40. fejezet

Sziasztok! Hát elérkezett ez az idő is! Nem tudom, hogy mennyien olvastátok oldalt el amit írtam még mielőtt elmentem volna nyaralni. Oda leírtam, hogy a történetet 40+1  részesre terveztem, és mint láthatjátok elérkeztünk a 40. fejezethez, ami azt jelenti, hogy már csak egy röpke kis Epilógus van hátra, ami szerintem egyáltalán nem olyan lesz, mint arra ti számítotok! ;) Legalábbis remélem! De persze ha elolvastátok oldalt a 'NAGYON FONTOS' részt, akkor azt is tudjátok, hogy egy másik blogot fogok írni, ami szintén 1D fanfict lesz. Remélem, hogy arra is ekkora érdeklődés lesz, mint erre! xx

Negyvenedik fejezet

Harry délután kettő fele arra keltett, hogy öltözzek fel csinosan, mert elmegyünk valahova. Elég kómás voltam, úgyhogy nem is fogtam fel, hogy miket mond nekem, csak felvettem egy fekete trikót egy kék mintás szoknyával és egy övvel. Felvettem hozzá a fekete magassarkúmat és Harrybe karolva elindultunk le, ahol a hotel előtt már várt ránk egy fekete sötétített autó. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és miután beszálltam, ő is beszállt a másik oldalon. Egészen sokat utaztunk, legalább fél órát míg meg nem állt a kocsi. 

Gyorsan kipattantunk. Harry megfogta a kezem, és bevezetett az előttünk álló étteremben. Ekkor fogtam csak fel igazán, hogy ez lesz az első hivatalos randink. Azonnal izgalomba jöttem, amit Harry is észre vett. Szerintem jól szórakozott rajtam.

Bementünk az étterembe, ami nagyon jól nézett ki. Kifinomult volt, de nagyon korszerű. Azt azonnal levágtam, hogy nem egy olcsó mulatság lesz Harrynek.

Már épp leakartam ülni, amikor Harry odatrappolt, és kihúzta nekem a széket.

- Nem kell, egyedül is letudok ülni! - nevettem fel halkan.

- De én ragaszkodom hozzá! - jelentette ki szikla szilárdan. Miután végre leültem, Ő is gyorsan leült velem szembe.

- Te mit eszel? - kérdeztem miután nem bírtam választani a sok étel közül. Igazából nem is értettem nagyon a nevüket, mert németül voltak leírva a nevek.

- Ha a vastag betűsek után megnézed, ott vannak alatta angolul is a nevek. - nevetett fel. Gyorsan megnéztem, és tényleg így volt. Sértődötten ránéztem, majd újra elkezdtem keresgélni valami étel után. Aztán végül hosszú-hosszú idő után sikerült kiválasztanom valami finomnak tűnő kaját. 

Míg vártunk az ételeinkre, vidáman elbeszélgettünk mindenről. Megbeszéltük, hogy ők nem jönnek vissza Londonba még, csak 3 hét múlva. Addig Svédországban lesznek az új lemezükön dolgoznak. Nagyon sok idő ez a 3 hét, rá kellett jönnöm. 

Végül hosszú várakozások után kihozták végre az ételünket. Nem hiába fizetett a végén Harry olyan sokat, nagyon finom volt a kaja, arról nem is beszélve, hogy az ellátás is kiváló volt! Azt hiszem nem kell mondani, hogy életem legjobb első hivatalos randija volt, életem talán legnagyobb szerelmével.
- Na, hogy érezted magad? - kérdezte mikor már a szálloda felé tartottunk. Lekaptam gyorsan a lábamról a cipőmet és felhúztam az ülésre a lábam. Teljes testemmel felé fordultam, és úgy válaszoltam.
- Nagyon jól! Életem legjobb randija volt! - feleltem vigyorogva. Harry is felém nézett hasonlóan nagy mosollyal az arcán, és nyomott egy gyors puszit az arcomra figyelve arra, hogy közben nehogy valami baleset történjen. Mégis csak vezetett.
- Ennek nagyon örülök! Annak meg főképp, hogy ennyi idő után ennyire boldognak látlak! - valami furcsa melegség öntött el legbelül. Nem tudtam, hogy ez most pontosan mit is jelent, de abban biztos voltam, hogy mindezt neki köszönhetem. Hisz végig mellettem állt jóban, rosszban.
Mikor megálltunk a hotel előtt, nem hagytam, hogy kiszálljon, azonnal magamhoz öleltem nagyon szorosan, majd megcsókoltam.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neked mindenért! Mivel tudnám meghálálni? - suttogtam a nyakába.
- Nem kell semmivel meghálálni. Azért csináltam, mert szeretlek! - ahogy kimondta az utolsó szót, felkaptam a fejem, és mélyen a szemébe néztem.
- Mit mondtál? - kérdeztem mosolyogva, izgatottan.
- Azt, hogy nem kell semmivel meghálálni. - felelte nyugodtan, de egyben értetlenül is.
- Nem azt! Utána! - csaptam egyet a vállára. Jól tudtam, hogy tudja mit akarok hallani újra, csak szórakozik velem.
- Azt, hogy azért csináltam, mert szeretlek. - rántotta meg a vállát, mintha ez valami kicsi dolog volna, közben egyáltalán nem az. Még sosem mondta volna, hogy szeret. Persze éreztette velem, de az mégsem teljesen ugyanaz, mintha azt szavakkal elmondja nekem.
- Most először mondtad nekem! - mosolyogtam rá, majd nyomtam egy gyors puszit a szájára. Akkor, ott én voltam a világon a legboldogabb azok ellenére, amik eddig történtek, és amiket tudok, hogy történni fognak. Hiszen nem leszünk mindig ennyit egymással, sőt, az elkövetkezendő 10 hónapban nem is fogunk valami sokat együtt lenni. Nekem még van egy évem a suliból, neki pedig hamarosan kezdődik egy fél éves turné.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek! Ha kell százszor is elmondom neked, de én jobban szeretem éreztetni egy lánnyal! De ha téged ez boldoggá tesz! - felkuncogtam a hülyeségén.
- Igen, boldoggá tesz. De nekem csak te kellesz! - nyomtam egy puszit a nyakába, amitől kirázta a hideg. Elégedetten elmosolyodtam, majd megismételtem a cselekedetemet.
- Ne csináld, mert itt helyben letámadlak, annak pedig nem lenne jó vége! - szemöldök felhúzva néztem rá.
- Igen? Mert mi lenne a vége? - kérdeztem vigyorogva.
- Ez! - pillanatok alatt letepert az anyósülésre, és hevesen kezdett csókolni. Őszintén szólva nem volt életem legkényelmesebb póza, de a csókjai elterelték a figyelmem róla.
Hosszú percek után aztán felkeltünk, és mintha misem történt volna, a hotel felé kezdtünk sétálni, ahol egy kisebb fotós tömeg fogadott minket. Őszintén nem érdekelt már, hogy miket terjesztenek rólam az újságok, már tudtam, hogy a rajongók egy része szeret. Nem mondom azt, hogy többen, mint akik utálnak, de legalább nem utál mindenki. Egy pillanatra elbambultam, és a vakuk irányába néztem, amik már teljesen közel voltak hozzánk. Ijedten Harryre néztem, aki csak fél kézzel magához ölelt. Akármennyire is szeretném megszokni, még mindig megijedek a tolakodó fotósoktól. Pedig ha Harryvel maradok, ehhez kénytelen leszek hozzá szokni. És a kedvéért meg is fogom.

~*~

Idegesen vizslattam magam Harry szobájában a tükör előtt. Jól akartam kinézni így utoljára. Nem voltam biztos benne, hogy fekete trikóm, és hozzá a türkiz színű szoknyám jó választás.

A következő pillanatban valaki átölelt hátulról, és először nyomott a nyakamra egy puszit, majd odatámasztotta a fejét.

- Ne izgulj, gyönyörű vagy! - mosolygott rám a tükörből.

- Én nem akarom, hogy ez legyen az utolsó koncert. Én azt akarom, hogy újra nyár eleje legyen, és újra koncertezzünk! - öleltem magamhoz. Hallottam ahogy sóhajt egy nagyot.
- Hidd el, én is nagyon szeretném! De sajnos nem tudom én se visszatekerni az időt! - húzott még közelebb magához.
- Hé, szerelmespár! Ideje indulni! - lépett be a szobába Liam. Nagyot sóhajtva engedett el Harry, majd összefűzte a kezeinket, és így indultunk ki a szobából, egyenesen a turné utolsó helyszínére...

~*~

- Ti vagytok a legjobb rajongók! - búcsúzott el végleg mindenkitől az 5 fiú, és egyáltalán nem vidám arckifejezéssel lépdeltek le a színpadról.

- Úgy utálom az utolsó koncerteket! - szólalt meg Niall, majd levetette magát mellém, a backstage-ban elhelyezett kanapéra. Talán neki ez csak egy utolsó koncert volt, de nem sokára mennek egy újabb, sokkal hosszabbra, amin én nem leszek ott. Amin ők, és egy teljesen más társaság lesz ott. 

- Fáradt vagyok! - dőlt rám az időközben mellém leülő Harry. - És nem akarom, hogy holnap elutazz! - nézett rám nagy zöld szemeivel, amik már homályosak voltak a fáradtságtól. 

- Én sem akarom, de muszáj! Harry, nekem van még egy évem a suliból! -  céloztam utolsó, végzős évemre, amire már lesős korom óta vártam, azonban most legszívesebben kihagytam volna csak azért, hogy vele tudjak lenni, és ne kelljen fél évet nélkülöznöm.

- Nem lehetne, hogy velem maradj, és magántanulóként végezd el a sulit? - kérdezte reménykedve egy igenben, de ő maga is tudta, hogy ez nem megy csak így, ilyen egyszerűen.

- Őszintén szeretném, de már feliratkoztam, és amúgy is, amióta elkezdtem a sulit, ezt az egy évet vártam, hogy végre én is végzős legyek! Most hagyjam ki? Maradjon ki az életemből a suli legjobb éve? - húztam fel a szemöldököm, és szomorúan néztem Harryre.

- Nekem is kimaradt... - célzott arra, hogy neki akkor már a karrierjére kellett koncentrálnia. De enki volt nyomós indoka. Az nem elég jó indok, hogy szeretem Harryt, és vele akarok tartani. Lehetséges, hogy a kapcsolatnak szakítás lesz a vége - amit persze nem szeretnék - és akkor feleslegesen hagytam ki egy ilyen élményt. Sok lány velem ellentétben másképp döntene. Elmenne Harryvel, vele lenne mindig. De nem akarok teljesen rászállni, és én túlságosan is ügyeltem eddig a jövőmre. Feliratkoztam már különböző programokra, amik segítenek abban, hogy válasszak mivel akarok foglalkozni. Még magam sem tudnám megmondani, hogy mit akarok, de abban biztos voltam, hogy a zene terén akarok maradni. 

- Az teljesen más, ezt te is tudod. - néztem rá, mire ő csak megcsókolt. Inkább ezt annak szánta, hogy ne mondjak mást semmit, mert úgy is tudja mi lesz a vége. Fél év külön, egymás nélkül, utána meg majd meglátjuk mi lesz a vége...

~*~

Fájó szívvel néztem Harryre, a szerelmemre. Kikísért a reptérre csak azért, hogy az összes percet kitudjuk együtt használni. Ugyan neki lenne más dolga, de lemondta csak miattam. Mi ez, ha nem édes?

- Hát akkor itt a búcsú ideje. - jelentette ki, és szembe fordult velem. - Tudom, hogy három hét ez még csak, de egy bemelegítésnek jó... - rántotta meg a vállát célozva arra, hogy lesznek még ennél hosszabb idők is egymás nélkül. Végül is a többihez viszonyítva ez röpke idő.

- Ne mondd azt, hogy bemelegítés! Ne is emlékeztess arra, hogy még lesz ennél hosszabb idő is! - öleltem szorosan magamhoz. A fejemet a mellkasára döntöttem, és azt vártam, hogy majd az idő megáll csak azért, hogy mi együtt maradhassunk.

- Én is utálom ezt a gondolatot, hidd el! - a kezemmel eltoltam magam tőle, és elkezdtem fürkészni a szemeit. Azokat a szemeket, amiket nem látok 3 hétig, utána meg kitudja mennyi ideig még! A következő pillanatban közelebb hajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. Aztán egyre követelőzőbben, aztán még jobban. De sajnálatos módon a pillanatot a hangosbemondó hangja szakította meg, ami arra figyelmeztetett, hogy 10 perc, és én visszamegyek Londonba. 

- Mennem kell. - suttogtam letörten, és hozzábújtam Harryhez. Magamba szívtam bódító illatát, és vártam, hogy csoda történjen. Megint.

- Tudom. - felelte, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára. A szemeimbe könnyek szöktek.

- Ez mindig ilyen nehéz lesz? - kérdezte remegő hangon, és mélyen a szemébe néztem. Nem akartam egyfolytában ezt átélni. 

- Nem tudom. - felelte, és lágyan megcsókolt. Hosszú percekig csókolóztunk, de meg kellett szakítanom, mert tudtam, mennem kell.

- Indul a gépem. - néztem rá, majd a repülő felé vezető folyosóra. Már mindent elintéztünk, csupán fel kellett szállnom a gépre.

Mélyen a szemembe nézett, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Menj! - mosolyodott el erőtlenül. Nagy levegőt vettem, nyomtam egy hosszú puszit a szájára, majd lassú léptekkel elindultam a folyosón. Még mielőtt még túl messze kerültem volna tőle, megfordultam, és küldtem neki egy puszit, majd minden erőmet összeszedve a gép felé siettem.