6. fejezet

Hatodik fejezet

A mai napom nem állt másból, csak a bálból. Vészesen közeledett már, és mint kiderült, még sehogy sem állnak vele... Fantasztikus az iskolánk rendezvény szervező képessége. Amikor Miriam megkért, hogy segítsek, azt hittem, hogy legalább már a díszletre van tippjük, ha nincs is meg. Hát nagyot tévedtem. 

Az egyetlen pozitívum az volt, hogy minden óráról elkértek mondván, segítem ezzel az iskolát. Az első két órában ez még igaz is volt, de amikor már vagy 1 órája arról veszekedtek, hogy milyen legyen a díszítés alap színe, inkább elővettem a könyvem, és olvastam. De észre se vették.

Nagyot sóhajtva dobtam le a táskám a már megszokott padra, utána én is leültem. Nem tudom miért, de jól esett csak úgy ott ülni. Liz ma nem jött suliba. Tegnap  felhívott este, nem mondott semmi mást, csak hogy nagyon fáradt és elege van mindenből. Ebből pedig levontam a következtetést, hogy az anyukája végleg itt hagyta őket. Legszívesebben most azonnal hozzá rohantam volna, de direkt hangoztatta, hogy most pár napig egyedül akar lenni otthon. És én addig mit csináljak a legjobb barátnőm nélkül?
A pad mellett nagy zajjal megálltak az én drágalátos osztály társaim. Legalábbis egy részük.
- Hé, Georgi! Hol voltál ma egész nap? - ült le mellém hirtelen Joe. Ő a suli fő-fője. És akkor adjunk hozzá még egy Ashtont, egy Mikeot, egy Rob-ot és egy Austint, és megkapod a végeredményt. Az iskola legmenőbb és egyben legrosszabb társaságát. Persze velem meg úgy nagyjából mindenkivel jó fejek, csak éppen a legjobb elfoglaltságuk a tanárok kiborítása... Mondjuk ez a mi szemszögünkből nem rossz, a tanítást percek alatt elviselhetőbbé tudják tenni. És mi ezért nem is kapunk semmit.
- Miriam szerint jók a rendezői képességeim, ezért segítek a végzősök báljának a szervezésében. - néztem rá. Felhúzta a szemöldökét, és furcsán nézett rám.
- És önszántadból mentél? - nézett rám még mindig ugyanúgy.
- Megkérdezte, és igent mondtam. Szóval igen. - bólintottam.
- És ennek még véletlenül sincs köze ahhoz, hogy Mrs. Munroe a főszervező? - kérdezte és elvigyorodott. Megvontam a vállam. Mrs. Munroe az irodalom tanárunk. Sose volt vele jó a kapcsolatom, már az első órán elástam magam nála. Azóta pedig nem békél meg velem, pedig már 11-esek vagyunk. De igazából nem tud velem sok mindent csinálni. Stabil 4-es vagyok az óráin. Maximum csak csípős beszólásokkal illet meg, azokra pedig akarva-akaratlanul visszaválaszolok. Ezért tart szemtelennek és tiszteletlennek. Pedig csak megvédem magam.
Ami pedig a díszítést illeti, nem ezért vállaltam el. Jó, tudtam, hogy esetleg ezzel jó pontokat szerezhetek nála, de akkor sem.
- Nem, semmi köze sincs. - ráztam meg a fejem. - Nem értem miért kell egyből ilyeneket feltételezni...
- Talán mert te vagy Munroe legutáltabb diákjai között is az első. Még engem is jobban szeret nálad! Könyörgöm, engem?! - nevetett fel. Joe nyílt titka, hogy az a célja, hogy minden tanár utálja. Ezen már nem kell sokat fáradoznia. Kilencedik 2. hetében elérte ezt. De a látszat kedvéért fent tartja ezt a dolgot. Mondván mert ez olyan menő...
- Akkor sem. - mondtam határozottan ezzel jelezve, hogy nem vagyok ezen vitatkozni tovább.
- Georgi hallod, Lizzie ma hol volt? - jöttek oda hozzánk már a többiek is. A további 4 fiú és még 2 osztálytársnőm, Savannah és Erica.
- Otthon. Beteg. Valószínűleg még nem jön szerdáig. - vontam meg a vállam. Nem kell nekik sem tudniuk mindenről.

~*~

- Megjöttünk! - pattant ki a kocsiból hirtelen Luke. Mi Lizzel komótosabban követtük. - Mi a bajotok? - tette karba a kezét és úgy nézett ránk. 

- Semmi. Mi lenne? - tártam szét a karjaimat. Csupán egész nap össze-vissza hurcolt minket Lizzel. Persze ezt mind csupa jó indulatból. Lizzie-t akarja nagyon felvidítani egész nap. Több-kevesebb sikerrel. Szegény egész héten nem volt suliban. Az anyukája elment, mikor Liz hazaért már nem volt otthon. Utána pedig hiába hívogatták, ki volt kapcsolva. És még az ilyen emberek nevezik magukat anyáknak...

- Nekem nem úgy tűnik. Olyanok vagytok mint az élő halottak. - nézett rajtunk végig. Igen, kábé így is néztünk ki. De mentségünkre legyen, hogy meg sem álltunk. Először elmentünk az állatkertbe. De ott csak 1 órát voltunk, mert meguntuk. Aztán Luke elvitt a vidámparkba is. Ott kemény két óráig bírtuk. Aztán kitalálta Luke, hogy menjünk el moziba. Ezzel végül is nem lett volna semmi probléma, ha nem valami pankrációt nézett meg velünk. Engem olyannyira nem kötött le, hogy az első 10 percben bealudtam. Így félkómásan indultam el, mint utólag kiderült koncertre. Az úton csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy koncertre jövünk. 

- Alig 20 perce ébresztettél fel. - ráztam meg a fejem értetlenül. Azt nem tudom, hogy Lizzie-vel mi van, de én még igenis aludni akarok!

- És? Pörgesd fel magad, koncerten vagyunk! És Liz te is! Érezd jól magad! - ölelte át félig a letört Lizt. Aranyos volt tőle, hogy ennyire felakarja vidítani. Szinte ösztönösen mentem Liz másik oldalára és én is az egyik kezemmel átöleltem. 

- Tudod mit? Igaza van Luke-nak! Egy koncerten vagyunk! Itt jól kell érezni magunkat! Ez egy jutalom! - mosolyogtam rá. Luke is ugyanígy tett. Lizzie először Luke-ra majd rám nézett.

- Tudjátok mit? Igazatok van. Jól fogom érezni magam! Nem érdekel, hogy az anyám nem becsült meg minket, és itt hagyta a családját! Jól meg vagyunk mi nélküle is! - mosolyodott el. Végre úgy nézett ki, mint a régi Liz. Az egy héttel ezelőtti. 

- Ez a beszéd! - vigyorodott el elégedetten Luke. 

- Szóval akkor most már nyugodtan elmondhatod, hogy milyen koncertre jöttünk... - néztem Luke-ra.

- Vaksika! Ha körbe néztél volna már hamarabb, akkor rég rájöhettél volna. - mutatott előre. Gyorsan arra néztem. Egy hatalmas One Direction plakát volt kirakva, alatta pedig rengeteg ember. Főleg tizenéves lányok.

- Kreatív vagy Luke. One Direction koncertre hoztál minket? - rázta meg értetlenül a fejét Lizzie. Végre ez a tipikus Liz...

- Jól van na! Muszáj volt kihasználnom, hogy egy popsztár az egyik barátom! Ingen koncert jegy... - legyezte meg előttünk a 3 belépőt. Egyébként igaza volt. Hülye az, aki ezt nem használja ki.
- Akkor ha már itt vagyunk, érezzük is jól magunkat! - vigyorodtam el, és elkezdtem mind a kettejüket a sor végére húzni.
- Georgi, állj. Nem gondolod, hogy majd én sorba fogok állni?! - nézett rám Luke összevont szemöldökkel, és magabiztosan elindult a sor elejére. Nem egyszer hallottam, hogy a lányok megjegyzik, hogy mit képzelünk magunkról meg ilyenek. Ha tudnák pedig, hogy az utóbbi időben kikkel szoktunk 'bandázni'... Szerintem még a talpunkról is lenyalnák a koszt. :)
Mikor a sor elejére értünk, az őrök már indultak el felénk, hogy menjünk vissza a sor végére. Ám Luke az egyiknek súgott valamit. Az csak bólintott egyet, és beengedett minket. Ahogy beértünk a közönség soraiba, oda is a legelső sorba, kíváncsian fordultam Luke felé.
- Mit mondtál a biztonsági őrnek? - kérdeztem, mert nagyon érdekelt. Az ilyen helyzetek mindig felkeltik az érdeklődésemet. Rossz tulajdonság, mert addig nem hagyom békén az embereket, amíg el nem mondják.
- Az örök titok marad. - mosolygott büszkén. Azonnal elővettem a boci szemeimet, és elkezdtem könyörögni.
- Lécci!
- Nem.
- Lécci.
- Nem.
- Lécci.
- Nem... - és így ment ez addig, amíg Luke ki nem nyögte. - Jól van, csak annyit súgtam neki, hogy "répát zabáló Superman". - rántotta meg a vállát. Lizzie-vel egyszerre néztünk rá, ugyanúgy. Azaz értetlenül.
- Mi? - kérdezte Liz.
- Ez volt a jelszó. - válaszolta úgy, mintha nekünk tudni kéne miről van szó.
- Mi? - ismételtem meg Lizzie-t.
- Aj, hogy ti milyen tudatlanok vagytok! - csapott egyet a levegőbe. Elég vicces látvány volt, de nem röhögtünk fel hangosan. Akkor tuti, hogy megsértődik, és nem mondja el. - Minden koncert előtt a fiúk mondanak egy jelszót az őröknek, és aki azt tudja, soron kívül bemehet. Ez a jelszó pedig akármi lehet. Ami éppen a fiúk eszébe jut... - tárta szét a karjait. Még mindig úgy volt vele, hogy nekünk ezt tudni kéne...

~*~

A koncert... Én nagyon jól éreztem magam rajta, és ahogy láttam Lizzie és Luke is így volt vele. Louisék is fantasztikusak voltak. Arról pedig nem is tudtam, hogy Luke leszervezte azt a fiúkkal, hogy Liz az utolsó dalnál felmenjen hozzájuk. A barátnőm és egy paradicsom között nem volt sok különbség akkor. De aztán egyre jobban feloldódott. Csak az volt akkor már a probléma, hogy vége volt a számnak, ezzel együtt a koncertnek is. Miután lepattogott (szó szerint) a színpadról, vidáman kezdte el mesélni, hogy mennyire boldog, és hogy milyen jó volt fent lenni a színpadon.

- Egyébként látszott rajtam, hogy zavarban voltam? - kérdezte. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy most közöljem vele a tényt, vagy hagyjam annyiban. 

- Nem Liz, csöppet sem. - nevettem el magam. Furán nézett rám, amitől még jobban nevetni kezdtem. Azért nem mondtam el neki az igazat, mert holnapra az egész YouTube tele lesz a koncerten készült videókkal. Akkor meg úgy is megfogja látni magát Liz, legalább ezen a napon ne tudja meg milyen piros volt a feje. :)

Luke közben szólt, hogy kövessük. Azt nem mondta, hogy hova és minek, de mi csak követtük. Más esetben tuti rákérdeztem volna, hogy hova, de most sokkal fontosabb volt a legjobb barátnőmmel kibeszélni a koncerten történteket.

- Sziasztok! - hallottuk meg hirtelen Luke vidám hangját. Azonnal arra kaptuk a fejünket. Az 5 sztárocska állt ott, és mosolyogva pacsiztak az új jövevénnyel. Mikor aztán Luke és Louis egymás elé kerültek nem csak simán pacsiztak, hanem 'seggre pacsiztak'. Ők nevezik magukat "érett gondolkozású felnőtteknek". Szerintem csak szimplán hülyék.

- Sziasztok! - jöttek oda hozzánk is a fiúk, és egy-egy puszival köszöntöttek. 

- Na, milyen volt a koncert? - kérdezte mosolyogva Niall.
- Pont azt beszéltük, hogy teljesen másra számítottunk. De pozitívan csalódtunk. - mondta Liz, én pedig bólintottam egy jó nagyot.
- Miért, mire számítottatok? - húzta fel az egyik szemöldökét Louis.
- Hát nem tudom. De nem erre... - rántottam meg a vállam. Mosolyogva néztem végig a fiúkon, akik mind értetlen fejet vágtak. Majd szinte egyszerre léptek túl a dolgon, és kezdtek el beszélni egymáshoz. Ennek következtében kisebb hangzavar lett a helyiségben. Oké, konkrétan nem hallottam a saját hangom.
- Szerintem jobb lenne ha mennék, nem? - kérdezte Liz tőlem. Nem válaszoltam neki, csak bólintottam egy nagyot, és Luke-hoz fordultam.
- Hallod, mi kint leszünk, majd ott megvárunk! - mondtam neki próbálva túl üvölteni az 5 fiú hangzavarát. Nem tudom milyen lehet, ha egy nagyobb társaságban vannak...
- Ne menjetek! Gyertek még el velünk étterembe! - úgy látszik sikerült elég hangosan mondanom Luke-nak, mert Harry is meghallotta. A fiú egyfolytában vigyorgott, miközben végig gondoltam az egészet. Végül nem jutottam sehova, de néha jó úgy tenni, hogy gondolkozunk, nem igaz?
- Megkérdezem Lizzie-t. - mondtam, és a barátnőmhöz mentem. Időközben már elsétált az ajtóig, hogy induljunk. Amikor melléléptem, már ment is volna ki, de a vállánál fogva visszahúztam.
- Mit szólnál ahhoz, ha a fiúkkal elmennénk egy étterembe? - kérdeztem. Az arcán értetlenség futott át.
- Étterembe? Ilyenkor? - kérdezte, és közben végig nézett a díszes társaságon. Eltudom képzelni, hogy mi játszódott le a fejében...
- Nem tudom, de meghívtak. Van kedved menni, vagy nem? - rántottam meg a vállam. Nekem sem volt teljesen tiszta az, hogy ilyenkor még étterembe mennek, de hát ha ehhez van kedvük.
- Felőlem. - mondta végül, és elindult a fiúk felé. Gyorsan követtem én is, és közöltük Harry-vel, hogy velük megyünk. A fiút ez igencsak feldobta, és vigyorogva közölte a többiekkel. Időközben az is kiderült, hogy Luke már a koncert előtt is benne volt ebben az étterem dologban attól függetlenül, hogy mi mit is válaszolunk rá. Igen, ez jó, de mi akkor hogy is mentünk volna haza? Hisz ő hozott minket kocsival. Nem is Luke lenne... Nem gondolja át a dolgokat, csak az ösztönei szerint cselekszik.
Biztonsági őrök kíséretében mentek ki Harry-ék a kocsijukhoz. Nekünk ennél könnyebb dolgunk volt, a főbejáraton egyszerűen kisétáltunk a kocsinkhoz. Még mi előtt elindultunk volna, Luke felhívta Louis-t, hogy vezessen el minket az étteremhez. Ahhoz képest amit vártam, pozitívan csalódtam Louis-ban. Csupán hatszor vezetett minket félre. Ebből 3 volt szándékos csak, a többi véletlen az elmondása szerint...
A lényeg a lényeg, vért izzadva ugyan, de sikerült eljutnunk az étteremig. Amikor besétáltunk Luke magabiztosan elindult az egyik irányba. Mi csak követtük, mintha valami utánfutók lennénk. Pedig csak éppen azt sem tudtuk, hogy még Londonban vagyunk-e.
Az egyik sarki asztalhoz értünk. Már messziről felismertem a velünk szemben ülő Zayn-t és Liam-et. A megszokottnál szokatlanul kisebb volt a hangzavar a környezetükben. Gondolom nem akartak nyilvános helyen feltűnősködni. Lehet, hogy eléggé elit ez a hely, de egy elit család gyereke is lehet fan, nem?
- Sziasztok! - intettünk nekik. Ők mosolyogva visszaköszöntek, és folytatták a beszélgetést. Illetve csak páran folytatták, mert Liam észre vette, hogy tehetetlenül állunk ott.
- Gyertek, üljetek le! Direkt hozattunk nektek plusz székeket! - mosolygott, és közben a kezével mutogatott a 3 üres szék felé. Ezeket mi miért nem vettük észre?
Szinte egyszerre bólintottunk, és elfoglaltuk az ülőhelyeket. Én azonnal lestoppoltam a középsőt. Az olyan szimpatikus volt. Gyorsan leültem rá, és körbe néztem az asztalnál ülők között. Meglepetésemre találkoztam pár ismeretlen arccal is. Azt hittem, hogy csak a fiúk lesznek itt, de így már érthető, hogy miért esznek étteremben. Biztos valami megbeszélés vagy ilyesmi.
A 2. dolog, ami szemet szúrt, hogy mindenki előtt már ott volt az étel. Egyeseknél még szinte rajta volt az összes kaja, de volt olyan, aki előtt már semmi nem volt. És ebbe a kategóriába csak Niall tartozott bele. Az ír fiú nem szólalt meg, csak a Zayn tálján lévő hússal szemezett.
- Amúgy most itt mi van? - kérdeztem suttogva a mellettem ülő Liz-től. Ő csak megrántotta a vállát, jelezve, hogy nem tudja. De úgy látszik, hogy meg kell tanulnom halkabban suttogni, mert az előttem ülő Zayn mindent hallott.
- Megbeszélés. Nyáron turnéra megyünk, és a menedzserünk Paul szeretne megbeszélni már így előre pár dolgot. - mosolygott, és az ismeretlen férfi irányába bökött. Vagyis akkor ő Paul, a menedzser. De ki az a nő mellette? És az a lány?
- És mellette azok kicsodák? - kérdeztem meg, mert már nagyon kíváncsi voltam rá.
- A családja. A felesége Kate, és a lánya Alison. Biztos jól ki fogsz velük jönni, nagyon aranyosak. - mondta, és beleharapott a az eddig a tányérján lévő húsba. Mindezt Niall fájdalmas tekintettel nézte. Szerintem már épp azon gondolkozott, hogy hogy kérje el Zayn-től...
A következő pillanatban egy pincér lépett mellénk, és felvette a rendelést. Tekintve arra, hogy már késő este van, nem bírtam volna megenni valami nagyon laktató kaját, így maradtam egy egyszerű salátánál grillezett csirkehússal. Lizzie is azt kérte amit én, Luke viszont valami bonyolult nevű ételt kért. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet az, de abban biztos voltam, hogy valami nagyon laktató. Hát egészségére!
Az este további részében nagyon jól éreztem magam. Sokat beszélgettem mindenkivel, és megismertem Paul-t és a családját is. Összességében nagyon aranyosak, csak Alison elég furcsán néz rám, amikor akármelyik 1D-s sráccal beszélek. Nem tudom, lehet csak én képzeltem be magamnak.
Végül olyan éjfél fele elindultunk haza felé. Most már nem tartott olyan sokáig az út, mint ide fele... Otthon beosontam a szobámba. Nem voltam biztos abban, hogy itthon volt apu, de fő a biztonság. Mostanában elég sokat találkozgat valakivel. Aminek örülök, csak egy kicsit kezd szétszórt lenni. Vajon ilyen komoly a dolog már, hogy apa szerelmes lett? Ez lenne most neki a legjobb dolog, hisz lassan 5 éve nincs senkije. Őt is nagyon megviselte az az időszak, mint ahogy engem is. Csak míg én Londonban valamilyen szinten magahoz tértem, ő a munkába temetkezett.
Nem volt már kedvem semmihez, így csak elővettem egy bő pólót egy pamut rövidnadrággal. Gyorsan magamra kaptam őket, és bebújtam a pihe-puha ágyikómba. Az éneklés és az olvasás után aludni szerettem a legjobban. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd lehunytam a szemem. Pillanatok alatt elaludtam.