt fordulva, és az egyik kezével a korlátnak volt támaszkodva. Én is felé fordultam, és a csípőmmel nekidőltem a mély zuhanástól elválasztó korlátnak.
- Mi lenne, ha az egész napot együtt töltenénk? Akkor is elmennél? - húztam fel a szemöldököm. Most már egyáltalán nem érdekelt, hogy lehet kacérkodásnak veszi. Vegye annak. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy erre mit válaszol.
- Srácok! - hallatszódott hirtelen a szobából. Mind a ketten arra fele fordultunk, és néztünk, ahogy Luke, Lizzie, Liam, Niall, Zayn és Louis besorakoznak a szobába.
- Ti mit csináltok itt? - kérdezte Liz, és közben gyanúsan méregetett minket. Rosszallóan ránéztem. Nem kell így nézni ránk. Tényleg nem történt semmi.
- Beszélgetünk. - válaszoltuk pont egyszerre Harry-vel. Egymásra néztünk, és mind a ketten felnevettünk.
- Látom kibékültetek. - állapította meg Louis mosolyogva.
- Már tegnap este. - mondta Harry. - Úgyhogy felesleges volt minket eddig itt tartani. - erre csak bólintottam egy jó nagyot.
- Biztos ami biztos alapon inkább itt hagytunk titeket. - mondta Niall, és ő volt az első aki kiment a szobából. Őt nemsokára követte majdnem mindenki.
- De most gyere Georgi! Készülni kell a koncertre. Már 4 óra! - megfogta az egyik kezem Liz. Azonban még mielőtt magával ragadott volna, Harry hozzám szólt:
- Holnap délben elindulhatunk, hogy együtt töltsük a napot! - elégedetten vigyorgott. Én meglepődötten néztem vissza rá. Nem gondoltam komolyan azt, amit az előbb mondtam... Azonban még mielőtt bármit is reagálhattam volna, Liz kihúzott a szobából.

~*~

Gyorsan magamra kaptam az estére kiválasztott ruhámat, aminek a teteje fekete volt, és az alján világos kék virágmintás fodrok voltak. Még egyszer utoljára megnéztem magam a tükörben, majd elindultam le a hallba egyedül. Liz és Luke már vagy fél órája elmentek. Nekik hamarabb ott kellett lenniük.