32. fejezet

Harminckettedik fejezet

Azonnal elugrottunk egymástól. A lesifotós villantott ránk még egy győzedelmes mosolyt, majd futásnak eredt.
- A fenébe! - üvöltött fel Harry majd elkezdett rohanni a fotós után, azonban pár méterrel arrébb megállt. Semmi értelme nem lett volna üldöznie a fotóst, annak már nyert helyzete volt. Harry csak megállt ott egy helyben, és az arcát a kezébe temette. Sóhajtottam egyet, és odamentem hozzá.
- Én annyira sajnálom! - öleltem magamhoz.
- Sajnálod?! Szerintem inkább örülsz neki! - mondta komolyan, majd eltolt magától és a hotel bejárata felé kezdett el menni.
- Seggfej vagy! - üvöltöttem utána. Teljesen lesokkolt az, hogy ilyet vág a fejemhez. Jó, lehet, hogy nem ez az álmom, hogy egy titkos kapcsolatban éljek, de mivel tudtam, hogy Harrynek ez a jó, elfogadtam. Belementem, mert tudtam, hogy neki ez fontos a banda karrierje szempontjából. És akkor ő még ilyenket vág a fejemhez... Lehet, hogy nem a legkulturáltabban vágtam vissza neki, de akkor is, abban a pillanatban ott úgy éreztem, hogy ez így van. Amúgy is, nem én rángattam őt a büfé mögé, nem én kezdtem el ezt az egészet.
Dühösen indultam el a part felé, ahol még ott volt a többi négy bandatag. Értetlenül néztek rám, látva az arckifejezésemet. Csak intettem neki egyet, hogy nincs kedvem mesélni. Megfogtam a napozóágyra ledobott cuccaimat, és elindultam fel a szobánkba. Pár perc alatt fel vitt a lift a mi emeletünkre, és besétáltam a szobánkba, ahol Lizzie ült egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Te meg miért vagy ilyen boldog? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. Először eltűnnek Lukekkal, majd itt ül, mint a világ legboldogabb embere. Csak nekem bűzlik itt valami?
- Az nem fontos. Inkább te mondd el, hogy miért van ilyen fájdalmas arcod! - vigyorgott rám. Levakarhatatlan volt az arcáról az a hatalmas mosoly, ami az akkori idegállapotomban nagyon idegesített.
- Lekapott Harryvel minket egy paparazzi amikor csókolóztunk. -válaszoltam, és szó szerint bedőltem az ágyamba. A fejemet a párnámba temettem, és vártam, hogy mit válaszol.
- Mi?! És mégis hogyan? - nem néztem Lizre, de tudtam, hogy most már nincs olyan mosolygós kedvében.
- Harry e büfé mögé vitt, és egymásnak estünk. Nem gondoltam volna, hogy majd pont ott fog lekapni minket egy ilyen köcsög! - ütöttem bele idegesen az ágyba. Egyáltalán nem is gondoltam ott olyanra, eszembe se jutott, hogy ez milyen veszélyes. Se én, se Ő nem gondolkozott, és meg is lett a kára.
- És utána mi történt? - kérdezte barátnőm kíváncsian.
- Odamentem hozzá, és azt mondtam neki, hogy sajnálom. Erre ő leüvöltötte a fejem, hogy én ezt egyáltalán nem sajnálom, sőt örülök neki és elviharzott. - ültem fel és néztem Lizre.
- De ugye nem mondtál neki utána semmit? - húzta fel a szemöldökét Liz kétségbeesetten.
- Hát... talán. - próbáltam a legangyaliabban nézni rá.
- De se durvát, ugye? - elkezdtem játszadozni az ujjaimmal, és úgy válaszoltam neki.
- Nem, dehogyis! Csak azt mondta neki, hogy egy seggfej... - nem néztem Lizre. Nem kellett nekem az, hogy még ő is kioktasson. Magamtól is nagyon jól tudtam, hogy hiba volt ezt mondanom neki. De egyszerűen kikívánkozott belőlem. Teljesen indokolatlanul kezdett el velem így viselkedni, ráadásul olyanokat mondott, amik nem is igazak. Vagyis szerettem volna, ha nem kell titkolóznunk, de nagyon jól tudtam, hogyha Paul azt mondja hogy kell, akkor kell. Ő tudja mi a jó a fiúknak, én pedig nem akartam, hogy miattam veszítsenek rajongókat. Nekik most minden olyan jól megy.
- Georgina Adams! Mégis hogy lehetsz ekkora idióta?! - éreztem, hogy valami hasonlót fog hozzá fűzni a dologhoz. Magamtól is a földbe vertem volna a fejem, de neki sikerült egy plusz lökést adnia felé. De valami mégsem stimmelt nekem. Most miért én vagyok a bűnbak? Nem én vágtam ezt a fejéhez. Amit pedig mondtam, megérdemelte. Ő lehet érzéketlen, de én nem?
- Lizzie, tudod mit? Egyáltalán nem érdekel, hogy mit mondtam neki. Sőt, az sem, hogy most mit gondol rólam. Egyenlőre neki kéne bocsánatot kérnie azért, mert azt mondta amit mondott. Én soha a büdös életbe nem mondtam volna neki ilyet! - tettem karba a kezem. Nem is értettem, hogy eddig hogyan tudtad rágódni azon, amin egyáltalán nem kellett volna. Ha valamit akar még, akkor majd Ő kér bocsánatot, nem én.
- De Georgi, azért mondta ezt neked, mert ideges lett. Ami pedig azt illeti, igen, seggfej volt. De ne lepődj meg, ha még meg is lesz sértődve! - megrántottam a vállam, ahogy befejezte a mondandóját. Éreztem valahogy, hogy itt nem én vagyok a rossz. Nem tőlem indult el ez az egész. Igazából mindkettőnktől. Gondolkoznunk kellett volna, mielőtt a kint a strandon, ott ahol a lesifotósok vannak csókolózunk. Azonban arra, hogy ezt mondjam rá, Ő adta meg az indokot. Ő kezdett el nekem olyanokat mondani, amik teljesen jogtalanok. Úgy éreztem, ez már nem az én hibám.

~*~

Reggel az én drága ébresztőórámra keltem fel. Nem volt annyira korán, 9 óra körül volt. Lizzel egyszerre keltünk kivételesen, mert lementünk reggelizni. Gyorsan lezuhanyoztam, és magamra kaptam egy farmersortot, egy szürke trikóval, arra pedig rávettem megint csak egy trikót, csak az csipkéből állt, és mindezt megkoronáztam egy világoskék kardigánnal. Felvettem hozzá a fehér Converse cipőmet, és már készen is álltam arra, hogy lemenjünk reggelizni. Liz is felvette a ruháját, ami szokásosan királyul nézett ki, így el is indultunk.

A hatalmas teremben amiben az étkezések szoktak zajlani, sokszor szoktak különböző bálok lenni. Látszódik is rajta, igazán nagyon gyönyörű. Mondjuk ebben a luxus hotelban minden az. 

Kerestünk magunknak egy asztalt, és kertünk reggelit magunknak. Nagyon jól elbeszélgettünk ketten, csakhogy valaki, pontosabban valakik leültek mellénk egy szó nélkül. Természetesen ezek a valakik a 1D tagjai voltak. Nem igazán zavartatták magukat, rögtön bekapcsolódtak a beszélgetésünkben.

Mellém Harry ült le, és egész reggeli alatt engem figyelt. Néha én is ránéztem. Őszinte megbánás ült az arcán. Biztos voltam abban, hogy nemsokára bocsánatot kér.

Reggeli után együtt indultunk el a szobáink felé, hogy ott összekapkodjuk a szükséges dolgokat, és mindenki induljon a saját dolgára. 

Mint azt már sejtettem, Harry elkísért egészen a szoba ajtónkig, ott pedig félre húzott.

- Figyelj, nagyon sajnálom azt, amit tegnap mondtam! Nem gondoltam komolyan, csak annyira ideges lettem attól a hülye fotóstól! - nézett rám nagy zöld szemeivel. Lágyan elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a szájára.

- És te is bocsájts meg nekem, amiért leseggfejeztelek! - kicsit felkuncogtam ahogy kimondtam. Utólag elég viccesen hangzott így utólag.

- Semmi baj! - vigyorodott el, majd lágyan megcsókolt. Azonban akárcsak tegnap, ma is megzavarta valami a pillanatot. Csak most nem egy vaku, hanem egy mérges hang, aminek a tulajdonosa nem volt más, mint Paul.

- Ezeket ma küldték Londonból. Ezt mégis hogy gondoltátok? - mutogatott a kezében tartott újságok címlapjára, amiken mind a mi csókolózós képünk volt.