25. fejezet

Huszonötödik fejezet

Magamra kaptam a legkényelmesebb ruhadarabjaimat. Egy fehér pulcsit egy szürke cicanadrággal, és felvettem az egyik tornacipőmet. Nem volt kedvem valahogy túl öltözni a repülőutat. Jelen pillanatnyilag kedvem sem volt repülni. Egyszerűen otthon szerettem volna maradni még egy kicsit apuval. Bár így is rengeteget voltam vele, szerettem volna még egy kicsit. Rossz érzés csak így itthon hagyni egyedül. Legalább lenne neki egy barátnője, akivel el van foglalva, randizgatnak meg ilyesmi. De így, hogy újra a munkáját fogja bújni...

- Apa, légyszí kiviszel a reptérre? - a bőröndömet magam után húzva megálltam a konyha közepén, és vártam a válaszát.

- Persze. - dobta le a konyhapultra a kezében tartott rongyot. - Gyere! - intett a fejével a kijárat felé. Gyorsan beraktam a csomagtartóba a bőröndömet, és beültem a vezetőülés mellé. Az út egy része csendben telt. De aztán megszólaltam.

- Tudod apa még nem mondtam neked el valamit. - kezdtem el neki mondani. Eredetileg nem akartam neki elmondani, hogy láttam anyut. De csak azért nem, mert ha megtudja, hogy én jártam a temetőben, tuti kiakad. De joga van tudni, hogy láttam.

- Mit? - kérdezte. Egy percre sem nézett rám, mert figyelte az utat. Nem gondolta volna, hogy valami komolyat fogok neki mondani. Legalábbis nem ennyire komolyat.

- Mikor Madridban voltunk... én... én elmentem a temetőbe. - kezdtem el mondani, de befejeztem, mert apu kerek szemekkel nézett rám. 

- Hogy mi?! - kérdezte ijedten. - Te elmentél oda úgy, hogy nem szóltál nekem?! - őszintén szólva nem volt mérges. Inkább ijedt.

- Igen, és sajnálom. De most nem ez a lényeg. Hanem amikor ott voltam, láttam valakit, akit nem szerettem volna. - kicsit hezitáltam magamban, hogy biztos jó ötlet-e elmondani neki. Lehet, hogy felzaklatja. - Láttam anyut. - mondtam ki hirtelen egy szuszra. Félve néztem apára, de ő csak vezetett tovább. Viszont az arcán lehetett látni, hogy rosszul érinti.
- Elmondhattad volna hamarabb is. - jelentette ki elég szárazon. Úgy tesz, mintha nem is érdekelné, de én tudom, hogy ez nem így van.
- Velem nem kell ezt elhitetned. - mondtam neki mikor megérkeztünk a repülőtérre. Gyorsan kipattantam a kocsiból, és kivettem a bőröndömet a csomagtartóból.
- Én most nem megyek be. - lépett mellém apu. Bólintottam egyet, és megöleltem.
- Rendben. Akkor találkozunk a nyár végén. - sóhajtottam egy nagyot.
- Kimondani is rossz. Mit fogok én addig csinálni? - nevetett fel.
- Mondjuk keres magadnak egy barátnőt! - mondtam neki. Megint csak felnevetett. - Én ezt halál komolyan mondtam! - ütöttem egyet bele a vállába. Összehúzott szemöldökkel nézett rám és közben dörzsölgette a megütött pontot a karján.
- Rendben, igyekszem. De nem ígérek semmit! - nevetett. Mintha teljesen elfelejtette volna azt, amit a kocsiban mondtam.
- De akkor én most megyek! Szia apu! - nyomtam még egy cuppanósat az arcára.
- Szia kicsim! - intett nekem. Gyorsan bementem az épületbe. Pipiskedtem egy kicsit, hátha hamarabb észre veszem Lizzie-t és Luke-ot. Mondjuk nem volt annyira nehéz feladatom, mert ahogy megláttak, mind a ketten mint az idióták, elkezdtek csápolni. Legszívesebben letagadtam volna, hogy ismerem őket, de sajnos náluk volt a repülőjegyem.

~*~

Nem hazudtoltam meg magam most sem, ahogy felszállt a repülőgép, én már szunyáltam is. De hát mi másra is jó a repülőút, mint alvásra?

Sajnos az ébredésem már nem volt olyan, mint az a filmekben szokott, ahol az adott személy a hangosbemondó hangjára kel fel. Nekem van két jómadár barátom, akik átvették ezt a szerepet, és a fülembe ordítozva keltettek fel. Nagyokat pislogva csatoltam be az övem, majd körbe néztem. Nem egy szempár nézett felénk gyilkosan. Szóval nem csak engem sikerült felébreszteniük. Mélyen az ülése lapulva vártam meg azt, hogy földet érjünk.

Amint ez megtörtént, én mentem le leghamarabb a repülőről. Már mentem volna tovább a csomagomért, amikor beleütköztem valaki. 

- Esetleg mi lenne, ha néha fel is nézne, kisasszony? - túlságosan is ismerős volt ez a hang. Gyorsan felnéztem, és Louis-sal találtam szembe magam. Mellette pedig ott állt a többi One Direction tag is. 

- Hát ti? - kérdeztem mosolyogva. Közben befutott mellém Lizzie és Luke is. 

- Hát ti? - kérdezték ők is.

- Gondoltuk kijövünk elétek, hogy ne kelljen végig taxiznotok Lisszabonban, de ha ennyire nem örültök nekünk, akkor haza is mehetünk is. - tette a sértődöttet Lou. 

- És ki mondta, hogy nem örülünk nektek? - húztam fel a szemöldököm, és kérdőn néztem rá.

- Gondoltam hogy majd megöleltek vagy ilyesmi. Erre csak felborítasz meg itt kérdezősködtök... - tárta szét a karját. Mosolyogva mentem oda hozzá, és átöleltem.

- Hülye vagy Tomlinson! - nevettem a nyakába.

- Persze, Louis kap ölelést, én meg nem! - tette karba a kezét Zayn. Megforgattam a szemem, és odamentem hozzá is, és szorosan magamhoz öleltem. 

- És én? - hallatszódott a többi fiútól is. 

- Ezt komolyan csináljátok?! - tettem karba a kezem, de utána szorgosan végig ölelgettem a többi fiúcskát is. Legutoljára Harold-ot öleltem magamhoz. 

- És mi jó történt otthon? - kérdezte kíváncsian, de úgy, hogy csak én halljam.

- Mi lett volna? - húztam az agyát. Pontosan tudtam, hogy mit akar hallani. Csak hogy nekem van már egy elhatározásom.

- Hát... - kezdett volna el mondani, valamit, de inkább nem folytatta.

- Majd a kocsiban mesélek. - adtam neki meg az egyszerű választ, és elmentem Luke-al és Liz-zel gyorsan a csomagjainkért. A fiúk már a kijáratnál vártak minket. Gyorsan bepakoltuk a cuccokat a csomagtartóba, és beültünk a kocsiba.  Azonban akadt egy kis probléma. Hiába volt nagy a kocsi, sőt hatalmas, nem fértünk bele. Így jött az a variáció, hogy a lányok ülnek a fiúk ölébe, aminek én speciál nagyon nem örültem.
- Komolyan, egy kicsit, csak egy icipicit kellett volna gondolkozni azon, hogy nem fogunk beférni 8-an, egy 5 személyes autóba! - mondtam az 5 fiúcskának, akik ezt zokon vették. De könyörgöm, ezt még az is tudja, aki bukik matekból!
- De hát nézz rá erre az autóra! Nagy! - rántotta meg a vállát, a kocsit vezető Louis. LEgszívesebben fejbe vertem volna, de tudván, hogy a ő vezet, ezt inkább nem tettem.
- Hiába nagy, ha nem 8 személyes! - csaptam a homlokomra. Szerencsére a kocsiban nem volt olyan veszély, hogy egy buckán átmegyünk, és beverem a fejem. Mint már korábban volt róla szó, a jármű nagy volt. Csak épp 5 személyes... Viszont az már kevésbé volt kényelmes, hogy alattam Liam egyfolytában mocorgott.
- Csak egy kicsit nem tudnál nyugodtan ülni? - tártam szét a karjaimat, mire Liam direkt azért is jobban mocorgott. Szerencsére ezt a mellette ülő Zayn megelégelte, és egy jó nagyot a fejére csapott.
- Aúú! Ezt most miért? - nem láttam Liam arcát, de eltudtam képzelni, hogy milyen fejet vágott.
- 3 személyes hátsóülésen ülünk négyen, plusz még az ölünkben két lány, és te itt mocorogsz egyfolytában. Még kérdezed, hogy miért?! - felhúzott szemöldökkel nézett az alattam ülő fiúra.
- Én is így gondolom! - jelentettem ki. Szerencsére Liam felfogta, hogy nem most kéne nem tudnia megülni a seggén, így hát abban a maradék 5 percben amíg a kocsiban ültünk, viszonylag jól megvoltunk. Néha-néha az elől ülő két szépség (Louis, Harry) önelégült mosollyal hátra nézett, de csak ennyi volt.
Nagy sóhajjal szállt ki mindenki a kocsiból. Egyszer s mindenkorra leszögeztük, hogy ilyen többet nem lesz. Vagy két kocsival megyünk, vagy valakik futnak a jármű után. A bőröndjeinkkel a kezünkben indultunk meg hát a hotel felé. Mint mindegyik amiben elszállásolnak minket, luxus volt. Legalábbis némely része, mint ahol az 5 sztárocska lakik. A mieink se rosszak, igazából a középosztály felett vannak egy köpéssel talán. De nem lehet rájuk sosem panasz.
Elkértük a szobáink számát, és már épp léptem volna be a liftbe, amikor valaki a karomnál fogva visszahúzott. Kérdőn fordultam Harry felé, aki csak elmosolyodott. Eközben a többiek már beszálltak a liftbe, és ránk vártak.
- Menjetek, majd mindjárt megyünk mi is! - intett feléjük Harry. Liz nézett csak érdeklődően felénk, a további 5 férfiú csak megrántották a vállukat, és már meg is nyomták a megfelelő gombokat.
- Szóval? - fordultam végül Harry felé.
- Szóval, mi volt Londonban? - kérdezte kíváncsian.
- Csak a szokásos. Nyüzsög az élet, az időjárás kiszámíthatatlan... - rántottam meg a vállam, mintha azt hinném, hogy csak ennyit szeretne tudni. Pontosan értettem, hogy mit akar hallani.
- Én nem ilyenre gondoltam... - kicsit gondolkozott, hogy mit mondjon, végül csak a combjára ütött, és beszélni kezdett. - Jaj, Georgi! Pontosan tudod mire vagyok kíváncsi! - nem akartam szegényt már tovább idegesíteni, így elmondtam:
- Szakítottunk. - rántottam meg a vállam. Egy pillanatig csak nagy szemekkel nézett rám, mintha nem ezt várta volna, majd elégedetten elmosolyodott.
- Igen...? - esküszöm, legszívesebben letöröltem volna azt a vigyort az arcáról. De nem tettem, mert jól állt neki. [:)] - És mégis miért? Miattam?
- Végül is igen. De még mielőtt félre értenéd, nem úgy miattad. A csók miatt. Elmondtam neki, kiakadt. Aztán hívta egy lány és hülyének nézett. Egyértelműen végett kellett vetni ennek. Mind a ketten megcsaltuk a másikat, ez így már rég nem oké. De nem miattad. A csók miatt. - mondta neki szinte egy levegőre. Talán egy kicsit meglepődött. Nem ezt a választ várta teljes mértékben.
- Akkor neked az a csók nem is jelentett semmit? - kérdezte sokkal halkabban. Csalódott volt.
- Dehogyis nem! Csak érts meg Harry, még egy hete sem szakítottam a barátommal. Nem lennék képes most arra, hogy valaki mással legyek. - néztem mélyen a szemébe. Hiba volt, mert elvesztem benne egy pillanatra. De aztán gyorsan magamhoz tértem, még mielőtt észre vette volna.
- Ó... persze, hogy megértem! - mondta, és próbálta leplezni a csalódottságát. Pár percig még álltunk ott egymás szemébe nézve, de kénytelen voltam megtörni a pillanatot.
- Nekem most fel kell mennem. Még a bőröndöm is itt van. - mutattam az említett tárgyra, majd a kezembe fogtam a fülét, és a lifthez léptem. Pont akkor érkezett meg. Megvártam míg kiszállnak belőle az emberek, majd beszálltam. Harry felé fordultam, aki nem jött be a liftbe, csak állt ugyanott egyfolytában és engem nézett. Rámosolyogtam, mire visszamosolygott, de nem valami őszintén. Lelkiismeret furdalásom támadt.

~*~

- Készülj Georgi, bulizni megyünk! - rontott be a szobámba a három lakótársam, Lizzie, Ivy és Alicia. Épp a laptopomat bújtam.

- Minek? - kérdeztem és fintorogtam egyet. Egyáltalán nem volt hozzá kedvem. Sosem voltam az a nagy bulizós típus. Persze eljárkáltam, de sosem ittam holt részegre magam. Na jó, csak egyszer fordult velem ilyen elő, csak egyszer!

- Megünnepelni, hogy újra együtt az egész "család"! - a "család" szó alatt az egész a turnéval foglalkozó munkásságot szoktuk nevezni. Végül is ez jó indok volt egy bulira, de nekem nem hozta meg hozzá a kedvem.

- Nincs kedvem hozzá. - jelentettem ki, és újra elakartam veszni a twitter csodálatos világában. Azoban Lizzie ezt nem így gondolta.

- Menjetek csak csajok készülődni, én majd beszélek a fejével! - intézte szavait a két barna hajú lányhoz. Ők csak kimentem a szobából. - Georgi, ne csináld már! Több hete nem is voltunk semmilyen buliban! Épp itt az ideje. - megrántottam a vállam. Ez a szöveg kevés ahhoz, hogy engem rávegyenek egy bulira, amihez nincs kedvem. 

- Akkor sincs kedvem. 

- Akkor gyere el legalább az én kedvemért! - mivel meguntam Liz könyörgését, igent mondtam. De szigorúan csak a könyörgése miatt.

- Rendben. De kik lesznek még ott? - kérdeztem, és közben a privát üzeneteimet néztem.

- Hát kábé mindenki. Zayn, Louis, Liam, Niall, Harry meg valami csaj, te, én, Ivy, Alicia, Luke... meg mindenki igazából. - a fejemben hirtelen megállt minden. "Harry meg valami csaj"... egyfolytában ez visz hangzott a fejemben. Szóval ennyi volt a nagy dráma a részéről. Ennyi voltam én neki, ha nem ugrok egyből a nyakába, máris keres valamilyen más lányt. Szépen lejáratta magát a szememben Harry!