9. fejezet

Kilencedik fejezet

- Georgi! Azonnal kell fel! - ébresztett barátnőm mérges hangja. Gondoltam, úgy teszek mintha észre se vettem volna, így átfordultam a másik oldalamra. Jó nagy ágy volt, bőven elfértem rajta. - Georgina Adams! Nagyon jól tudom, hogy ébren vagy! Úgyhogy azonnal emeld meg a hájas segged, és készülj el! Nem lenne jó, ha az első napon rögtön miattad késnének el a fiúk az interjújukról. - ahogy meghallottam az utolsó mondatát, azonnal kinyíltak a szemeim és kipattantam az ágyból.

- Hogy mi?! Mennyi az idő? - néztem rá ijedten. Hogy is felejthettem el, hogy én most a One Direction csicskása vagyok, és mindenhova velük kell mennem. 

- Pontosan 15 perced van, hogy leérj. - mondta Liz. Eltekintettem a cinizmusától.

- Kérlek dobj be a fürdőbe majd valami ruhát amíg zuhanyzok! - válaszra se várva a fürdő felé kezdtem el rohanni. Villámgyorsan lekaptam magamról a pizsamám, és a zuhanyrózsa alá álltam. 5 percet sem áztattam magam, kiugrottam (szó szerint) a zuhanykabinból. Lizzie szerencsére nem csak ruhát hozott be nekem, de fehérneműt is. Nem hiába a barátnőm! Magamra kaptam gyorsan őket, majd a ruháért nyúltam. Azonban nem az volt mint amire számítottam. Szó szerint egy ruha volt. Én nem ilyet akartam felvenni! 

Mivel nem akartam a fél lakosztályon szinte pucéran végig rohanni, magamra kaptam a virág mintás fehér ruhát, aminek a derekán egy barna öv volt. Így ebben viharzottam végig a fél lakosztályon. A szobánkban az ágyán nyugodtan üldögélő Lizre rontottam.

- Amikor azt mondtam, hogy valami ruhát, nem ilyenre gondoltam! - dorgáltam le. Lehet, hogy az egyik kedvenc ruhám, de akkor is! Nem ilyenbe szeretnék dolgozni.

- Most mért? Szerintem tök jó. - rántottam meg a vállát, és közben elvigyorodott. 

- Nem erről van szó! Ebbe mégis hogy a csudába dolgozzak? - tártam szét a karom. - Most azonnal átöltözöm! - indultam már el a bőröndjeim felé, azonban Liz megfogta a csuklóm ezzel visszatartva ettől.

- Nem hiszem. El fogsz késni. Két perced van, hogy lent legyél. Inkább vedd fel ezt a sarut és tessék, még a táskádat is összekészítettem. - vigyorodott el elégedetten. Pár pillanatig haboztam, de végül beláttam, hogy igaza van, így felvettem a barna sarut és a vállamra akasztottam a szintén barna táskát. 

- Ezért még számolunk! - szóltam vissza még az ajtóból, majd a lift felé indultam. Szerencsére pont a mi emeletünkön állt, így pillanatok alatt lent voltam a hallban, ahol már a fiúk várakoztak. Szerencsére Paul még nem volt lent. 

- Milyen pontos vagy! - köszöntött Louis az egyik fotelból, amiben kényelmesen kinyújtózva ült. Vagy inkább már feküdt.

- Egész van? - kérdeztem. Mikor mind az 5 fiú egyszerre bólintott, elégedett mosoly ült ki az arcomra. Inkább hálálkodnom kell este majd Liznek, mintsem számolni vele...

- Milyen csinos itt valaki! - mért végig Harry. Oké, talán egy kicsit elpirultam tőle.

- Ö... Ez egy nagyon hosszú történet! - mondtam, és próbáltam egy kicsit észhez térni. Miért is kellene nekem zavarba jönnöm azért, mert egy teljesen normális ruha van rajtam? 

- Szóval hosszú történet... Kíváncsi vagyok rá. - mondta Harry, és egy hatalmas szívdöglesztő mosolyt varázsolt az arcára. Lányok millió olvadnak el ettől a mosolytól, azonban rám nem volt hatással. Sőt, jelenpillanatban inkább idegesített. A fiút egyértelműen felbátorította az, hogy az előbb zavarba hozott.

- Tudod negyed órával ezelőtt még aludtam. Liz ébresztett fel, és megkértem, hogy míg lezuhanyzok, hozzon be nekem valami ruhát. És ő ezt hozta be. - mondtam, és egyfolytában farkasszemet néztem Harry-vel. 

- Talán ébresztőórát kellene használni. - tekintetét egy percre sem szakította el az enyémtől. Kezdett már idegesíteni, komolyan.

- Tudod nem mindenki olyan előre gondolkodó mint te. - húztam fel az egyik szemöldököm. Már épp nyitotta volna a száját, hogy valamit visszaválaszoljon, de pont akkor futott be Paul, mire Harry végre elkapta a tekintetét. 

- Na fiatalság! Indulhatunk? - csapta össze a kezét. Mindenki bólintott egyet. A többiek, Paul kivételével mind Harryt és engem bámultak. Látszólag meglepte őket a szóváltásunk, ami a végére inkább már csípős beszólásokká változott. Ha én is kívül álló lettem volna, valószínűleg ugyanígy reagálok. Harry-vel eddig mindig jól kijöttünk amikor találkoztunk. Nem értettem én se a fiú viselkedését. Mert egyértelműen ő volt más. Magabiztossággal töltötte el az, hogy zavarba hozott. De mire fel? Ha azt gondolja, hogy nekem tetszik, mert egy posztár meg nem tudom én mi, nagyon téved. Nekem barátom van, akitől tegnap búcsúztam el a nyárra. Ezt nem gondolhatja komolyan.

- Akkor gyerünk a kocsiba! - intett a fejével Paul a kijárat felé. Egyszerre indultunk el Paul után. Kint aztán kiderült, hogy nem egészen 6 személynek találták ki a kocsi hátsó részét.

- Paul! Lehet, hogy elől tökéletesen elférsz, de itt hátul nem éppen ilyen fényes a helyzet. - szólt előre Zayn egy hatalmas nyögéssel egyetemben. Niall belekönyökölt ugyanis a combjában. És akkor nem kell ragozni, hogy a mi, a többiek hogyan fértünk el. 

- Oké, akkor valakinek külön kell mennie. - állapította meg Paul az egyértelműt.

- Georginak kellene. Ő nem bandatag, ő csak a segéd. - miért is nem lepődtem meg, hogy Harry ilyen kedves. Egyértelműen nem tetszett neki az előbbi szituáció. Nincs ő hozzá szokva ahhoz, hogy egy lány ne ugorjon a karjaiba. Csak az a gond, hogy ha ez a helyzet, akkor igazán félre ismertem eddig. 

- De ő az egyetlen lány. Nem küldhetjük csak úgy el egyedül. Ráadásul nem is ismeri Dublint! - kelt a védelmemre Niall, ami nagyon jól esett. Végre valaki, aki átérzi a helyzetem.

- Ez igaz Niall, de sokkal veszélyesebb lenne, ha valamelyikőtök csak úgy szimplán taxiba szállna. Nem lenne jó ha esetleg valami őrült rajongó tömegbe kerülne. Úgyhogy mindjárt hívok egy taxit Georginak, és elmondom neki a címet. - és hát így kerültem ki a kocsiból, egyenesen egy másikba, ami ugyan nem volt olyan zsúfolt, de nem is volt annyira kényelmes. Harry szépen elintézte nekem. És utána még utánam is üvöltött, hogy egy csésze forró kakaóval várjam a helyi tv stúdiójában. Most komolyan, ennyire félre ismertem?

A kocsiban aztán elhatároztam, hogy nem fogok rajta idegeskedni. Lehet, hogy ismerem, de akkor is, most az egyik dolgozója vagyok. Ezért is rohantam az egyik közeli kávézóba akkor, amikor a stúdióhoz értem. Igaz, nem ment minden olyan könnyeden, de aztán sikerült csak kikönyörögnöm, hogy csináljanak kakót Harrynek. Nem mindenhol adnak keverős kakaót... 

Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a stúdió kapuin, azonban Harrynek megint sikerült elvennie a jó kedvem.

- Én már nem kérek kakaót. - tolta el maga elől a papír poharat.

- De hát háromnegyed órával ez előtt még azt kértél... Ne csináld már! Alig tudtam kikönyörögni, hogy csináljanak, erre te csak úgy eltolod magad elől? - kicsit akasztott csak ki. Rosszabb mint egy kislány! Aztán hirtelen az eszembe jutott, hogy biztos csak idegesíteni akar. Úgyhogy mosolyt varázsoltam az arcomra, és jó pofiztam vele egy kicsit. - Vagy tudod mit? Ezt most kidobom, és majd szólj ha megkívánod. Hozok neked! És szólj ha kell valami, azonnal hozni fogom. Hisz tudod, én a te munkaerőd vagyok. - látszott rajta, hogy meglepi a viselkedésem. Úgy tettem, mintha észre se vettem volna a reakcióját, csak a legközelebbi kukához fordultam, és kiborítottam a kakaót úgy ahogy volt.

- Vagy tudod mit? Mégis megkívántam. Hoznál nekem még egyet? - az idegesség majdnem magával ragadott, de szerencsére megtudtam őrizni a hideg vérem. Ahelyett hogy villámokat szóró szemekkel fordultam volna felé, kedves mosollyal csináltam ugyanezt. Mindig is jó voltam színészetből. Legalábbis azt hiszem.

- Szíves örömmel. Csak megkeresem a többieket, és megkérdezem, hogy szeretnének-e valamit a kávézóból. - és így ment ez egész nap. Harry csicskáztatott, mindenre volt neki valami megjegyzése. Volt olyan, hogy egy órán keresztül oda-vissza ugráltam a sarki kisboltból a stúdióig. És miért? Harry minden áron nyerő Twixet akart enni. 

Nem kell mondanom, hogy hulla fáradtan dőltem be az ágyamba. Hirtelen megcáfoltam a saját döntésemet. Miért is vagyok én itt? Miért hagyom, hogy egy sztárocska ugráltasson? Ráadásul egy olyan sztárocska, akiről azt hittem, hogy jó fej. Jobban szerettem volna inkább Nate-el lenni, és élvezni a semmit tevést. De most már, hogy itt vagyok, sokkal inkább az a célom, hogy bebizonyítsam Harry-nek, hogy engem nem lehet csak úgy kikészíteni.

8. fejezet

Nyolcadik fejezet

Kicsit idegesen lépdeltem a repülőtér padlóján. Féltem Nate viselkedésétől. Amikor közöltem vele, hogy egész nyáron távol leszek tőle, kicsit kibukott. Nem kiabált, nem szidott, semmi ilyesmi. Sőt, inkább próbálta velem elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben. De belül égett, mert nem tudja, hogy hol leszek és kivel. Rögtön nyugtatni kezdtem, hogy folyamatosan tartani fogom vele a kapcsolatot, de nem sokat segített. De nekem mindennél többet jelentett az, hogy hiába nem örült az ötletnek, eljött tőlem elbúcsúzni.
Megálltam, és egy kicsit pipiskedtem, hogy észre vegyem. Nem kellett sokat keresnem, ő már felém tartott. A haja már ilyen korán is tökéletesen állt, és az arcán mosoly ült. Azt nem mondanám, hogy teljesen őszinte, de nem is teljesen megjátszott.
- Szia. - suttogta miközben megölelt. Nem válaszoltam neki, csak szorosan magamhoz szorítottam. Mélyet szippantottam bódító illatából, amit hosszú ideig nem érezhetek. 

- Georgi, tényleg nem akarok ünneprontó lenni, de már menni kéne. Így is késésben vagyunk. - mondta Luke. Érdekes, hirtelen milyen jó kis fiú lett. Eddig mindent leszart, úgy csinálta a dolgait ahogy neki jó. Pont most akar pontos lenni...
- Csak még pár perc! Menjetek a fiúkhoz, és szóljatok, hogy mindjárt megyek! - mondtam, majd visszabújtam Nate-hez. Ő ezt mosolyogva fogadta. Hirtelen nagyon is rossz döntésnek bizonyult, hogy egy egész nyárra távol legyek tőle. Vagy akár apától. Lehet, hogy maradnom kéne? De azt már nem lehet. Harry-ék nekem tettek szívességet azzal, hogy szereztek a turnén munkát. Ha az még nem is álmaim munkája. És muszáj elmennem, ha valami tapasztalatot is szeretnék szerezni a show bizniszből.
Mikor már vagy 5 perce álltunk ott egymást ölelve, csendben, felnéztem Nate gyönyörű kék szemeibe.
- Azt hiszem most már ideje lesz mennem. Már biztos várnak rám. - mondtam elég halkan. Legszívesebben megfogtam volna a karját, és magammal rángattam volna. De nem lehetett. Neki még edzései vannak legalább 2 hétig, utána pedig minden nagyobb fesztiválra meg van már a jegye. Az egész nyara meg van már tervezve, nem rombolhatom szét még ha nagyon is akarom. Lehet, hogy a barátom, de ettől függetlenül van saját élete is, ahogy nekem.
- Igen, már menned kéne... - mondta, és hosszasan megcsókolt. Egyszerűen csodálatosan, úgy, ahogy méf soha. Olyan szenvedéllyel, annyi érzelemmel... Ha eddig nem is annyira, de most már biztosan tudtam, hogy szeret.
- Akkor megyek. - öleltem még egyszer utoljára. - Szia. - mosolyogtam rá. Mivel a bőröndjeimet már elvitte Luke, csak a megadott irányba indultam el. Hamar megtaláltam a többieket. Épp egymással beszélgettek. Louisék körül persze ott volt pár kigyúrt ember, de nem volt rájuk különösebben szükség. Nem voltak rajongók jelen pillanatnyilag a reptéren. Úgy látszik sikerült titokban tartani.
- Sziasztok! - öleltem meg egyesével a fiúkat. Mindegyikőjüket nagyon megszerettem, még ha mostanában nem is sokat beszéltem egyikőjükkel sem.
- Szia kis csaj! Na, sikerült elválni a barátodtól? - kérdezte vigyorogva Niall. Azonnal megforgattam a szemem.
- Igen, sikerült. - válaszoltam, és karba tettem a kezem.
- Nem is tudtam, hogy neked van barátod. - jelentette ki Harry, és közben elgondolkozó fejet vágott.
- Nem is kell neked tudni róla. - válaszoltam azonnal, és kinyújtottam rá a nyelvem.
- Fiúk! - hallottam meg hirtelen egy hangot. A zaj irányába néztem, és Pault láttam meg, ahogy felénk közeledik. - Itt lenne az ideje, hogy induljunk! Még a végén valami lány erre sétálgat, és észre vesz titeket. - mondta elég aggodalmas fejjel. Mind az öt bandatag egyszerre bólintott, és indultak el egy folyosó fele. Zayn még visszafordult hozzánk, és intett, hogy menjünk. Neki legalább feltűnt, hogy mi még ott állunk, mint a bábuk.
A repülő utam igencsak izgalmasnak bizonyult. A repülőgép olyan szinten luxus volt, hogy ahogy beleültem az ülésbe, elaludtam. Pontosabban végig aludtam az egész utat. Így hát félig kómásan szálltam ki a repcsiből, és csak remélni mertem, hogy a fiúk továbbra is lesznek olyan szívesek és elfognak minket vinni a magángépükkel. Végül is nem sok vizet zavartam. Azt nem tudom, hogy Luke és Liz mit műveltek, de kétlem, hogy olyan rossz társaság lettek volna.
- Írország! - vigyorodott el elégedetten Niall, amikor kilépett ő is a gépből.
- Nem is tudtam, hogy ide jövünk. - mondtam a mellettem álló Liznek.
- Pedig én tuti mondtam, hogy először Dublinba jövünk. Itt lesz asszem két koncert, meg még egy az ország másik felében valahol. Remélem Luke jól mondta. - válaszolt barátnőm.
- Biztos jól mondta! - szólalt meg Luke, aki közvetlenül mellettünk állt. Hát igen, erre nem figyeltünk.
- Jöttök, vagy maradtok? - tette fel a szinte már költői kérdést Harry.
- Hát... - mondtam, majd úgy tettem mintha csak az ő kedvéért mennék, de elindultam felé. - Ha ennyire szeretnéd. - rántottam meg a vállam mikor mellé értem. A fiú csak felvonta a szemöldökét és úgy nézett rám. Azonnal angyali mosolyt késztettem az arcomra, és úgy néztem vissza a fiúra, aki nem szólalt meg, csak egyfolytában ugyanazzal a nézéssel figyelte, hogy mit reagálok. Szerintem percekig így álltunk volna, ha Liam nem szól közbe.
- Srácok, szerintem most menjünk! - nézett vissza ránk. Ők már előrébb voltak mint mi, igaz nem sokkal.
- Megyünk! - szólt Harry, és végre levette a tekintetét rólam. A fejével az előttünk haladók felé bökött, és elindult utánuk. Én bevártam Lizzie-t és Luke-ot. Liz azonnal kérdő pillantással nézett rám. Csak megvontam a vállam. Ez semmi sem volt, nem kell többet beleképzelni.
Útban a kocsiig teljesen általános témákról beszéltünk. Kiérve a repülőtérről kiderült, hogy minket azonnal a hotelba visznek, míg a fiúkat egy interjúra. Így hát könnyes búcsút vettünk egymástól, és beszálltunk a kocsikba. Nem kell szerintem mondanom, hogy míg mi egy taxiba szálltunk be, addig a fiúk valami hiper-szuper méreg drága autóba ültek be. Hát hiába, nem vagyunk sztárok.
A szállodába különösképp hamar érkeztünk meg. A sofőr a kezünkbe nyomta a bőröndjeiket (amiből volt pár darab), és elhajtott. Milyen kedves emberek vannak. De végül megoldottuk, igaz kétszer kellett fordulnia szegény Luke-nak, mert ugye valakinek kellett vigyáznia a kint hagyott csomagokra, és mivel Luke volt az egyetlen hím nemű közöttünk, neki jutott az a fenséges feladat, hogy kétszer kelljen 2 bőröndöt becipelnie az épületbe. És akkor még a szobánkba nem is vitte fel.
Mint azt a recepción megtudtuk, a 6. emeleten leszünk elszállásolva ugyanúgy, mint a többi statiszta. A fiúk pedig egy teljesen másik szállodában vannak, ami sokkal luxusabb. Én Lizzel leszek egy szobában, míg Luke egy tejesen ismeretlen palival. Nem lettem volna a helyében. Rögtön egy teljesen idegennel kell megosztania a szobáját.
A csomagjainkat szerencsére felvitték ilyen kocsin vagy min, így Luke megnyugodhatott egy kicsit. Legalább nem kell neki cipelnie. Mikor felértünk a lifttel a hatodikra, Luke-kal külön váltak az útjaink. Neki az emelet másik oldalán van a szobája.
Izgatottan lépkedtünk Lizzel a szobánk felé. Azonban amikor beléptünk, meglepetés ért minket. Nem csak egy szobába, de egy egész lakosztályba érkeztünk. Ez pedig azt jelentette, hogy nem csak mi leszünk itt elszállásolva. Vagyis lesznek még lakótársaink is. Lizzel összenéztünk. Mind a ketten ugyanazt reméltük: a mi korosztályunkból legyenek a lakótársak. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, amikor egy kb. velünk egy idős barna hajú lány lépkedett elénk.
- Sziasztok! - intett hatalmas vigyorral az arcán a lány. Első látásra barátságosnak tűnt.
- Szia! - mondtuk egyszerre Lizzie-vel.
- Biztosan ti vagytok Lizzie és Georgina. - állapította meg. - Ivy! Itt vannak a szobatársaink! - kiáltotta. A következő pillanatban egy szintén barna hajú lány futott be a szobába.
- Sziasztok! - vigyorodott el. - Örülök, hogy most velünk egykorúakkal kerültünk össze. Képzeljétek, a legutolsó turnénkon amin voltunk, nálunk sokkal idősebbekkel kellett összezárva lennünk. Ne tudjátok meg! - fintorodott el Ivy. Ha jól hallottam a nevét.
- Ti testvérek vagytok? - tettem fel az első eszembe jutó kérdést. Nem akartam csak úgy szó nélkül ott állni, és eléggé hasonlítottak is. Úgyhogy muszáj volt megkérdeznem.
- Unokatestvérek. Az én nevem Ivy Gonsales, 19 éves vagyok, és már 3 éve a nyarakat koncert turnékon való dolgozással töltöm. Az én drága uncsitesóm pedig Alicia. Ő már 4 éve űzi ezt a dolgot, és egy évvel idősebb nálam. - hirtelen nekem is elfogyott a levegőm hallva, hogy Ivy milyen gyorsan beszél. Azért még sem teljesen egy korosztály vagyunk... De legalább nem 10 év van közöttünk.
- Ja, és bocsánat a késői bemutatkozás miatt! - mondta Alicia. Mosolyogva megrántottam a vállam. - Na de most pakoljatok le, és gyertek ki enni a konyhába. Már rendeltünk pizzát. Nincs is jobb, mint egy finom hawaii pizza mellett megismerkedni a másikkal! - tapsikolt egy kicsit örömében a lány. Lizzel egymásra néztünk. Eléggé pörgős lányok, az biztos! Végül csak megrántottuk a vállunkat, és követtük a két lányt, hogy megmutassák a szobánkat. 

7. fejezet

Hetedik fejezet

~2 hónap múlva~

A suliból a maradék pár hónap nagyon gyorsan telt el. Szinte észre se vettük, máris túl voltunk a végzősök bálján, utána pedig szépen már el is ballagtak. Az idő iszonyatosan gyorsan telt el, és meg sem lehetett akadályozni. Én is könnyes szemmel néztem, ahogy elbúcsúznak egymástól. Bele sem mertem gondolni, hogy jövőre én is itt leszek.

A sulin kívül pedig csak a szokásos dolgok történtek. A munkahelyem ugyanaz maradt, aminek nagyon örültem. Az utóbbi időben elkezdtem gondolkodni, hogy mihez fogok kezdeni magammal. Akármennyire is törtem magam valami jó dolgon, csak az énekléshez jutottam mindig. Ebben vagyok csak tehetséges, maximum ebből tudnék megélni úgy, ahogy azt én szeretném. Hiába mennék el egy pénzügyi vagy akármilyen más egyetemre, nem tudnék mit csinálni ott. Nem nekem valók ezek a dolgok. Viszont amitől nagyon féltem, hogy megfogok bukni a nagy betűs életben. 

Lizzie és Luke még mindig a legeslegjobb barátaim a világon. Nagyon szeretem őket. Az utóbbi két hónapot együtt vészeltük át. Pontosabban buliztuk át. Néha Nate is csatlakozott hozzánk, aminek megint csak nagyon örültem. A kapcsolatunk még mindig boldog, teljes mértékben. Ugyan van amikor vannak vitáink, de hamar túl tesszük magunkat rajtuk.

A vizsga időszakot is sikeresen lezártam. Mindenből megvan legalább a hármas, de inkább négyes vagyok. Apu nagyon örült az eredményeimnek, ezért kaptam plusz zsebpénzt tőle. Apropó, apu. Minden hétvégén randizik valakivel. Egyfolytában azt hajtogatja, hogyha komoly lesz, elmondja. Már legalább tízszer randiztak, ha nem többször. Ez nem komoly dolog neki? 

- Georgi! - rontott be a szobámba Liz. - El sem fogok hinni, hogy mi történt! - ült le mellém az ágyra. A tekintetében láttam, hogy valami nagyon jó történt. Igazán vidám volt, ami mostanában nagy szó. Áll a balhé otthon náluk, mert az anyukája nem rég hazajött, és elvitte magával Liz öccsét. Régen szerettem azt a nőt, mára már rá se bírnék nézni. Undorítónak tartom azt, amit tesz és amit már megtett is.
- Micsoda? - kérdeztem mosolyogva.
- Tudod mondtam, hogy mindenféleképpen valami rendezvényszervező szeretnék lenni, és a nyárra valami munkagyakorlatot találni. És most Luke talált nekem! - sikítozott örömében. Luke és Liz még mindig ugyanott tartanak, vagyis csak barátok. De már csak napok, hetek és hónapok kérdése, hogy bevallják egymásnak az érzéseiket. Legalábbis szerintem. Egyre jobban melegednek össze, főleg amióta Lizziéknél volt ez a balhé.
- Tényleg? És hol? - kérdeztem, mert őszintén érdekelt. Mint minden más, nekem is eszembe jutott ez a variáció is.
- Tudod még anno, amikor voltunk vacsorázni a One Directionnel, akkor beszélték meg a nyári turnéjuk részleteit. Na szóval, Louis eltudta intézni, hogy a koncerteken statiszta legyek, ezáltal betekintést nyerek, hogy hogyan kell egy koncertet leszervezni. Úgyhogy egész nyáron befogom járni a világot! - vigyorgott. Őszintén örültem, hogy neki ilyen jól megy a jövőjével kapcsolatos dolog. Ő már tudja, hogy mivel szeretne tovább foglalkozni, ellentétben velem. Neki már meg van a nyári gyakorlati munkája, ellentétben velem. És tudom, hogy még van több mint egy évem, hogy kitaláljam mit akarok. De nem könnyebb már a nyár folyamán betekintést nyerni a dolgokba?
- Ez szuper! Így duplán jól jársz. Körbe utazod a világot, és közben pedig még a jövőddel is foglalkozol. Bárcsak én is tudnám, hogy mit akarok... - húztam el a szám. Liz kidülledt szemekkel nézett rám.
- Még hogy mit akarsz?! Georgi, neked az énekléssel kell foglalkoznod mindenféleképp! Csodálatos hangod van, és ne gyere nekem azzal az "átlagos a hangom" dumával! A környéken mindenki tudja, hogy fantasztikusan énekelsz! Nem kérdés, hogy mi leszel! - mosolygott rám, és közben megfogta mind a kettő vállam.
- Igen, ez mind szép és jó. De mi van akkor, ha pofára esem? Ha nem jön össze a dolog? Akkor kell egy b terv, amiről fogalmam sincs... - mondtam neki. Direkt nem akartam vele erről vitázni, mert nem hagyná annyiban a dolgot. Szent meggyőződése, hogy én híres énekes leszek. Nem tudom, én nem látom magamnak ezt a jövőt.
- Azt majd még kitalálod! De most az a fontos, hogy legyen egy kis betekintésed a sztárok életébe! És nekem van is egy ötletem ezzel kapcsolatban! - csillantak fel a szemei. Vagyis van egy "korszakalkotó" ötlete.
- Mégis milyen ötlet? - kérdeztem kétkedve. Volt már nem egyszer "korszakalkotó" ötlete. Csak akkor éppen az volt a probléma, hogy nem jött be.
- Majd meg látod! De most megyek, el kell intéznem egy s mást! Szia! - ölelt meg villámsebességgel, és már kint is volt a szobámból. Még csak annyira sem volt időm, hogy elköszönjek tőle.

~*~

Ma volt a suli utolsó napja. Semmi különös nem történt, csak megkaptuk a bizonyítványainkat, és persze el nem maradhatott volna a drága igazgatónk beszéde se. Külön kitért az osztályok magatartására, hogy szeretné, ha egy kicsit javítanánk rajta. Egyből tudtuk, hogy ránk céloz. És ahhoz elnéztem az én drága osztálytársaim arcát, valahogy megéreztem, hogy már előre kitervelték, hogy mivel idegesítik fel a tanárokat...

Ahogy kiléptünk az iskola kapuján, mindenkinek eljutott a tudatáig, hogy ez az utolsó nyarunk gimisek ként. 

- Mindenki azon gondolkozik, amin én? - kérdezte Savannah, mivel már legalább 5 perce csendben álltunk egymás mellett. 

- Miért, te min gondolkozol? - kérdezte Austin, és közben megrázta a fejét, célozva arra, hogy nem gondolat olvasó. Más esetben egyetértettem volna Austinnal, de most egyértelműen tudtuk, hogy mire céloz Savannah. Legalábbis a lányok biztos.

- Ez az utolsó nyarunk gimisek ként... - szólaltam meg én most. A következő pillanatban a fiúk arca nagyon felvidult. Magyarán mondva túl becsültem az értelmi képességeiket. Ők nekik csak most jutott el a tudatáig.

- Ti ennek örültök? - kérdezte Erica. Nem értettem én se, hogy ennek miért kell örülni. Már csak egy évünk van együtt, ami nagyon gyorsan elfog telni. És utána hiába fogadkozunk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatokat, csak a legerősebb barátságok fogják kibírni. A többiekkel maximum majd osztálytalálkozón fogunk találkozni, ami nagyon kevés.

- Figyelj, már csak egy évet kell kibírnunk ezen a helyen. Azt ne mondd, hogy te szereted! - nevetett fel Rob. Vagyis ők még nem fogták fel a dolog súlyát. Lehet, hogy megszabadulunk ettől a helytől, de akkor is, itt töltöttük élettünk talán legjobb éveit. Együtt.

- Nem az, hogy szeretjük. De mennyi mindent csináltunk itt? Mennyi jó emlék van? Hány barátság alakult itt ki? És már csak egy évünk van együtt. Mint egy osztály... - mondtam, és közben erősen artikuláltam, hogy megértsék. Azt hiszem elértem a kívánt hatást. Az 5 fiú mind egymásra nézett. Már nem látszódott rajtuk a vidámság, csak az, hogy gondolkoznak.

- Egyébként én nem erre gondoltam. - jelentette ki Savannah hirtelen, megtörve a már majdnem megható jelenetet. 

- Mire? - kérdezte Liz. Mindenki hülyén nézett a szőke lányra, senki sem értette, hogy most miről beszél. Savannah összességében nagyon aranyos lány, mindenki szereti. Csak nem éppen a legokosabbak közé tartozik.

- Én nem azon gondolkoztam, hogy ez az utolsó nyarunk vagy ti miről beszéltetek. Én azon gondolkoztam, hogy milyen jó lesz a nyári munkám. - mosolyodott el. Erre az egész társaságunk nevetésben tört ki. Ez egy tipikus Savannah megnyilvánulás volt. Persze vannak okosabb napjai vagy éppen csak percei, de mi őt így szeretjük.

- Tényleg! Ti nektek milyen munkátok lesz a nyáron? - szólalt meg először Joe. Már furcsálltam is, hogy nem mond semmit. A srácnak elég nagy beszélőkéje van, és szeret mindenbe belekötni. 

- Mi Georgival turnéra megyünk. - szólalt meg Lizzie, és közben elégedetten vigyorgott. Értetlenül néztem rá.  Ő megy turnéra, én nem! Miről beszél ez?!

- Milyen turnéra? - húzta fel a szemöldökét Mike. 

- One Direction. - mondta büszkén Liz. A fiúkból egyszerre tört ki a nevetés. Mit is lehet várni tőlük? Szerintünk az ilyen tinibálványok gázak. Csak szeretnének ott tartani mint ők...

- Kérsz nekem aláírást? - kérdezte röhögve Joe. - A kedvenceim! - mondta még mindig nevetve. Ahogy a többi meghallotta amit mondott, még jobban elkezdtek nevetni. Megforgattam a szemem, és Liz-hez fordultam.

- Nem szeretnél nekem valamit elmesélni? - kérdeztem karba tett kézzel. Liz azonnal átváltott kiskutya üzemmódba, és nagy szemekkel nézett rám. Nem szólalt meg, csak nézett. Még csücsörített is hozzá! - Halljátok! Mi most megyünk! Van egy két dolog, amit megszeretnénk beszélni. Sziasztok! - intettem a többieknek, és elkezdtem magam után rángatni Lizt. Nem tudtam, hogy hova kéne most vinnem, végül egy közeli parkot tűztem ki célul. Az első szabad padra leültem, és intettem Lizzie-nek, hogy ő is tegyen így.

- Szóval... Nem szeretnél nekem mondani valamit? - dőltem hátra a padon, de egyfolytában a barátnőmet néztem. 

- Jó, elmondom. Nem így akartam, de legyen. Eltudtam intézni, hogy te is gyere velem a turnéra. Míg én valamiféle statiszta gyakornok leszek, te leszel az, aki a fiúk minden kívánságát lesi. Ezáltal megtudod figyelni, hogy hogy mennek a dolgok a sztárok körében. - mondta, és ő is neki döntötte a hátát a pad támlájának.

- Magyarán mondva én leszek a csicskás. - szólaltam meg még nyugodtan. A világon a legjobb barátnőnek gondolom Lizt, viszont most nagyon mérges lettem rá. - Egész nyáron át utazgatni fogok, távol az otthonomtól... Ennek más esetben örülnék is, de most. Lizzie, Nate-el már annyi mindent elterveztünk a nyárra! Végre neki is lett volna több ideje, és mi is eltudtunk volna tölteni egy kicsivel több időt kettesben! Nekem tökéletes lett volna, ha Londonban punnyadom végig az egész nyarat! - tört ki belőlem hirtelen. Meggondolatlanul mondtam ki mindent. Azonnal meg is bántam őket.

- Múltkor még irigykedtél, hogy nekem van már gyakorlati munkám! Gondoltam, hogy jó buli lenne, ha te is jönnél a turnéra velünk, és végig szórakoznánk az egészet! De bocsánat, keresztbe húztam a terveiteket Nate-el! - mondta nekem ő is ugyanolyan hangnemben, mint ahogy pár perce én is neki. Fájdalmas tekintettel nézett rám. Nem szerette volna, hogy ebből vita legyen. Csak jót akart, mert jó bulinak tűnt. És én ezt tudtam nagyon jól, csak hirtelen annyira felidegesítettem rajta magam, hogy indulatból üvöltöztem vele.

- Ne haragudj! Tudom, hogy jót akartál! - öleltem meg azonnal. Először éreztem, hogy egy kicsit meglepődik, de utána visszaölelt. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, mert akár meg is haragudhatott volna rám. De nem tette.
- Te se haragudj! Meg kellett volna kérdeznem, hogy szeretnél-e jönni. Ha nem akarsz jönni, ne gyere. - mondta, mikor elengedtük egymást. Azonnal, szinte ösztönösen megráztam a fejem.
- Nem, elfogok menni. Nagy szívességet tettél nekem ezzel, nem fogom elutasítani. - válaszoltam határozottan.
- De akkor mi lesz a Nate-tel tervezett programokkal, tervekkel?
- Nate majd megérti. Én sem szoktam beleszólni abba, ha a foci miatt hanyagol. Egész évben a rendelkezésére álltam, hozzá igazítottam a programom. Megfogja érteni, ha elmegyek a nyárra. Meg amúgy is, a haverjaival majd megy fesztiválozni. Nem fogok én onnan hiányozni, mint egyetlen lány. - válaszoltam mosolyogva. Ahogy most így belegondoltam, jobb is lesz neki úgy bulizni, hogy nem vagyok a nyakán. Nem biztos, hogy úgy teljesen feltudna szabadulni, ha ott vagyok. Ráadásul itt is lenne a kapcsolatunknak az első próba. Vajon kibírja majd a nyarat úgy, hogy távol leszünk egymástól?
- Akkor eljössz? - csillant fel a szeme. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. Azonnal a nyakamba ugrott. - Ez lesz életünk legjobb nyara! Beutazzuk a világot együtt, hárman! - vigyorgott egyfolytában csillogó szemekkel.
- Hogy érted azt, hogy hárman? - húztam fel a szemöldököm. Valamit megint nem mondott el.
- Gondolod majd, hogy Luke nem jön? Ráadásul neki is jól jön, hangmérnök gyakornok lesz! Hát nem szuper? - Lizzie-n tisztán látszódott, hogy örül nagyon. És ami azt illeti, én is egyre jobban vártam már. Sohase töltöttem még egy nyaramat teljesen távol az otthonomtól. Mindig legalább 1 hónapot otthon voltam, és az ottani ismerősökkel szerveztem programokat. De ez sokkal izgalmasabbnak ígérkezik. Nem mintha az nem lett volna jó, de azért melyik fiatal nem álmodozik arról, hogy egy híres bandával turnézzon?

~Egy hét múlva~

Magamra kaptam a már tegnap este előre kikészített ruha darabokat: egy egyszerű farmer rövidnadrág, egy fehér trikót és rá egy fehér blézert. Bedobáltam még pár dolgot az utolsó fent maradt bőröndömbe, majd kihúztam a szobám elé. Még gyorsan visszanéztem az én "birodalmamba", és már száguldottam is ki Luke kocsijához. Apu épp a két barátommal beszélgetett. Amikor odaértem hozzájuk, apu átölelte félig a vállam és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Vigyázz magadra! - mosolygott rám. Az én ajkam is felfele görbült, és megöleltem. A világon a legjobban szerettem, mindig is mellettem állt. Nagyon ritkán volt olyan, hogy egy hónapnál kevesebbet láttam volna. Ilyenre pedig még egyáltalán nem volt példa. Ha nem is sokat, de láttuk egymást, megbeszélhettünk mindent.  Hiányozni fog nagyon!
- Georgi indulni kéne. Nem akarom, hogy Louisék ránk várjanak. Ha már felajánlották, hogy az ők magángépükkel repüljünk Finnországba, nem kéne megvárakoztatni őket igazán. - elég finoman célzott Luke a lassú búcsúzkodásunkra. De közben egyfolytában mosolyogva figyelt minket. Ő volt az egyik ember, aki mindenről tudott. Hogy mennyire szeretem apát, és hogy milyen szoros a kapcsolatunk.
- Rendben. - mosolyogtam rá, majd apához fordultam. - Ígérem, mindennap hívni foglak! Vagy ha nem is mindennap, de kétnaponta tuti! - öleltem meg újra.
- Georgi nem muszáj. Elég ha egy héten egyszer, vagy kétszer hívsz. Nem szeretném, ha rám pazarolnád el az idődet. - mosolygott még mindig.
- Rád időt pazarolni?! Soha! - nevettem fel, és nyomtam egy puszit az arcára. Ő is így tett, majd szépen lassan elváltunk egymástól.
- Aztán nagyon vigyázz magadra, és érezd jól magad! És remélem kapok valami szuvenírt a nyár végén! - felnevettem. Bólintottam egy nagyot, majd beszálltam a kocsi hátsó ülésére. Amíg az utcában voltunk egyfolytában integettem apának. Mikor elkanyarodtunk nagyot sóhajtva fordultam előre. Apától már elbúcsúztam. Már csak Nate-től kell, aki a reptéren vár rám.

6. fejezet

Hatodik fejezet

A mai napom nem állt másból, csak a bálból. Vészesen közeledett már, és mint kiderült, még sehogy sem állnak vele... Fantasztikus az iskolánk rendezvény szervező képessége. Amikor Miriam megkért, hogy segítsek, azt hittem, hogy legalább már a díszletre van tippjük, ha nincs is meg. Hát nagyot tévedtem. 

Az egyetlen pozitívum az volt, hogy minden óráról elkértek mondván, segítem ezzel az iskolát. Az első két órában ez még igaz is volt, de amikor már vagy 1 órája arról veszekedtek, hogy milyen legyen a díszítés alap színe, inkább elővettem a könyvem, és olvastam. De észre se vették.

Nagyot sóhajtva dobtam le a táskám a már megszokott padra, utána én is leültem. Nem tudom miért, de jól esett csak úgy ott ülni. Liz ma nem jött suliba. Tegnap  felhívott este, nem mondott semmi mást, csak hogy nagyon fáradt és elege van mindenből. Ebből pedig levontam a következtetést, hogy az anyukája végleg itt hagyta őket. Legszívesebben most azonnal hozzá rohantam volna, de direkt hangoztatta, hogy most pár napig egyedül akar lenni otthon. És én addig mit csináljak a legjobb barátnőm nélkül?
A pad mellett nagy zajjal megálltak az én drágalátos osztály társaim. Legalábbis egy részük.
- Hé, Georgi! Hol voltál ma egész nap? - ült le mellém hirtelen Joe. Ő a suli fő-fője. És akkor adjunk hozzá még egy Ashtont, egy Mikeot, egy Rob-ot és egy Austint, és megkapod a végeredményt. Az iskola legmenőbb és egyben legrosszabb társaságát. Persze velem meg úgy nagyjából mindenkivel jó fejek, csak éppen a legjobb elfoglaltságuk a tanárok kiborítása... Mondjuk ez a mi szemszögünkből nem rossz, a tanítást percek alatt elviselhetőbbé tudják tenni. És mi ezért nem is kapunk semmit.
- Miriam szerint jók a rendezői képességeim, ezért segítek a végzősök báljának a szervezésében. - néztem rá. Felhúzta a szemöldökét, és furcsán nézett rám.
- És önszántadból mentél? - nézett rám még mindig ugyanúgy.
- Megkérdezte, és igent mondtam. Szóval igen. - bólintottam.
- És ennek még véletlenül sincs köze ahhoz, hogy Mrs. Munroe a főszervező? - kérdezte és elvigyorodott. Megvontam a vállam. Mrs. Munroe az irodalom tanárunk. Sose volt vele jó a kapcsolatom, már az első órán elástam magam nála. Azóta pedig nem békél meg velem, pedig már 11-esek vagyunk. De igazából nem tud velem sok mindent csinálni. Stabil 4-es vagyok az óráin. Maximum csak csípős beszólásokkal illet meg, azokra pedig akarva-akaratlanul visszaválaszolok. Ezért tart szemtelennek és tiszteletlennek. Pedig csak megvédem magam.
Ami pedig a díszítést illeti, nem ezért vállaltam el. Jó, tudtam, hogy esetleg ezzel jó pontokat szerezhetek nála, de akkor sem.
- Nem, semmi köze sincs. - ráztam meg a fejem. - Nem értem miért kell egyből ilyeneket feltételezni...
- Talán mert te vagy Munroe legutáltabb diákjai között is az első. Még engem is jobban szeret nálad! Könyörgöm, engem?! - nevetett fel. Joe nyílt titka, hogy az a célja, hogy minden tanár utálja. Ezen már nem kell sokat fáradoznia. Kilencedik 2. hetében elérte ezt. De a látszat kedvéért fent tartja ezt a dolgot. Mondván mert ez olyan menő...
- Akkor sem. - mondtam határozottan ezzel jelezve, hogy nem vagyok ezen vitatkozni tovább.
- Georgi hallod, Lizzie ma hol volt? - jöttek oda hozzánk már a többiek is. A további 4 fiú és még 2 osztálytársnőm, Savannah és Erica.
- Otthon. Beteg. Valószínűleg még nem jön szerdáig. - vontam meg a vállam. Nem kell nekik sem tudniuk mindenről.

~*~

- Megjöttünk! - pattant ki a kocsiból hirtelen Luke. Mi Lizzel komótosabban követtük. - Mi a bajotok? - tette karba a kezét és úgy nézett ránk. 

- Semmi. Mi lenne? - tártam szét a karjaimat. Csupán egész nap össze-vissza hurcolt minket Lizzel. Persze ezt mind csupa jó indulatból. Lizzie-t akarja nagyon felvidítani egész nap. Több-kevesebb sikerrel. Szegény egész héten nem volt suliban. Az anyukája elment, mikor Liz hazaért már nem volt otthon. Utána pedig hiába hívogatták, ki volt kapcsolva. És még az ilyen emberek nevezik magukat anyáknak...

- Nekem nem úgy tűnik. Olyanok vagytok mint az élő halottak. - nézett rajtunk végig. Igen, kábé így is néztünk ki. De mentségünkre legyen, hogy meg sem álltunk. Először elmentünk az állatkertbe. De ott csak 1 órát voltunk, mert meguntuk. Aztán Luke elvitt a vidámparkba is. Ott kemény két óráig bírtuk. Aztán kitalálta Luke, hogy menjünk el moziba. Ezzel végül is nem lett volna semmi probléma, ha nem valami pankrációt nézett meg velünk. Engem olyannyira nem kötött le, hogy az első 10 percben bealudtam. Így félkómásan indultam el, mint utólag kiderült koncertre. Az úton csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy koncertre jövünk. 

- Alig 20 perce ébresztettél fel. - ráztam meg a fejem értetlenül. Azt nem tudom, hogy Lizzie-vel mi van, de én még igenis aludni akarok!

- És? Pörgesd fel magad, koncerten vagyunk! És Liz te is! Érezd jól magad! - ölelte át félig a letört Lizt. Aranyos volt tőle, hogy ennyire felakarja vidítani. Szinte ösztönösen mentem Liz másik oldalára és én is az egyik kezemmel átöleltem. 

- Tudod mit? Igaza van Luke-nak! Egy koncerten vagyunk! Itt jól kell érezni magunkat! Ez egy jutalom! - mosolyogtam rá. Luke is ugyanígy tett. Lizzie először Luke-ra majd rám nézett.

- Tudjátok mit? Igazatok van. Jól fogom érezni magam! Nem érdekel, hogy az anyám nem becsült meg minket, és itt hagyta a családját! Jól meg vagyunk mi nélküle is! - mosolyodott el. Végre úgy nézett ki, mint a régi Liz. Az egy héttel ezelőtti. 

- Ez a beszéd! - vigyorodott el elégedetten Luke. 

- Szóval akkor most már nyugodtan elmondhatod, hogy milyen koncertre jöttünk... - néztem Luke-ra.

- Vaksika! Ha körbe néztél volna már hamarabb, akkor rég rájöhettél volna. - mutatott előre. Gyorsan arra néztem. Egy hatalmas One Direction plakát volt kirakva, alatta pedig rengeteg ember. Főleg tizenéves lányok.

- Kreatív vagy Luke. One Direction koncertre hoztál minket? - rázta meg értetlenül a fejét Lizzie. Végre ez a tipikus Liz...

- Jól van na! Muszáj volt kihasználnom, hogy egy popsztár az egyik barátom! Ingen koncert jegy... - legyezte meg előttünk a 3 belépőt. Egyébként igaza volt. Hülye az, aki ezt nem használja ki.
- Akkor ha már itt vagyunk, érezzük is jól magunkat! - vigyorodtam el, és elkezdtem mind a kettejüket a sor végére húzni.
- Georgi, állj. Nem gondolod, hogy majd én sorba fogok állni?! - nézett rám Luke összevont szemöldökkel, és magabiztosan elindult a sor elejére. Nem egyszer hallottam, hogy a lányok megjegyzik, hogy mit képzelünk magunkról meg ilyenek. Ha tudnák pedig, hogy az utóbbi időben kikkel szoktunk 'bandázni'... Szerintem még a talpunkról is lenyalnák a koszt. :)
Mikor a sor elejére értünk, az őrök már indultak el felénk, hogy menjünk vissza a sor végére. Ám Luke az egyiknek súgott valamit. Az csak bólintott egyet, és beengedett minket. Ahogy beértünk a közönség soraiba, oda is a legelső sorba, kíváncsian fordultam Luke felé.
- Mit mondtál a biztonsági őrnek? - kérdeztem, mert nagyon érdekelt. Az ilyen helyzetek mindig felkeltik az érdeklődésemet. Rossz tulajdonság, mert addig nem hagyom békén az embereket, amíg el nem mondják.
- Az örök titok marad. - mosolygott büszkén. Azonnal elővettem a boci szemeimet, és elkezdtem könyörögni.
- Lécci!
- Nem.
- Lécci.
- Nem.
- Lécci.
- Nem... - és így ment ez addig, amíg Luke ki nem nyögte. - Jól van, csak annyit súgtam neki, hogy "répát zabáló Superman". - rántotta meg a vállát. Lizzie-vel egyszerre néztünk rá, ugyanúgy. Azaz értetlenül.
- Mi? - kérdezte Liz.
- Ez volt a jelszó. - válaszolta úgy, mintha nekünk tudni kéne miről van szó.
- Mi? - ismételtem meg Lizzie-t.
- Aj, hogy ti milyen tudatlanok vagytok! - csapott egyet a levegőbe. Elég vicces látvány volt, de nem röhögtünk fel hangosan. Akkor tuti, hogy megsértődik, és nem mondja el. - Minden koncert előtt a fiúk mondanak egy jelszót az őröknek, és aki azt tudja, soron kívül bemehet. Ez a jelszó pedig akármi lehet. Ami éppen a fiúk eszébe jut... - tárta szét a karjait. Még mindig úgy volt vele, hogy nekünk ezt tudni kéne...

~*~

A koncert... Én nagyon jól éreztem magam rajta, és ahogy láttam Lizzie és Luke is így volt vele. Louisék is fantasztikusak voltak. Arról pedig nem is tudtam, hogy Luke leszervezte azt a fiúkkal, hogy Liz az utolsó dalnál felmenjen hozzájuk. A barátnőm és egy paradicsom között nem volt sok különbség akkor. De aztán egyre jobban feloldódott. Csak az volt akkor már a probléma, hogy vége volt a számnak, ezzel együtt a koncertnek is. Miután lepattogott (szó szerint) a színpadról, vidáman kezdte el mesélni, hogy mennyire boldog, és hogy milyen jó volt fent lenni a színpadon.

- Egyébként látszott rajtam, hogy zavarban voltam? - kérdezte. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy most közöljem vele a tényt, vagy hagyjam annyiban. 

- Nem Liz, csöppet sem. - nevettem el magam. Furán nézett rám, amitől még jobban nevetni kezdtem. Azért nem mondtam el neki az igazat, mert holnapra az egész YouTube tele lesz a koncerten készült videókkal. Akkor meg úgy is megfogja látni magát Liz, legalább ezen a napon ne tudja meg milyen piros volt a feje. :)

Luke közben szólt, hogy kövessük. Azt nem mondta, hogy hova és minek, de mi csak követtük. Más esetben tuti rákérdeztem volna, hogy hova, de most sokkal fontosabb volt a legjobb barátnőmmel kibeszélni a koncerten történteket.

- Sziasztok! - hallottuk meg hirtelen Luke vidám hangját. Azonnal arra kaptuk a fejünket. Az 5 sztárocska állt ott, és mosolyogva pacsiztak az új jövevénnyel. Mikor aztán Luke és Louis egymás elé kerültek nem csak simán pacsiztak, hanem 'seggre pacsiztak'. Ők nevezik magukat "érett gondolkozású felnőtteknek". Szerintem csak szimplán hülyék.

- Sziasztok! - jöttek oda hozzánk is a fiúk, és egy-egy puszival köszöntöttek. 

- Na, milyen volt a koncert? - kérdezte mosolyogva Niall.
- Pont azt beszéltük, hogy teljesen másra számítottunk. De pozitívan csalódtunk. - mondta Liz, én pedig bólintottam egy jó nagyot.
- Miért, mire számítottatok? - húzta fel az egyik szemöldökét Louis.
- Hát nem tudom. De nem erre... - rántottam meg a vállam. Mosolyogva néztem végig a fiúkon, akik mind értetlen fejet vágtak. Majd szinte egyszerre léptek túl a dolgon, és kezdtek el beszélni egymáshoz. Ennek következtében kisebb hangzavar lett a helyiségben. Oké, konkrétan nem hallottam a saját hangom.
- Szerintem jobb lenne ha mennék, nem? - kérdezte Liz tőlem. Nem válaszoltam neki, csak bólintottam egy nagyot, és Luke-hoz fordultam.
- Hallod, mi kint leszünk, majd ott megvárunk! - mondtam neki próbálva túl üvölteni az 5 fiú hangzavarát. Nem tudom milyen lehet, ha egy nagyobb társaságban vannak...
- Ne menjetek! Gyertek még el velünk étterembe! - úgy látszik sikerült elég hangosan mondanom Luke-nak, mert Harry is meghallotta. A fiú egyfolytában vigyorgott, miközben végig gondoltam az egészet. Végül nem jutottam sehova, de néha jó úgy tenni, hogy gondolkozunk, nem igaz?
- Megkérdezem Lizzie-t. - mondtam, és a barátnőmhöz mentem. Időközben már elsétált az ajtóig, hogy induljunk. Amikor melléléptem, már ment is volna ki, de a vállánál fogva visszahúztam.
- Mit szólnál ahhoz, ha a fiúkkal elmennénk egy étterembe? - kérdeztem. Az arcán értetlenség futott át.
- Étterembe? Ilyenkor? - kérdezte, és közben végig nézett a díszes társaságon. Eltudom képzelni, hogy mi játszódott le a fejében...
- Nem tudom, de meghívtak. Van kedved menni, vagy nem? - rántottam meg a vállam. Nekem sem volt teljesen tiszta az, hogy ilyenkor még étterembe mennek, de hát ha ehhez van kedvük.
- Felőlem. - mondta végül, és elindult a fiúk felé. Gyorsan követtem én is, és közöltük Harry-vel, hogy velük megyünk. A fiút ez igencsak feldobta, és vigyorogva közölte a többiekkel. Időközben az is kiderült, hogy Luke már a koncert előtt is benne volt ebben az étterem dologban attól függetlenül, hogy mi mit is válaszolunk rá. Igen, ez jó, de mi akkor hogy is mentünk volna haza? Hisz ő hozott minket kocsival. Nem is Luke lenne... Nem gondolja át a dolgokat, csak az ösztönei szerint cselekszik.
Biztonsági őrök kíséretében mentek ki Harry-ék a kocsijukhoz. Nekünk ennél könnyebb dolgunk volt, a főbejáraton egyszerűen kisétáltunk a kocsinkhoz. Még mi előtt elindultunk volna, Luke felhívta Louis-t, hogy vezessen el minket az étteremhez. Ahhoz képest amit vártam, pozitívan csalódtam Louis-ban. Csupán hatszor vezetett minket félre. Ebből 3 volt szándékos csak, a többi véletlen az elmondása szerint...
A lényeg a lényeg, vért izzadva ugyan, de sikerült eljutnunk az étteremig. Amikor besétáltunk Luke magabiztosan elindult az egyik irányba. Mi csak követtük, mintha valami utánfutók lennénk. Pedig csak éppen azt sem tudtuk, hogy még Londonban vagyunk-e.
Az egyik sarki asztalhoz értünk. Már messziről felismertem a velünk szemben ülő Zayn-t és Liam-et. A megszokottnál szokatlanul kisebb volt a hangzavar a környezetükben. Gondolom nem akartak nyilvános helyen feltűnősködni. Lehet, hogy eléggé elit ez a hely, de egy elit család gyereke is lehet fan, nem?
- Sziasztok! - intettünk nekik. Ők mosolyogva visszaköszöntek, és folytatták a beszélgetést. Illetve csak páran folytatták, mert Liam észre vette, hogy tehetetlenül állunk ott.
- Gyertek, üljetek le! Direkt hozattunk nektek plusz székeket! - mosolygott, és közben a kezével mutogatott a 3 üres szék felé. Ezeket mi miért nem vettük észre?
Szinte egyszerre bólintottunk, és elfoglaltuk az ülőhelyeket. Én azonnal lestoppoltam a középsőt. Az olyan szimpatikus volt. Gyorsan leültem rá, és körbe néztem az asztalnál ülők között. Meglepetésemre találkoztam pár ismeretlen arccal is. Azt hittem, hogy csak a fiúk lesznek itt, de így már érthető, hogy miért esznek étteremben. Biztos valami megbeszélés vagy ilyesmi.
A 2. dolog, ami szemet szúrt, hogy mindenki előtt már ott volt az étel. Egyeseknél még szinte rajta volt az összes kaja, de volt olyan, aki előtt már semmi nem volt. És ebbe a kategóriába csak Niall tartozott bele. Az ír fiú nem szólalt meg, csak a Zayn tálján lévő hússal szemezett.
- Amúgy most itt mi van? - kérdeztem suttogva a mellettem ülő Liz-től. Ő csak megrántotta a vállát, jelezve, hogy nem tudja. De úgy látszik, hogy meg kell tanulnom halkabban suttogni, mert az előttem ülő Zayn mindent hallott.
- Megbeszélés. Nyáron turnéra megyünk, és a menedzserünk Paul szeretne megbeszélni már így előre pár dolgot. - mosolygott, és az ismeretlen férfi irányába bökött. Vagyis akkor ő Paul, a menedzser. De ki az a nő mellette? És az a lány?
- És mellette azok kicsodák? - kérdeztem meg, mert már nagyon kíváncsi voltam rá.
- A családja. A felesége Kate, és a lánya Alison. Biztos jól ki fogsz velük jönni, nagyon aranyosak. - mondta, és beleharapott a az eddig a tányérján lévő húsba. Mindezt Niall fájdalmas tekintettel nézte. Szerintem már épp azon gondolkozott, hogy hogy kérje el Zayn-től...
A következő pillanatban egy pincér lépett mellénk, és felvette a rendelést. Tekintve arra, hogy már késő este van, nem bírtam volna megenni valami nagyon laktató kaját, így maradtam egy egyszerű salátánál grillezett csirkehússal. Lizzie is azt kérte amit én, Luke viszont valami bonyolult nevű ételt kért. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet az, de abban biztos voltam, hogy valami nagyon laktató. Hát egészségére!
Az este további részében nagyon jól éreztem magam. Sokat beszélgettem mindenkivel, és megismertem Paul-t és a családját is. Összességében nagyon aranyosak, csak Alison elég furcsán néz rám, amikor akármelyik 1D-s sráccal beszélek. Nem tudom, lehet csak én képzeltem be magamnak.
Végül olyan éjfél fele elindultunk haza felé. Most már nem tartott olyan sokáig az út, mint ide fele... Otthon beosontam a szobámba. Nem voltam biztos abban, hogy itthon volt apu, de fő a biztonság. Mostanában elég sokat találkozgat valakivel. Aminek örülök, csak egy kicsit kezd szétszórt lenni. Vajon ilyen komoly a dolog már, hogy apa szerelmes lett? Ez lenne most neki a legjobb dolog, hisz lassan 5 éve nincs senkije. Őt is nagyon megviselte az az időszak, mint ahogy engem is. Csak míg én Londonban valamilyen szinten magahoz tértem, ő a munkába temetkezett.
Nem volt már kedvem semmihez, így csak elővettem egy bő pólót egy pamut rövidnadrággal. Gyorsan magamra kaptam őket, és bebújtam a pihe-puha ágyikómba. Az éneklés és az olvasás után aludni szerettem a legjobban. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd lehunytam a szemem. Pillanatok alatt elaludtam.

5. fejezet

Ötödik fejezet

Mivel tegnap megígértem Nate-nek, hogy ma elmegyek a meccsére, már csak Lizzie-t kellett meggyőznöm.  Nem kellett nagyon megerőltetnem magam, szinte azonnal igent mondott mondván, hogy így nem kell az öccsére vigyázni. Szegénynek nagyon összejöttek most a dolgok...

Miután otthon kiteregettem és kivasaltam a tegnap kimosott ruhákat, rögtön felmentem a szobámba és elkezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, felraktam egy nagyon minimális sminket és kivasaltam a hajam. Eredetileg sokszor hordom nagy loknikkal, de ha rám jön, kiszoktam vasalni. Kell a változatosság. Miután ezekkel végeztem, a szekrényem elé álltam, és kiválasztottam egy szerelést, ami minden szempontból jónak tűnt. Igen ám, csak ez nem ment ilyen könnyen. Valamelyik nem volt épp kényelmes, a másik nem épp focimeccsre való, a harmadik meg túl nyárias... A többiről nem is beszélve. De ezek már megszokott dolgok, ahogy szinte minden lánynál. Viszont a mai napon még annyi esélyes összeállítást sem találtam, mint általában. Végül úgy döntöttem, hogy egy egyszerű fehér kötött felsőt, és sima kék farmert veszek fel. Az egyszerű, de mindig jól bevált szerelésem. Van akinek az, nekem ez...

Egyedül indultam meg a focipálya felé. Lizzel azt beszéltük meg, hogy a bejáratnál találkozunk. Nem akartunk kitérőt tenni egymás felé. Szerencsére nem kellett sokat várnom a buszra. Valahogy mindig akkor jön a busz, amikor én megérkezem. Vagy éppen csak pár percet kell rá várnom. Remélhetőleg ez továbbra is így lesz..

A pályáig még kellett valamennyit sétálnom, de egyáltalán nem bántam. Sétálni sosem árt, és amúgy is szeretek. 

A kapuban már ott várt Liz. Mielőtt odaértem volna mellé, gyorsan megnéztem az időt. Most én késtem 10 percet, de ahogy őt ismerem nem sokkal előttem érkezett. Nálunk ez így van, mindig késünk minden honnan, és azon versengünk, hogy ki késik kevesebbet. Hát most ő nyert. 

- 3 perccel gyorsabb voltam! - vigyorodott el köszönés nélkül. 
- Mennyi ideje ez az első alkalom? Nem is tudom... - vigyorogtam rá, és közben megrántottam a vállam. Azonnal megsértődött. Persze nem komolyan, csak eljátszotta.
- Örülhetnél a sikereimnek. - tette karba a kezét.
- Liz, ezek nem sikerek. Csak... Versengések. Asszem. - magamon is meglepődtem, hogy hogy tudok ilyen értelmes mondatot össze rakni. De hát na, nem szoktam előre megfontolni a dolgokat.
- A versengések végén pedig mindig van egy győztes, akinek ezzel több a sikerélménye. - mintha fel sem tűnt volna neki az, hogy egy teljesen értelmetlen mondatot mondtam neki. Tovább állította az igazát.
- Jó rendben, sikerélmény. De gyere, menjünk már be! Még a végén lemaradunk a meccsről. - szó nélkül elindultam befelé. Közben azért Lizt is magam után húztam. 
- Ööö, amúgy mióta szereted ennyire a focit? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. 
- Nem szeretem. Viszont Natet igen, és ha ezzel jár, akkor oké. Akármennyi focimeccset hajlandó vagyok megnézni érte. - mosolyodtam el. Közben már felértünk a lelátóra, és az első sor egyik helyén leültünk. Még nem kezdődött a meccs, de már melegítettek. 
- Ó, ez olyan romantikus! Remélem egyszer én is találok egy ilyen fiút! - mosolyodott el a gondolattól is. Magamban én is mosolyogtam. Előtte ott van a szerelem, csak éppen nem hajlandó észrevenni. Pedig nem fog örökké előtte lennie, és nem tudja mit is veszít.
- Hidd el, közelebb van hozzád, mint azt te gondolnád! - vigyorogtam rá. Tudta nagyon jól, hogy kire értem. 

~*~

- Ügyes voltál! - ugrottam Nate nyakába, amikor kilépett a kapun. Nem volt időnk még a pályán köszönni egymásnak, de küldtem neki puszit. Ez ilyenkor már megszokott.
- Tetszett a gólom? - mosolygott rám, de közben nem engedett el.
- Fantasztikus volt. Mától ez a kedvencem. - ahogy kimondtam, felnevetett.
- Nem unod még, hogy mindig a legújabb gólom a kedvenced? - nevetett még mindig. Csak megrántottam a vállam, és megráztam a fejem.
- Minden gólod eggyel szebb a másiknál. Nem tehetek róla. - alig mondtam ki az utolsó szót, máris megcsókolt. Utána pedig összeborzolta a hajam. Nem mintha eddig nem tudom hogy állt volna, de akkor is. Nem szeretem.
- Hé! - néztem rá nagy szemekkel. - Ezt most miért? - tártam szét a karjaimat, majd elkezdtem igazítgatni a hajam.
- Mert bolond vagy! - kinyújtotta a nyelvét, majd elkezdett a kocsija felé menni. Gyorsan utána mentem, és a tökéletesen beállított haját én is összeborzoltam. Bár amennyire tudtam... - Ezt még vissza kapod! - kezdett el rohanni utánam. Én már sokkal közelebb voltam a kocsihoz, mint ő. Előre felkészültem. De sajnos még így is gyorsabbnak bizonyult nálam. Pont a kocsinál voltam már, amikor éreztem, hogy hátulról megölel. - Megvagy! - suttogta a fülembe, majd szembe fordított magával, és lágyan megcsókolt. Ha nem tartott volna olyan erősen, simán elolvadtam volna... Még ennyi idő után sem tudtam megszokni, hogy milyen hatással van rám.
- Khmm. - köszörülte meg valaki mellettünk a torkát. Mind a ketten tudtuk, hogy ki az. Ki lenne más? - Örülök, hogy szeretitek egymást meg minden, de egy kicsit tekintettel kéne lenni a szinglikre is... - egyszerre néztünk Natel Lizzie felé.
- Te pedig tekintettel lehetnél a romantikus pillanatokra. - vágtam rá azonnal. Liz felvonta az egyik szemöldökét.
- Ez nem romantikus, mert én itt vagyok. Ha nem lettem volna itt, akkor az lett volna. De mivel én mindent láttam, nem az. - mondta. Látszott rajta, hogy büszke magára, amiért így összeszedte a mondandóját. Csak éppen annak nem volt semmi értelme.
Már épp nyitottam volna a számat, hogy elmondjam ez nem így van, de Nate gyorsabb volt.
- Igazad van, ez így nem romantikus... - mondta enyhén cinikusan. Liz inkább ezt eleresztette a füle mellett.
- Nate, inkább a kocsidat nyisd ki! Nem szeretnék egész nap itt dekkolni. Légy tekintettel a szingli harmadikra is. - mondta komolyan, de láttam rajta, hogy magában mosolyog. Ők Natel már jóval régebb óta ismerik egymást. Szoktak efféle szóváltásaik lenni.
- Igenis Lizzie kisasszony! - egy egyszerű mozdulattal kinyitotta a kocsi ajtaját, és kinyitotta a hátsó ajtót Liznek. Elég vicces jelenet volt, magamban jót is nevettem rajta.
Átsétáltam a kocsi másik oldalára, és már épp beakartam szállni, amikor Nate előttem termett és kinyitotta nekem az ajtót.
- Hölgyem. - nyomott egy puszit a homlokomra. Csak rámosolyogtam, és beszálltam. Esküszöm, mintha hiperaktív lenne. Nemrég lett vége a foci meccsének, és még rohangál...
Nate nagy lendülettel szállt be a kocsiba, aminek a hatására az megmozdult.
- Kövér. - lehetett hallani alig hátulról.
- Te ott maradj csendben! - nézett a visszapillantóba a 'sofőrünk', és elindította a kocsit.

~*~

- Sziasztok ti ismeretlenek! - köszöntött minket a pult mögül Luke, amikor beléptünk a kávézóba Lizzel. Nate nem jött, mert neki találkozója van a csapattársaival, de azt mondta, hogy a végére mindenféleképpen befut. 

- Miért vagyunk ismeretlenek? - húzta fel a szemöldökét Lizzie. Én sem értettem igazából ezt miért mondta.

- Egész nap arra vártam, hogy majd valamikor gondoltok rám is, aki itt dolgozza ki a belét, és meglátogattok. -mondta, mintha ez természetes lenne. Mondjuk neki az is. 

- Bocs, de Nate meccsén voltunk, utána elmentünk neki segíteni ajándékot venni. - rántottam meg a vállam.

- Tényleg! A jó öreg Nate cimborám! Már rég láttam. De milyen ajándékot vett és kinek? - húzta fel a szemöldökét. Ha most hallotta volna Nate, hogy azt mondta öreg... Máris nem lennének olyan jó 'cimborák'.

- Az unokahúgának lesz valami partija szerdán, és neki vett. - válaszolt most Liz. Szerdán Nate hivatalos a 11 éves unokahúga szülinapjára. Szegénynek nincs sok kedve egy szülinapi zsúron lennie, de a szülei megtiltották neki, hogy bármi más programja legyen. Igen, egy 19 éves fiúról beszélünk. 

- Csóri. - vágott egy érdekes fintort Luke. Mondtam már, hogy fantasztikus az arcmimikája? -Ja, amúgy Louis úgy döntött, hogy ma is eljön hozzám beszélgetni. Hát nem zsír? - vigyorodott el. Örültem Luke boldogságának. Látszott rajta, hogy szeretne még többet beszélni Louissal, csak éppen tegnap a nagy társaságnak köszönhetően nem igen jött össze. Mondjuk én azt sem értettem, hogy miért pont ők ültek egymástól a legmesszebb. 

- Az szuper! És mikorra jön? - kérdeztem. 

- Olyan tájt, mint tegnap. Vagyis akármelyik pillanatban. - vigyorgott még mindig. 

- Amúgy te honnan ismered Louist? - tette fel a semmiből a kérdést Liz. Tegnap nem volt itt, úgyhogy jócskán le van maradva.

- Egy... - kezdte volna már mesélni a történetet, ám Melissa észre vette, hogy Luke nem éppen a munkával van elfoglalva.

- Luke! Azonnal dolgozz tovább! - szólt oda neki szigorúan. - Ti lányok pedig ne tartsátok fel! Tudjátok milyen, ha elkezd vele valaki beszélgetni, levakarhatatlan. - nézett ránk. Az a tipikus kis főnöki nézés... 

- Csak köszöntünk. - mondta gyorsan Liz, majd az egyik asztalhoz húzott, és lenyomott a székre. - Esküszöm, ez a csaj az idegeimre megy. Úgy ugráltatja Lukeot, mintha a főnöke lenne... - összehúzott szemöldökkel néztem rá. Most ezt komolyan mondta?!

- Tulajdonképpen az is... - céloztam finoman az előbbi mondatára. A mai napon már legalább a 10. értelmes mondat. Igazán formában vagyunk...

- De csak KIS főnök! - nagyon, nagyon, nagyon kihangsúlyozta a 'kis' szót. Végül is igaza van. De Melissa feladata a kávézó rendben tartása. 

- Ez a feladata. 

- De akkor is. Nézd meg, most is ott magyaráz neki. Feleslegesen! Luke tudja mit kell csinálnia. Ez a csaj úgy ahogy van idegesítő és túlbuzgó. - mondta, és le nem vette volna a szemét róla. És ekkor megcsapta az orromat a féltékenység összekeverhetetlen szaga. Szóval Lizt nem a csaj idegesíti, hanem az, hogy ő többet van Lukeal. Hát nem aranyos?

Inkább nem válaszoltam semmit a kijelentésére, csak rámosolyogtam amolyan 'mindent tudok' mosollyal. Azonnal el is pirult. Lizzel mindig is könnyen ment ez a nem beszélünk, de megértjük egymást dolog. Most is értette azt, hogy tudom, hogy féltékeny. 

- Nem Georgi, nem kell ilyenekre gondolni. Csak szimplán idegesít a csaj, és kész. - mondta és a feje tiszta vörös volt. Még előttem is elpirul ezzel a témával kapcsolatban. Pedig mi aztán tényleg mindent elmondunk egymásnak. 

- Értettem paradicsom. - vigyorogtam rá. Erre csak rosszallóan nézett rám. 

Szememmel újra a pult felé néztem, azonban Luke nem volt ott. Gyorsan körbe járattam a tekintetem a teremben. A bejárati ajtónál aztán észre vettem a nekem háttal álló barátocskámat. Ha jól láttam a nem rég érkező Louissal beszélgetett. Louis mellett viszont ott állt a göndörke fiú is. Nem arról volt szó, hogy csak Louis jön, hogy tudjanak beszélgetni ketten Luke-al?
A következő pillanatban Luke már a mi asztalunk felé irányította a két fiút.
- Sziasztok! - intettek egyszerre. Gyorsan visszaintettem nekik, és ahogy láttam Liz is így tett.
- Nem lenne probléma ha itt hagynám őket? Nem nagyon tudnak magukra vigyázni, és nekem még dolgoznom kell... - mondta vigyorogva Luke. Csak elmosolyodtam rajta és vártam, hogy Liz majd válaszol. De valószínűleg ő is így volt vele.
- Komolyan, ennyire rossz társaság vagyunk? - húzta fel a szemöldökét Louis. Talán egy kicsit kétségbe esett. De hát mi nem úgy gondoltuk, csak éppen most nem működött köztünk a telepátia Lizzel.
- De persze! - mondtam gyorsan. - Maradjatok csak! De én nemsokára megyek, mert dolgoznom kell. - böktem fejemmel a még üresen álldogáló színpad fele.
- Az nem probléma. - mondta Louis, és helyet foglaltak. Luke abban a pillanatban elhúzott vissza dolgozni, ezzel magunkra hagyva minket. A tegnapi napból következtetve most az jött volna, hogy tök jól elkezdünk beszélgetni és jókat nevetni. Ehhez képest senki sem szólalt meg, csak néztünk magunk elé. Fogalmam sem volt arról, hogy most mit kéne csinálnom. És a többieknek sem. Feszültem néztem fel a faliórára, és egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Nem kell tovább ebben a nagy csendben itt ülnöm. Itt az ideje elkezdeni a munkaidőmet!
- Nekem most mennem kell dolgozni! További jó beszélgetést, de azért nehogy félbe szakítsátok egymást! - vigyorogtam rájuk, és elrobogtam a gitáromért, onnan pedig egyenesen a színpadra. Elhelyezkedtem kényelmesen és elkezdtem a "produkciómat".
- Mindenkinek kellemes napot kívánok! Most következzék Ed Sheeran dala, a Give Me Love! - elmosolyodtam, és elkezdtem gitározni. Mint általában minden dalt, ezt is imádom.

~*~

Mint általában mindig, most is jó kedvűen jöttem le a színpadról. Szeretem ezt csinálni. Egyszerűen csak jobb kedvem lesz tőle.

Azonnal elindultam az asztalunk felé, ahol már ott volt Luke is. Épp Louissal folytatott valamilyen nagyon fontos dologról megbeszélést. Vagy csak simán meséltek egymásnak történeteket. Levágtam magam az egyik üres székre, és mosolyogva rájuk néztem.

- Nagyon szépen énekeltél. - szólt hozzám Harry. Őszintén szólva eddig nem sokat beszélgettünk, de jó fejnek tűnik. Legalábbis a sztorikból amiket meséltek róla.

- Köszi. - mosolyogtam rá. Mindig jól esnek a dicséretek. Önbizalmat adnak, mint mindenkinek. Eleinte mindig félve mentem fel énekelni, attól rettegve, hogy elrontom és kinevetnek. Sosem voltam az aki minden áron a középpontban akar lenni. Sőt, ha tehetem inkább elvegyülök. Aztán amikor egyre többen dicsértek meg, egyre biztosabb lettem magamban. Mára már sokkal biztosabban éneklek, mint anno, az elején. Persze még most is benne van a pakliban az, hogy esetleg elrontom. De már nem félek tőle. Inkább számításba sem veszem.

- Georgi! - nézett rám ijedten Lizzie. Eddig vagy Harryvel beszélgetett, vagy a telefonját bújta. Valakivel nagyon sms-ezett. - Haza kell mennem! Most azonnal! - láttam a tekintetén, hogy valami nagyon komoly dolog történt. Ettől pedig én is megijedtem. 

- Miért? - tettem fel az ilyenkor szokásos kérdést.

- Anyu hazajött. - ahogy kimondta, megnyugodtam. Nem teljesen, de nagyjából igen. Csak azt nem értettem, hogy ezt miért olyan rossz.

- És? - húztam fel a szemöldököm. 

- Azt írta apu, hogy az össze cuccát. El akar menni! Végleg! - lesütötte a szemeit. Biztos voltam benne, hogy mindjárt sírni fog. Azonnal mellé mentem és átöleltem. Nem tudtam neki mit mondani, mert felesleges lett volna. Mondjuk nem is tudtam volna. Pedig ha valaki tudja milyen érzés ez, az én vagyok... Éreztem ahogy remeg. Talán a félelemtől? Mondjuk meg is értem, az anyukája most akarja itt hagyni őket.

Már épp mondani akartam neki, hogy ha gondolja hazakísérem. Ám pont ekkor toppant be az ajtón Nate. Tudtam, hogy kocsival van. Szinte mindig kocsival van. Általában nem rajongok ezért, mert én imádok sétálni, de most nagyon is jól jött.

- Nate! - szóltam neki. Azonnal rám nézett. Először még mosolygott, de nem sokára értetlenül nézett. Nagy léptekkel elindult felénk. 

- Mi történt? - nézett mélyen a szemembe.

- Haza kéne vinni. Majd később elmesélek mindent! - mondtam neki, és Lizt a karjaiba adtam. Szinte szó szerint. Szegényt nagyon megtörte a dolog. 

- De nem tudom, hogy vissza tudok-e jönni... - kezdte még Nate. Hozzám jött, hogy együtt legyünk. De most ez sokkal fontosabb. Mi még vagy ezerszer tudunk együtt lenni, de Liz ha most esetleg nem tud ott lenni... Így nincs is meg annak az esélye, hogy hatással legyen az anyukájára, hogy ne menjen el. Ettől pedig függ az egész élete. Persze már fél lábbal az önálló életben van, de a szülei nagyon fontosak. Mint mindenkinek. Lizzienek meg főleg! Ő tökéletes családban nőtt fel. Nincs ehhez hozzászokva.

- Nem baj. Majd este beszélünk! - mosolyogtam rá, Liz vállán pedig még egyszer végig simítottam a kezemmel nyugtatás képen.

- Mi történt? - fordult felém egyből Harry, amikor visszaültem az eredeti helyemre.

- Családi problémák... - mondtam, és fintorogtam egyet. Nem akartam részletezni a dolgokat. Végül is semmi köze nincs hozzá.
- Ó, értem. - bólintott egyet. - Egyébként ti már régóta ismeritek egymást? - kérdezte. Örültem neki végül is, mert nem kell csendben ülnünk. Sokkal jobban szeretek beszélgetni valakivel mintsem csak ülni, és nézni a semmibe.
- Mármint Lizzel?
- Meg Luke-al. Olyan jól megértitek egymást... - célozgatott a jó barátságunkra.
- Én 3 éve költöztem ide, és a suliban ismertem meg Lizt. Utána ő bemutatta nekem Luke-ot, és így ismerkedtem meg itt mindenkivel... - mosolyogva gondoltam vissza azokra az időkre. Nem éppen fénykoromban költöztem ide, de Liz segített beilleszkedni. Nagyon jó barátnő, akárcsak Luke.
- Azt hittem, hogy legalább egy évtizede ismeritek már egymást... - mosolygott, szinte megállás nélkül.
- Ők egymást igen, én már kevésbé. - bólintottam, mintha csak magamban is megerősítettem volna.
- És ha szabad tudnom, honnan költöztél ide? - tette fel a következő kérdést.
- Spanyolországból.
- Akkor tudsz spanyolul is, nem? - felnevettem. Nagy logika kell ehhez a kérdéshez.
- Sí. - feleltem spanyolul. Csak még jobban elmosolyodott.
- Nem szeretettek ott lakni, vagy miért jöttetek Londonba? - szokásosan lefagytam. Biztos csak beszélgetni szeretett volna, de megtalálta a legesleggyengébb pontom. Percekig csendben ültem, és gondolkoztam, hogy erre most mit mondjak. Harry egész végig furcsán figyelt. Várta a válaszom.
- Ööö... Mi ez, kivallatás? Most én kérdezek! - mondtam, és közben próbáltam leplezni zavartságom. Kevés sikerrel.
- Rendben, akkor kérdezz. - dőlt hátra a székében. Tekintetében láttam a kíváncsiságot, de nem merte tovább húzni ezt a témát. Nem lett volna értelme, úgysem mondtam volna el egy számomra még idegen embernek.
- Oké... Várj, mindjárt eszembe jut valami. - nevettem fel, és elkezdtem gondolkozni a kérdésemen. Amiből aztán nagyon sok kérdés lett. Nagyon elkaptam a fonalat a végére...