37. fejezet

Nem a leghosszabb, de most csak ezzel tudok szolgálni... Ígérem, hogy holnap valamikor még felrakom a következőt, persze ez sem teljesen biztos! :) De nagyon igyekszem betartani! xx

Harminchetedik fejezet

- Mi?! De miért érdekel ez téged? - néztem értetlenül Paulra. Egyáltalán nem állt össze a kép arról, hogy ezzel mit akar mondani nekem. 

- Figyelj, így megtudod bosszulni annak a lapnak, hogy ezt tették veled! Nem úszhatják meg szárazon! - tárta szét a karját miközben magyarázott. Gyorsan Harryre pillantottam, aki csendben figyelte az eseményeket. Mintha benne sem állt volna még össze a kép, hogy ezzel pontosan mit is akar Paul.

- De én nem szeretném, hogy ezzel bekerüljek megint a hírekbe. Épp elég volt nekem ennyi is. És egyébként sem vagyok az a bosszúálló típus... - néztem Paulra, aki egy percig gondolkozott, hogy erre mit lépjen.

- De Georgi, nem érted, hogy ezt nem hagyhatod annyiban? Ezzel az egész dologgal megalázták a testvéred emlékét. Lehozták az újságban újra, közben semmi közük nincsen hozzá, régen történt. Emellett nem mehetsz csak úgy el! - Paul buzdító szövege egészen elgondolkodtató volt. Nem beszélt hülyeséget az már biztos. Csak éppen egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ez így a helyes.

- Én... nem tudom... csak adj egy kis időt, hogy gondolkozzak... - néztem tanácstalanul Paulra, majd Harryre. A férfi bólintott egyet, majd kilépett az épp akkor kinyíló liftajtón. Tisztán látszódott rajta, hogy nem ezt a reakciót várta. 

Segítségkérően Harryre néztem, aki erre csak belém karolt. Így mentünk ki a liftből. Egyenesen a lakosztályuk felé vettük az irányt, azonban ahelyett, hogy leültünk volna a többiekhez, csak egy köszönés kíséretében elmentünk mellettük. Ahogy beértünk a szobába, Harry elengedett. Azonnal az ágyhoz léptem, és leültem a szélére. Figyeltem egy darabig ahogy Harry előttem áll, és a saját cipőjét nézi.

- Min gondolkozol ennyire? - kérdeztem hosszú csöndes percek után.

- Nem értem, hogy Paulnak ebben mi a jó. Mármint biztos segíteni szeretne, de miért spanolta fel magát ennyire? - ült végül le mellém. Ugyanez a kérdés már bennem is megfogalmazódott. Miért akarja annyira, hogy benne legyek ebben a perben? Eddig nem érdekelte az, hogy mi történik velem, egyszerűen csak munkásként tekintett rám. Azonban most ezzel az egésszel túlságosan is foglalkozik. Nem hiába nem láttuk sokat az elmúlt napokban. Ő maga árulta most el, hogy ez után kutatgatott.

- Szerinted jó ötlet? - kérdeztem meg. Egyszerűen csak kikívánkozott belőlem. Nem tudtam magamban dűlőre jutni. Persze biztos van még időm gondolkozni, de nem a végtelenségig. Pault ismerve már ma este rá fog kérdezni. De nem vagyok biztos az egészben amíg nem tisztázódik le minden.

- Őszintén fogalmam sincs, hogy mit kéne most mondanom. Ha azt nézzük, hogy milyen meggyőző szöveget mondott a liftben, akkor azt mondanám egyből, hogy igen. De figyelembe véve azt, hogy Pault eddig szinte hidegen hagytad és csak erre a sztorira izgult fel... akkor nem tudom. - rántotta meg a vállát, majd közelebb húzott magához. A vállára támasztottam a fejem, és tovább agyaltam.

- Nem értem, hogy miért most ilyen nehéz minden... - sóhajtottam egyet.

~*~

- Akkor sem értem, mit nem szeretsz a répában? - kérdezte meg megint ugyanazt a kérdést Louis tőlem. Már vagy ezredjére...

- Louis, hányszor mondjam még el, hogy szeretem, de nem tartozik annyira a kedvenceim közé! - mondtam már kissé idegesen. Az őrültbe tud kergetni.

- De mi az, hogy nem tartozik a kedvenceid közé?! A répa az jó! - makacskodott tovább.

- Tudod mit? A kedvenc ételem a répa! Legszívesebben mindennap répát ennék! Sőt, mindennap a nap összes percében! - mondtam a fiúnak. 

- Szerintem ezt nem kellett volna... - suttogta a mellettem ülő Zayn nevetve. Értetlenül néztem rá. Miért nem kellett volna? Aztán a következő pillanatban megértettem. Louis felpattant, és eltűnt a konyhában. Pár perc múlva visszajött egy nagy tállal a kezében, amit a kezembe nyomott. Megnéztem, hogy mi van benne. Csordultig tele volt felvágott répával. Értetlenül Louisra néztem, aki csak megrántotta a vállát.
- Jó étvágyat! Itt az esély arra, hogy répát egyél egész nap! - vigyorodott el gonoszul. Már épp visszaakartam volna mondani neki valamit, amikor valaki bejött a nappaliba.
- Sziasztok fiatalság! - szólalt meg Paul. Azonnal rákaptam a tekintetem. Ő is engem nézett várakozóan. Tudtam, hogy nem fogom megúszni úgy a mai napot, hogy nem fog megkeresni. - Beszélhetnénk? - kérdezte meg végül. Bólintottam egy nagyot, és a kezemben az edénnyel felálltam. Gyorsan Louis kezébe nyomtam, aki azonnal elkezdett belőle enni, én pedig a kifelé induló Paul után indultam meg. Az ajtó előtt várt a folyosón. - Szóval hogyan döntöttél? - tért azonnal a lényegre. Őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok neki mondani, csak azt tudtam, hogy van még pár kérdésem a számára.
- Paul, egyet árulj el nekem. Ebben neked mi a jó? - tettem karba a kezem, és úgy néztem a menedzsmentre, aki mintha egy percre elgondolkozott volna.
- Sosem szerettem az ilyen dolgokat, mint ez. Számomra ez már több, mint undorító, és úgy vagyok vele, hogy ezt meg kell bosszulni. - válaszolt konkrétan.
- És őszintén, ebben neked nincs semmi hasznod? - tettem fel a következő kérdésemet. 
- Hasznom van, sőt, nem is csak nekem, hanem az egész világnak. Ha ezt véghez visszük, sokkal jobb lesz tőle a világ. - kerek szemekkel néztem Paulra. Mégis hogy gondolta, hogy ilyen filmekbe illő szöveggel lefog kenyerezni? Ezzel a szöveggel csak biztosabbá tette azt, hogy van valami hátsó szándéka.
- És miért tudná meg az egész világ? - kérdeztem úgy, mintha teljesen gyanútlan lennék.
- Mert hát mégis csak egy híres banda tagjával vagy együtt. Biztos vagyok benne, hogy Harry végig kiállna melletted. Ha pedig ő ott van, a sajtó is megfog jelenni, ezáltal kitudódik az egész... - rántotta meg a vállát.
- De nem akarom, hogy kitudódjon ha bele is megyek. - jelentettem ki magabiztosan, és vártam, hogy erre mit reagál a férfi. Talán egy kicsit ideges is lett ettől a választól.
- De miért nem? Hisz ez mindenkinek jó lenne... neked... a bandának... - kezdett el zavarában makogni valamit, ami egyértelművé tette a szándékát.
- Szóval a hírverés a lényege az egésznek. Ezzel kicsit a címlapokra kerülni a banda, nem? Nagyobb hírnévre tenne szert, erre pedig felhasználsz engem és a múltamat. A bátyámat. - néztem hidegen a szemébe. Őszintén nagyot csalódtam most benne. 
- Látod, okos lány vagy Georgi. Így te is tudod, hogy ez mennyit jelentene Harrynek és a többieknek. Nem is tudod, hogy ezzel mennyit segítenél rajtuk. - nézett egyfolytában a szemembe. A fejemben teljesen összeállt már a kép. Csak azt kellett eldöntenem, hogy belemenjek-e vagy sem. Őszintén féltem az egésztől, mert lehet, hogy ezzel jobban megutáltatom magam a rajongókkal, de az is lehet, hogy nem. Ami viszont a legfontosabb volt, hogy ezzel jót teszek a bandának, ami nagyon fontos volt számomra. Ha bandában minden jól ment, akkor láttam igazán boldognak Harryt. Ha pedig Ő boldog, én is az vagyok.
- Rendben, benne vagyok. - bólintottam szikla szilárdan egyet, mire Paul arcára hatalmas mosoly ült ki.