8. fejezet

Nyolcadik fejezet

Kicsit idegesen lépdeltem a repülőtér padlóján. Féltem Nate viselkedésétől. Amikor közöltem vele, hogy egész nyáron távol leszek tőle, kicsit kibukott. Nem kiabált, nem szidott, semmi ilyesmi. Sőt, inkább próbálta velem elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben. De belül égett, mert nem tudja, hogy hol leszek és kivel. Rögtön nyugtatni kezdtem, hogy folyamatosan tartani fogom vele a kapcsolatot, de nem sokat segített. De nekem mindennél többet jelentett az, hogy hiába nem örült az ötletnek, eljött tőlem elbúcsúzni.
Megálltam, és egy kicsit pipiskedtem, hogy észre vegyem. Nem kellett sokat keresnem, ő már felém tartott. A haja már ilyen korán is tökéletesen állt, és az arcán mosoly ült. Azt nem mondanám, hogy teljesen őszinte, de nem is teljesen megjátszott.
- Szia. - suttogta miközben megölelt. Nem válaszoltam neki, csak szorosan magamhoz szorítottam. Mélyet szippantottam bódító illatából, amit hosszú ideig nem érezhetek. 

- Georgi, tényleg nem akarok ünneprontó lenni, de már menni kéne. Így is késésben vagyunk. - mondta Luke. Érdekes, hirtelen milyen jó kis fiú lett. Eddig mindent leszart, úgy csinálta a dolgait ahogy neki jó. Pont most akar pontos lenni...
- Csak még pár perc! Menjetek a fiúkhoz, és szóljatok, hogy mindjárt megyek! - mondtam, majd visszabújtam Nate-hez. Ő ezt mosolyogva fogadta. Hirtelen nagyon is rossz döntésnek bizonyult, hogy egy egész nyárra távol legyek tőle. Vagy akár apától. Lehet, hogy maradnom kéne? De azt már nem lehet. Harry-ék nekem tettek szívességet azzal, hogy szereztek a turnén munkát. Ha az még nem is álmaim munkája. És muszáj elmennem, ha valami tapasztalatot is szeretnék szerezni a show bizniszből.
Mikor már vagy 5 perce álltunk ott egymást ölelve, csendben, felnéztem Nate gyönyörű kék szemeibe.
- Azt hiszem most már ideje lesz mennem. Már biztos várnak rám. - mondtam elég halkan. Legszívesebben megfogtam volna a karját, és magammal rángattam volna. De nem lehetett. Neki még edzései vannak legalább 2 hétig, utána pedig minden nagyobb fesztiválra meg van már a jegye. Az egész nyara meg van már tervezve, nem rombolhatom szét még ha nagyon is akarom. Lehet, hogy a barátom, de ettől függetlenül van saját élete is, ahogy nekem.
- Igen, már menned kéne... - mondta, és hosszasan megcsókolt. Egyszerűen csodálatosan, úgy, ahogy méf soha. Olyan szenvedéllyel, annyi érzelemmel... Ha eddig nem is annyira, de most már biztosan tudtam, hogy szeret.
- Akkor megyek. - öleltem még egyszer utoljára. - Szia. - mosolyogtam rá. Mivel a bőröndjeimet már elvitte Luke, csak a megadott irányba indultam el. Hamar megtaláltam a többieket. Épp egymással beszélgettek. Louisék körül persze ott volt pár kigyúrt ember, de nem volt rájuk különösebben szükség. Nem voltak rajongók jelen pillanatnyilag a reptéren. Úgy látszik sikerült titokban tartani.
- Sziasztok! - öleltem meg egyesével a fiúkat. Mindegyikőjüket nagyon megszerettem, még ha mostanában nem is sokat beszéltem egyikőjükkel sem.
- Szia kis csaj! Na, sikerült elválni a barátodtól? - kérdezte vigyorogva Niall. Azonnal megforgattam a szemem.
- Igen, sikerült. - válaszoltam, és karba tettem a kezem.
- Nem is tudtam, hogy neked van barátod. - jelentette ki Harry, és közben elgondolkozó fejet vágott.
- Nem is kell neked tudni róla. - válaszoltam azonnal, és kinyújtottam rá a nyelvem.
- Fiúk! - hallottam meg hirtelen egy hangot. A zaj irányába néztem, és Pault láttam meg, ahogy felénk közeledik. - Itt lenne az ideje, hogy induljunk! Még a végén valami lány erre sétálgat, és észre vesz titeket. - mondta elég aggodalmas fejjel. Mind az öt bandatag egyszerre bólintott, és indultak el egy folyosó fele. Zayn még visszafordult hozzánk, és intett, hogy menjünk. Neki legalább feltűnt, hogy mi még ott állunk, mint a bábuk.
A repülő utam igencsak izgalmasnak bizonyult. A repülőgép olyan szinten luxus volt, hogy ahogy beleültem az ülésbe, elaludtam. Pontosabban végig aludtam az egész utat. Így hát félig kómásan szálltam ki a repcsiből, és csak remélni mertem, hogy a fiúk továbbra is lesznek olyan szívesek és elfognak minket vinni a magángépükkel. Végül is nem sok vizet zavartam. Azt nem tudom, hogy Luke és Liz mit műveltek, de kétlem, hogy olyan rossz társaság lettek volna.
- Írország! - vigyorodott el elégedetten Niall, amikor kilépett ő is a gépből.
- Nem is tudtam, hogy ide jövünk. - mondtam a mellettem álló Liznek.
- Pedig én tuti mondtam, hogy először Dublinba jövünk. Itt lesz asszem két koncert, meg még egy az ország másik felében valahol. Remélem Luke jól mondta. - válaszolt barátnőm.
- Biztos jól mondta! - szólalt meg Luke, aki közvetlenül mellettünk állt. Hát igen, erre nem figyeltünk.
- Jöttök, vagy maradtok? - tette fel a szinte már költői kérdést Harry.
- Hát... - mondtam, majd úgy tettem mintha csak az ő kedvéért mennék, de elindultam felé. - Ha ennyire szeretnéd. - rántottam meg a vállam mikor mellé értem. A fiú csak felvonta a szemöldökét és úgy nézett rám. Azonnal angyali mosolyt késztettem az arcomra, és úgy néztem vissza a fiúra, aki nem szólalt meg, csak egyfolytában ugyanazzal a nézéssel figyelte, hogy mit reagálok. Szerintem percekig így álltunk volna, ha Liam nem szól közbe.
- Srácok, szerintem most menjünk! - nézett vissza ránk. Ők már előrébb voltak mint mi, igaz nem sokkal.
- Megyünk! - szólt Harry, és végre levette a tekintetét rólam. A fejével az előttünk haladók felé bökött, és elindult utánuk. Én bevártam Lizzie-t és Luke-ot. Liz azonnal kérdő pillantással nézett rám. Csak megvontam a vállam. Ez semmi sem volt, nem kell többet beleképzelni.
Útban a kocsiig teljesen általános témákról beszéltünk. Kiérve a repülőtérről kiderült, hogy minket azonnal a hotelba visznek, míg a fiúkat egy interjúra. Így hát könnyes búcsút vettünk egymástól, és beszálltunk a kocsikba. Nem kell szerintem mondanom, hogy míg mi egy taxiba szálltunk be, addig a fiúk valami hiper-szuper méreg drága autóba ültek be. Hát hiába, nem vagyunk sztárok.
A szállodába különösképp hamar érkeztünk meg. A sofőr a kezünkbe nyomta a bőröndjeiket (amiből volt pár darab), és elhajtott. Milyen kedves emberek vannak. De végül megoldottuk, igaz kétszer kellett fordulnia szegény Luke-nak, mert ugye valakinek kellett vigyáznia a kint hagyott csomagokra, és mivel Luke volt az egyetlen hím nemű közöttünk, neki jutott az a fenséges feladat, hogy kétszer kelljen 2 bőröndöt becipelnie az épületbe. És akkor még a szobánkba nem is vitte fel.
Mint azt a recepción megtudtuk, a 6. emeleten leszünk elszállásolva ugyanúgy, mint a többi statiszta. A fiúk pedig egy teljesen másik szállodában vannak, ami sokkal luxusabb. Én Lizzel leszek egy szobában, míg Luke egy tejesen ismeretlen palival. Nem lettem volna a helyében. Rögtön egy teljesen idegennel kell megosztania a szobáját.
A csomagjainkat szerencsére felvitték ilyen kocsin vagy min, így Luke megnyugodhatott egy kicsit. Legalább nem kell neki cipelnie. Mikor felértünk a lifttel a hatodikra, Luke-kal külön váltak az útjaink. Neki az emelet másik oldalán van a szobája.
Izgatottan lépkedtünk Lizzel a szobánk felé. Azonban amikor beléptünk, meglepetés ért minket. Nem csak egy szobába, de egy egész lakosztályba érkeztünk. Ez pedig azt jelentette, hogy nem csak mi leszünk itt elszállásolva. Vagyis lesznek még lakótársaink is. Lizzel összenéztünk. Mind a ketten ugyanazt reméltük: a mi korosztályunkból legyenek a lakótársak. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, amikor egy kb. velünk egy idős barna hajú lány lépkedett elénk.
- Sziasztok! - intett hatalmas vigyorral az arcán a lány. Első látásra barátságosnak tűnt.
- Szia! - mondtuk egyszerre Lizzie-vel.
- Biztosan ti vagytok Lizzie és Georgina. - állapította meg. - Ivy! Itt vannak a szobatársaink! - kiáltotta. A következő pillanatban egy szintén barna hajú lány futott be a szobába.
- Sziasztok! - vigyorodott el. - Örülök, hogy most velünk egykorúakkal kerültünk össze. Képzeljétek, a legutolsó turnénkon amin voltunk, nálunk sokkal idősebbekkel kellett összezárva lennünk. Ne tudjátok meg! - fintorodott el Ivy. Ha jól hallottam a nevét.
- Ti testvérek vagytok? - tettem fel az első eszembe jutó kérdést. Nem akartam csak úgy szó nélkül ott állni, és eléggé hasonlítottak is. Úgyhogy muszáj volt megkérdeznem.
- Unokatestvérek. Az én nevem Ivy Gonsales, 19 éves vagyok, és már 3 éve a nyarakat koncert turnékon való dolgozással töltöm. Az én drága uncsitesóm pedig Alicia. Ő már 4 éve űzi ezt a dolgot, és egy évvel idősebb nálam. - hirtelen nekem is elfogyott a levegőm hallva, hogy Ivy milyen gyorsan beszél. Azért még sem teljesen egy korosztály vagyunk... De legalább nem 10 év van közöttünk.
- Ja, és bocsánat a késői bemutatkozás miatt! - mondta Alicia. Mosolyogva megrántottam a vállam. - Na de most pakoljatok le, és gyertek ki enni a konyhába. Már rendeltünk pizzát. Nincs is jobb, mint egy finom hawaii pizza mellett megismerkedni a másikkal! - tapsikolt egy kicsit örömében a lány. Lizzel egymásra néztünk. Eléggé pörgős lányok, az biztos! Végül csak megrántottuk a vállunkat, és követtük a két lányt, hogy megmutassák a szobánkat.