Epilógus

Sziasztok! El sem tudom mondani, hogy most mit érzek... Egyrészt boldog vagyok, mert ennyi embernek tetszett a sztorim, és mint azt több kommentárban leírtátok, érzéseket váltottam ki belőletek! Viszont másrészt szomorú vagyok, hogy vége van. Persze, mondhatnátok, hogy folytassam egy 2. évaddal, de szerintem nem lenne értelme. Így született a történetnek egy korrekt vége, ami nem feltétlenül boldog, sőt... De ami a blogolást illeti, nem hagyom abba. Ilyenben még csak nem is gondoltam. :) Egyszerűen egy másik oldalon, egy másik sztorival fogom folytatni, ami remélem legalább ennyire, ha nem jobban fogjátok szeretni! És így utoljára szeretném megköszönni az összes kommentet, rendszeres olvasót és a nézettséget! És így szeretnék mindenkinek jó olvasást kívánni! xx
Epilógus

~50 évvel később~

Mosolyogva néztem a kis Emilyre és Amandára. Kíváncsian néztek rám, és várták, hogy elmeséljem nekik azt, amire kíváncsiak voltak.

- Nagyi! Meséld már el, hogy hogyan ismerkedtél meg azzal a fiúval, akiről mindig annyit beszélsz! - türelmetlenül a combjára csapott a kis Amanda. Az én drága unokám.

- Rendben, mondom már! - nevettem fel rekedtes hangomon. - Annak idején nagyon híres volt egy bizonyos One Direction és volt szerencsém nekik dolgozni egy rövidke nyári turnén. Akkor ott ismerkedtem meg Harryvel, aki a banda egyik énekese volt. Nagyon szerettem, talán életem legnagyobb szerelme volt...

- Még nagypapánál is nagyobb? - kérdezte Emily.

- Igen, nagyobb. Nagypapátok mindig is tudta, hogy mennyire szerettem azt a fiút. Talán még a mai napig is vele lennék, ha nem lett volna olyan átkozottul híres és elfoglalt. Hiába próbáltunk meg időt szakítani egymásra, nem ment. 2 év távkapcsolat után feladtuk és szakítottunk, de nem azért, mert nem szerettük egymást. Nagyon is szerettük! De nem volt értelme már... - gondoltam vissza szomorúan. - Hiába is minden, életem legszebb időszaka volt amikor vele voltam! - mosolyodtam el magamban.

- Anya, már megint arról a tini szerelmedről beszélsz? - lépett be hirtelen a szobába Edward, az én egyetlen kisfiam.

- Igen fiam, arról a fiúról, akinek a történetét már kívülről fújod! - feleltem neki szemrehányóan. Tudom, hogy unja már, de ha nem nekik a családomnak, hát kinek meséljem el?

- Nem is az a baj! Akkor miért álltál össze apával? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Joe az osztálytársam volt, jóban voltam vele. Egyik napról a másikra ő vigasztalt meg, neki köszönhettem azt, hogy igazán felépülhettem a szomorúságból. Szerelmes lettem belé, de...

- Nem annyira, mint Harrybe. - fejezték be a mondatomat helyettem mind a hárman.

- Pontosan. - mosolyodtam el ahogy beugrott előttem a képe. 

- Inkább apáról kellene mesélned nekik! Talán már nincsen közöttünk, de ennyit igazán megérdemel! - nem törődtem azzal amit mondott, csak bólintottam egyet. - De most mi megyünk! Gyertek lányok! - intett kislányai felé az én nagy fiam, aki már érett férfi!

- Sziasztok drágáim! - intettem feléjük, majd komótosan átsétáltam a másik szobába, ahol ott állt a tv. Gyorsan benyomtam, és nézni kezdtem a híreket.

- Újra összeálltak a One Direction tagjai, hogy egy alapítványon segítsenek! Mind az öt férfi a feleségükkel vesz részt az adományozáson. Elsőként Harry Styles nyilatkozott: - Nagy örömünk, hogy ennyi idő után végre újra együtt vagyunk egy jó ügy jegyében! Nagyon hiányoznak már az együtt töltött évek! - nem hallgattam tovább csak kinyomtam. Könnyek szöktek a szemembe, és újra felmerült bennem a ha. Mi lett volna ha együtt maradunk. Talán most én állnék ott mellette ugyan öregen, de boldogan. Nem szomorkodnék még 50 évvel később is azon, hogy szakítottunk. Minden más lenne.

Nagyot sóhajtva álltam fel a fotelból és indultam el ki a kijárat felé. Bekopogtam a velem szemben lévő ajtón. A következő pillanatban Lizzie nyitott ajtót és beinvitált. Leültem az egyik fotelba, velem szemben pedig ott ült Liz és Luke egymást ölelve. Ugyan már nem voltak olyan fiatalok, de még mindig együtt voltak, és szerették egymást. A látványuktól újra felmerült bennem a ha. Talán ha nem szakítunk, mi is pontosan ilyen boldogan ölelnénk egymást ennyi idő elteltével...

**Harry Styles**

Fogalmam sincs róla, hogy most hol van, hogy emlékszik-e még rám. Az utolsó információm róla, hogy szült egy gyereket, de mást nem tudok róla. Pedig szinte minden nap eszembe jut a vele eltöltött idő. 2 évig voltunk együtt, de ebből nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Egy ideig ugyan működött az egész, de mind a ketten meguntuk, ezért vége lett. Nem azért mert megcsaltuk volna egymást, vagy nem szerettük volna viszont a másikat, csak nem ment az, hogy szinte nem látjuk egymást. 

Alexa, a hivatalos feleségem nem tud róla, hogy mennyire szeretem még a mai napig Georgit. Sőt, azt sem tudja, hogy létezik. De talán ez a legjobb. Legalább 3 évig csak egy éjszakás kalandjaim voltak a szakítás után, míg rá nem találtam Alexára. Talán az fogott meg benne, hogy külsőleg és belsőleg is nagyon hasonlít Georgira. Ugyan nem teljesen olyan, de feltudtam fedezni életem legnagyobb szerelmének több vonását. Talán ezért is kedveltem meg annyira, hogy azt tudjam, nem akarom fájdalmat okozni neki.

- Harry, kérlek nyilatkozz a jótékonykodásotokról! - nyújtotta felém a mikrofonját egy fiatal nő.

- Nagy örömünk, hogy ennyi idő után végre újra együtt vagyunk a jó ügy jegyében! Nagyon hiányoztak már az együtt töltött évek! - válaszoltam mosolyogva, Alexába karolva. Azonban hiába volt ott a papíron szereplő feleségem, egyfolytában arra gondoltam, hogy talán most is engem nézhet a tv-ben...

The End...