7. fejezet

Hetedik fejezet

~2 hónap múlva~

A suliból a maradék pár hónap nagyon gyorsan telt el. Szinte észre se vettük, máris túl voltunk a végzősök bálján, utána pedig szépen már el is ballagtak. Az idő iszonyatosan gyorsan telt el, és meg sem lehetett akadályozni. Én is könnyes szemmel néztem, ahogy elbúcsúznak egymástól. Bele sem mertem gondolni, hogy jövőre én is itt leszek.

A sulin kívül pedig csak a szokásos dolgok történtek. A munkahelyem ugyanaz maradt, aminek nagyon örültem. Az utóbbi időben elkezdtem gondolkodni, hogy mihez fogok kezdeni magammal. Akármennyire is törtem magam valami jó dolgon, csak az énekléshez jutottam mindig. Ebben vagyok csak tehetséges, maximum ebből tudnék megélni úgy, ahogy azt én szeretném. Hiába mennék el egy pénzügyi vagy akármilyen más egyetemre, nem tudnék mit csinálni ott. Nem nekem valók ezek a dolgok. Viszont amitől nagyon féltem, hogy megfogok bukni a nagy betűs életben. 

Lizzie és Luke még mindig a legeslegjobb barátaim a világon. Nagyon szeretem őket. Az utóbbi két hónapot együtt vészeltük át. Pontosabban buliztuk át. Néha Nate is csatlakozott hozzánk, aminek megint csak nagyon örültem. A kapcsolatunk még mindig boldog, teljes mértékben. Ugyan van amikor vannak vitáink, de hamar túl tesszük magunkat rajtuk.

A vizsga időszakot is sikeresen lezártam. Mindenből megvan legalább a hármas, de inkább négyes vagyok. Apu nagyon örült az eredményeimnek, ezért kaptam plusz zsebpénzt tőle. Apropó, apu. Minden hétvégén randizik valakivel. Egyfolytában azt hajtogatja, hogyha komoly lesz, elmondja. Már legalább tízszer randiztak, ha nem többször. Ez nem komoly dolog neki? 

- Georgi! - rontott be a szobámba Liz. - El sem fogok hinni, hogy mi történt! - ült le mellém az ágyra. A tekintetében láttam, hogy valami nagyon jó történt. Igazán vidám volt, ami mostanában nagy szó. Áll a balhé otthon náluk, mert az anyukája nem rég hazajött, és elvitte magával Liz öccsét. Régen szerettem azt a nőt, mára már rá se bírnék nézni. Undorítónak tartom azt, amit tesz és amit már megtett is.
- Micsoda? - kérdeztem mosolyogva.
- Tudod mondtam, hogy mindenféleképpen valami rendezvényszervező szeretnék lenni, és a nyárra valami munkagyakorlatot találni. És most Luke talált nekem! - sikítozott örömében. Luke és Liz még mindig ugyanott tartanak, vagyis csak barátok. De már csak napok, hetek és hónapok kérdése, hogy bevallják egymásnak az érzéseiket. Legalábbis szerintem. Egyre jobban melegednek össze, főleg amióta Lizziéknél volt ez a balhé.
- Tényleg? És hol? - kérdeztem, mert őszintén érdekelt. Mint minden más, nekem is eszembe jutott ez a variáció is.
- Tudod még anno, amikor voltunk vacsorázni a One Directionnel, akkor beszélték meg a nyári turnéjuk részleteit. Na szóval, Louis eltudta intézni, hogy a koncerteken statiszta legyek, ezáltal betekintést nyerek, hogy hogyan kell egy koncertet leszervezni. Úgyhogy egész nyáron befogom járni a világot! - vigyorgott. Őszintén örültem, hogy neki ilyen jól megy a jövőjével kapcsolatos dolog. Ő már tudja, hogy mivel szeretne tovább foglalkozni, ellentétben velem. Neki már meg van a nyári gyakorlati munkája, ellentétben velem. És tudom, hogy még van több mint egy évem, hogy kitaláljam mit akarok. De nem könnyebb már a nyár folyamán betekintést nyerni a dolgokba?
- Ez szuper! Így duplán jól jársz. Körbe utazod a világot, és közben pedig még a jövőddel is foglalkozol. Bárcsak én is tudnám, hogy mit akarok... - húztam el a szám. Liz kidülledt szemekkel nézett rám.
- Még hogy mit akarsz?! Georgi, neked az énekléssel kell foglalkoznod mindenféleképp! Csodálatos hangod van, és ne gyere nekem azzal az "átlagos a hangom" dumával! A környéken mindenki tudja, hogy fantasztikusan énekelsz! Nem kérdés, hogy mi leszel! - mosolygott rám, és közben megfogta mind a kettő vállam.
- Igen, ez mind szép és jó. De mi van akkor, ha pofára esem? Ha nem jön össze a dolog? Akkor kell egy b terv, amiről fogalmam sincs... - mondtam neki. Direkt nem akartam vele erről vitázni, mert nem hagyná annyiban a dolgot. Szent meggyőződése, hogy én híres énekes leszek. Nem tudom, én nem látom magamnak ezt a jövőt.
- Azt majd még kitalálod! De most az a fontos, hogy legyen egy kis betekintésed a sztárok életébe! És nekem van is egy ötletem ezzel kapcsolatban! - csillantak fel a szemei. Vagyis van egy "korszakalkotó" ötlete.
- Mégis milyen ötlet? - kérdeztem kétkedve. Volt már nem egyszer "korszakalkotó" ötlete. Csak akkor éppen az volt a probléma, hogy nem jött be.
- Majd meg látod! De most megyek, el kell intéznem egy s mást! Szia! - ölelt meg villámsebességgel, és már kint is volt a szobámból. Még csak annyira sem volt időm, hogy elköszönjek tőle.

~*~

Ma volt a suli utolsó napja. Semmi különös nem történt, csak megkaptuk a bizonyítványainkat, és persze el nem maradhatott volna a drága igazgatónk beszéde se. Külön kitért az osztályok magatartására, hogy szeretné, ha egy kicsit javítanánk rajta. Egyből tudtuk, hogy ránk céloz. És ahhoz elnéztem az én drága osztálytársaim arcát, valahogy megéreztem, hogy már előre kitervelték, hogy mivel idegesítik fel a tanárokat...

Ahogy kiléptünk az iskola kapuján, mindenkinek eljutott a tudatáig, hogy ez az utolsó nyarunk gimisek ként. 

- Mindenki azon gondolkozik, amin én? - kérdezte Savannah, mivel már legalább 5 perce csendben álltunk egymás mellett. 

- Miért, te min gondolkozol? - kérdezte Austin, és közben megrázta a fejét, célozva arra, hogy nem gondolat olvasó. Más esetben egyetértettem volna Austinnal, de most egyértelműen tudtuk, hogy mire céloz Savannah. Legalábbis a lányok biztos.

- Ez az utolsó nyarunk gimisek ként... - szólaltam meg én most. A következő pillanatban a fiúk arca nagyon felvidult. Magyarán mondva túl becsültem az értelmi képességeiket. Ők nekik csak most jutott el a tudatáig.

- Ti ennek örültök? - kérdezte Erica. Nem értettem én se, hogy ennek miért kell örülni. Már csak egy évünk van együtt, ami nagyon gyorsan elfog telni. És utána hiába fogadkozunk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatokat, csak a legerősebb barátságok fogják kibírni. A többiekkel maximum majd osztálytalálkozón fogunk találkozni, ami nagyon kevés.

- Figyelj, már csak egy évet kell kibírnunk ezen a helyen. Azt ne mondd, hogy te szereted! - nevetett fel Rob. Vagyis ők még nem fogták fel a dolog súlyát. Lehet, hogy megszabadulunk ettől a helytől, de akkor is, itt töltöttük élettünk talán legjobb éveit. Együtt.

- Nem az, hogy szeretjük. De mennyi mindent csináltunk itt? Mennyi jó emlék van? Hány barátság alakult itt ki? És már csak egy évünk van együtt. Mint egy osztály... - mondtam, és közben erősen artikuláltam, hogy megértsék. Azt hiszem elértem a kívánt hatást. Az 5 fiú mind egymásra nézett. Már nem látszódott rajtuk a vidámság, csak az, hogy gondolkoznak.

- Egyébként én nem erre gondoltam. - jelentette ki Savannah hirtelen, megtörve a már majdnem megható jelenetet. 

- Mire? - kérdezte Liz. Mindenki hülyén nézett a szőke lányra, senki sem értette, hogy most miről beszél. Savannah összességében nagyon aranyos lány, mindenki szereti. Csak nem éppen a legokosabbak közé tartozik.

- Én nem azon gondolkoztam, hogy ez az utolsó nyarunk vagy ti miről beszéltetek. Én azon gondolkoztam, hogy milyen jó lesz a nyári munkám. - mosolyodott el. Erre az egész társaságunk nevetésben tört ki. Ez egy tipikus Savannah megnyilvánulás volt. Persze vannak okosabb napjai vagy éppen csak percei, de mi őt így szeretjük.

- Tényleg! Ti nektek milyen munkátok lesz a nyáron? - szólalt meg először Joe. Már furcsálltam is, hogy nem mond semmit. A srácnak elég nagy beszélőkéje van, és szeret mindenbe belekötni. 

- Mi Georgival turnéra megyünk. - szólalt meg Lizzie, és közben elégedetten vigyorgott. Értetlenül néztem rá.  Ő megy turnéra, én nem! Miről beszél ez?!

- Milyen turnéra? - húzta fel a szemöldökét Mike. 

- One Direction. - mondta büszkén Liz. A fiúkból egyszerre tört ki a nevetés. Mit is lehet várni tőlük? Szerintünk az ilyen tinibálványok gázak. Csak szeretnének ott tartani mint ők...

- Kérsz nekem aláírást? - kérdezte röhögve Joe. - A kedvenceim! - mondta még mindig nevetve. Ahogy a többi meghallotta amit mondott, még jobban elkezdtek nevetni. Megforgattam a szemem, és Liz-hez fordultam.

- Nem szeretnél nekem valamit elmesélni? - kérdeztem karba tett kézzel. Liz azonnal átváltott kiskutya üzemmódba, és nagy szemekkel nézett rám. Nem szólalt meg, csak nézett. Még csücsörített is hozzá! - Halljátok! Mi most megyünk! Van egy két dolog, amit megszeretnénk beszélni. Sziasztok! - intettem a többieknek, és elkezdtem magam után rángatni Lizt. Nem tudtam, hogy hova kéne most vinnem, végül egy közeli parkot tűztem ki célul. Az első szabad padra leültem, és intettem Lizzie-nek, hogy ő is tegyen így.

- Szóval... Nem szeretnél nekem mondani valamit? - dőltem hátra a padon, de egyfolytában a barátnőmet néztem. 

- Jó, elmondom. Nem így akartam, de legyen. Eltudtam intézni, hogy te is gyere velem a turnéra. Míg én valamiféle statiszta gyakornok leszek, te leszel az, aki a fiúk minden kívánságát lesi. Ezáltal megtudod figyelni, hogy hogy mennek a dolgok a sztárok körében. - mondta, és ő is neki döntötte a hátát a pad támlájának.

- Magyarán mondva én leszek a csicskás. - szólaltam meg még nyugodtan. A világon a legjobb barátnőnek gondolom Lizt, viszont most nagyon mérges lettem rá. - Egész nyáron át utazgatni fogok, távol az otthonomtól... Ennek más esetben örülnék is, de most. Lizzie, Nate-el már annyi mindent elterveztünk a nyárra! Végre neki is lett volna több ideje, és mi is eltudtunk volna tölteni egy kicsivel több időt kettesben! Nekem tökéletes lett volna, ha Londonban punnyadom végig az egész nyarat! - tört ki belőlem hirtelen. Meggondolatlanul mondtam ki mindent. Azonnal meg is bántam őket.

- Múltkor még irigykedtél, hogy nekem van már gyakorlati munkám! Gondoltam, hogy jó buli lenne, ha te is jönnél a turnéra velünk, és végig szórakoznánk az egészet! De bocsánat, keresztbe húztam a terveiteket Nate-el! - mondta nekem ő is ugyanolyan hangnemben, mint ahogy pár perce én is neki. Fájdalmas tekintettel nézett rám. Nem szerette volna, hogy ebből vita legyen. Csak jót akart, mert jó bulinak tűnt. És én ezt tudtam nagyon jól, csak hirtelen annyira felidegesítettem rajta magam, hogy indulatból üvöltöztem vele.

- Ne haragudj! Tudom, hogy jót akartál! - öleltem meg azonnal. Először éreztem, hogy egy kicsit meglepődik, de utána visszaölelt. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, mert akár meg is haragudhatott volna rám. De nem tette.
- Te se haragudj! Meg kellett volna kérdeznem, hogy szeretnél-e jönni. Ha nem akarsz jönni, ne gyere. - mondta, mikor elengedtük egymást. Azonnal, szinte ösztönösen megráztam a fejem.
- Nem, elfogok menni. Nagy szívességet tettél nekem ezzel, nem fogom elutasítani. - válaszoltam határozottan.
- De akkor mi lesz a Nate-tel tervezett programokkal, tervekkel?
- Nate majd megérti. Én sem szoktam beleszólni abba, ha a foci miatt hanyagol. Egész évben a rendelkezésére álltam, hozzá igazítottam a programom. Megfogja érteni, ha elmegyek a nyárra. Meg amúgy is, a haverjaival majd megy fesztiválozni. Nem fogok én onnan hiányozni, mint egyetlen lány. - válaszoltam mosolyogva. Ahogy most így belegondoltam, jobb is lesz neki úgy bulizni, hogy nem vagyok a nyakán. Nem biztos, hogy úgy teljesen feltudna szabadulni, ha ott vagyok. Ráadásul itt is lenne a kapcsolatunknak az első próba. Vajon kibírja majd a nyarat úgy, hogy távol leszünk egymástól?
- Akkor eljössz? - csillant fel a szeme. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. Azonnal a nyakamba ugrott. - Ez lesz életünk legjobb nyara! Beutazzuk a világot együtt, hárman! - vigyorgott egyfolytában csillogó szemekkel.
- Hogy érted azt, hogy hárman? - húztam fel a szemöldököm. Valamit megint nem mondott el.
- Gondolod majd, hogy Luke nem jön? Ráadásul neki is jól jön, hangmérnök gyakornok lesz! Hát nem szuper? - Lizzie-n tisztán látszódott, hogy örül nagyon. És ami azt illeti, én is egyre jobban vártam már. Sohase töltöttem még egy nyaramat teljesen távol az otthonomtól. Mindig legalább 1 hónapot otthon voltam, és az ottani ismerősökkel szerveztem programokat. De ez sokkal izgalmasabbnak ígérkezik. Nem mintha az nem lett volna jó, de azért melyik fiatal nem álmodozik arról, hogy egy híres bandával turnézzon?

~Egy hét múlva~

Magamra kaptam a már tegnap este előre kikészített ruha darabokat: egy egyszerű farmer rövidnadrág, egy fehér trikót és rá egy fehér blézert. Bedobáltam még pár dolgot az utolsó fent maradt bőröndömbe, majd kihúztam a szobám elé. Még gyorsan visszanéztem az én "birodalmamba", és már száguldottam is ki Luke kocsijához. Apu épp a két barátommal beszélgetett. Amikor odaértem hozzájuk, apu átölelte félig a vállam és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Vigyázz magadra! - mosolygott rám. Az én ajkam is felfele görbült, és megöleltem. A világon a legjobban szerettem, mindig is mellettem állt. Nagyon ritkán volt olyan, hogy egy hónapnál kevesebbet láttam volna. Ilyenre pedig még egyáltalán nem volt példa. Ha nem is sokat, de láttuk egymást, megbeszélhettünk mindent.  Hiányozni fog nagyon!
- Georgi indulni kéne. Nem akarom, hogy Louisék ránk várjanak. Ha már felajánlották, hogy az ők magángépükkel repüljünk Finnországba, nem kéne megvárakoztatni őket igazán. - elég finoman célzott Luke a lassú búcsúzkodásunkra. De közben egyfolytában mosolyogva figyelt minket. Ő volt az egyik ember, aki mindenről tudott. Hogy mennyire szeretem apát, és hogy milyen szoros a kapcsolatunk.
- Rendben. - mosolyogtam rá, majd apához fordultam. - Ígérem, mindennap hívni foglak! Vagy ha nem is mindennap, de kétnaponta tuti! - öleltem meg újra.
- Georgi nem muszáj. Elég ha egy héten egyszer, vagy kétszer hívsz. Nem szeretném, ha rám pazarolnád el az idődet. - mosolygott még mindig.
- Rád időt pazarolni?! Soha! - nevettem fel, és nyomtam egy puszit az arcára. Ő is így tett, majd szépen lassan elváltunk egymástól.
- Aztán nagyon vigyázz magadra, és érezd jól magad! És remélem kapok valami szuvenírt a nyár végén! - felnevettem. Bólintottam egy nagyot, majd beszálltam a kocsi hátsó ülésére. Amíg az utcában voltunk egyfolytában integettem apának. Mikor elkanyarodtunk nagyot sóhajtva fordultam előre. Apától már elbúcsúztam. Már csak Nate-től kell, aki a reptéren vár rám.