11. fejezet

Sziasztok! Csak annyit szerettem volna mondani, hogy az elkövetkezendő részekben lesz pár idő ugrás... De csakis azért, hogy haladjon előre a sztori! :) xx
Tizenegyedik fejezet

Kifejezetten meglepett az, hogy Harry leült mellém. Arról meg már nem is beszélve, hogy kimondottan normálisan szólt hozzám:

- A barátod volt? - kérdezte. Csak bólintottam egyet. Nem akartam, hogy hallatszódjon a hangomon a meglepődöttség, úgyhogy inkább hallgattam tovább. - Sokat szoktál vele beszélni?

- Mondjuk. Eddig igen, azt nem tudom, hogy ez így marad-e. - rántottam meg a vállam. Őszintén nem tudtam, hogy ez így marad-e. Főleg most, hogy ennyiszer fontos hívása van. Mi fontosabb valaki szerelménél? 

- Mióta ismered? - tette fel a semmiből a kérdést. Meglepődtem, hogy ilyet kérdez. Egyáltalán, hogy normálisan áll hozzám. Az eddigi idő alatt ez nem volt szokása...

- Két és fél éve. De csak tavaly augusztus óta vagyunk együtt úgy igazából. - válaszoltam neki. Nem is tudom, hogy miért mondtam el ezt neki. Semmi köze nincs hozzá, ráadásul ha így áll hozzám. 

- Az nagyon sok idő... - gondolkodott el egy kicsit. - Tudod fogalmam sincs, hogy miért viselkedtem így az elmúlt időben. Magam se értem, nem hogy te. - villámcsapásként ért amit mondott. Nem számítottam rá, hogy ezt fogja mondani. Legalábbis nem ott, abban a pillanatban.

- Hát én se értettem. Tudod tök jó fej voltál eddig velem. Nagyon sokat beszélgettünk szinte mindenről. Erre te egyszer csak beflegmázol, és mindenért csípős megjegyzésekkel illetsz. Ráadásul még csicskáztatsz is... - mondtam. Minden panaszom kijött belőlem. 

- Maradjunk annyiban, hogy neked az a feladatod, hogy azt csináld amit én akarok. 

- Szerintem pont nem. Oké, kérsz valamit, megcsinálom, mert ez a munkám. De az, hogy te direkt szórakozol velem, az nincs a munkaköri leírásomban. Sőt, az sincs, hogy mindenbe beleköss, amihez semmi közöd sincs. Nem értem egyszerűen, hogy te hogy lehetsz ilyen nagy képű mikor a többiek olyan rendesek. - az utolsó mondatomra nem számított. Meglepődött rajta, hogy ezt mondom. Pedig én csak elmondtam azt, amit látok. Amit ez alatt a 3-4 nap alatt csinált, ahogy hozzám állt. Pár percig gondolkozott is, hogy mit válaszoljon.

- Nem ismersz egyáltalán Georgi. - csak ennyit mondott és elment. Remek, most lett volna esély arra, hogy normálisan megbeszéljük ezt az egészet, erre pedig elcseszem. Miért kellett nekem azt mondanom, hogy nagy képű?! Legalább ne most tettem volna!

~*~

Akárhányszor próbáltam Harry-vel beszélni a hallban történtekről, nem hallgatott meg. Mindig volt neki valami nagyon fontos dolga. A bunkózást abba hagyta, de helyette egyáltalán nem szólt hozzám. Sőt, tudomásul sem vett. Azonban a kisbuszon Cork felé nagy meglepetésemre mellém ült. Eleinte csak azt hittem, hogy csak azért, mert mellettem volt hely. De az nem lehetett, mert ők mindig Louissal egymás mellé ült. Értetlenül néztem Liz felé, aki csak megvonta a vállát. Szerintem senki se értette, hogy miért mellém ült.

Aztán körülbelül fél óra múlva hirtelen felém fordult. 

- Ne nézz már ennyire hülyének! Lelkiismeret furdalásom van azért, mert így viselkedtem veled. Csak bocsánatot szeretnék kérni. - mondta, és egyfolytában az arcomat fürkészte. 

- Rendben. - bólintottam egyet, mire ő meglepődött. Talán azt várta, hogy majd a nyakába ugrok, talán azt, hogy visszautasítom. De arra, hogy így kezelem majd, nem számított. Az arcára meglepődöttség ült ki.

- Csak egy rendbennel elintézed? Hisz legalább 5 napig hogy viselkedtem veled? És csak ennyi? - értetlenül tárta szét a karjait.

- Mert mit vársz? Úgy sem lehet ezen az 5 napon már változtatni. Szarul esett és ennyi. Megtörtént. - megrántottam a vállam. Most komolyan csodát várt egy bocsánatkéréstől? Lehet, hogy én is megbántottam, de ő engem ezerszer jobban. Nekem kéne ennyivel elintéznem, nem neki.

- Figyelj, barom voltam! Én csak... Én csak... - elgondolkozott azon, hogy mit mondjon. Egyértelműen nem akarta kimondani azt, amit először. - Á, mindegy. - ha valamivel, akkor ezzel fellehet idegesíteni. Ha valaki elkezd mondani valamit, azt fejezze is be.

- Nem mindegy, mond el ha elkezdted! - parancsoltam rá már szinte. 

- Nem. - jelentette ki, és előre fordult. Ezzel csak még jobban felidegesített.

- De! - mondtam, és még mindig őt néztem.

- Nem. - válaszolta megint csak fél vállról.

- De!

- Nem.

- De!

- Nem.

- De!

- Srácok, nem fejeznétek be? - nézett ránk Niall, aki előttünk ült Liam-mel. 

- Nem! - vágtuk rá egyszerre Harry-vel. Azonnal egymásra néztünk. Elég furcsa szituáció volt. Liam és Niall előttünk sugdolózni kezdtek, minden bizonnyal rólunk. Még percekig néztük egymást, aztán szinte egyszerre fordultunk el a másik irányba. Úgy látszik a kibékülés még várat magára...