28. fejezet

Huszonnyolcadik fejezet

Értetlenül néztem Paulra. Nem gondolhatja komolyan, hogy majd titkolózni fogunk a nagy világ előtt!

- Mi?! - kérdeztem pár perc csönd után. Mindenki csendben nézett Paulra. 

- Nem engedem, hogy nyilvánosságra hozzátok, egyáltalán, hogy kézen fogva sétálgassatok az utcán. Túl sok következménye lenne. Harrynek van a legnagyobb rajongó tábora, és lehet, hogy elpártolnának tőle. Ez pedig túl kockázatos. - fejtette ki az érveit. 

- De Paul... - szólt közbe Harry is, de a menedzsment azonnal félbe szakította.

- Nincs de! Hidd el, én csak a bandának akarom a legjobbat! És most már pont itt az ideje, hogy induljunk az interjúra, mert elkésünk! - Harry nagyot sóhajtva elengedte a kezem. 

- Sajnálom. - nézett rám bocsánatkérően. Bólintottam egyet, és elindultam én is a többiek után. Legszívesebben megfojtottam volna Pault. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy nem engedi, hogy nyilvánosan mutatkozzunk együtt. De akkor mikor lehetünk kettesben? Üljünk mindig együtt a hotelszobákban? Vagy mi? Ez így egyáltalán nem igazságos. Míg a többi fiú felvállalhatja a kapcsolatát, Harry miért nem? Lehet, hogy sok rajongója van, de ha igaziak, meg kéne érteniük az egész helyzetet. Harry nem lesz mindig szingli miattuk. Igazságtalan volt az egész helyzet, úgy ahogy volt.

~*~

Egész nap egykedvűen csináltam a dolgaimat. Természetesen az interjún feljött az a kérdés is, hogy kinek van barátnője. Persze, Harrynek nincsen...

Idegesen ültem végig az egész felvételt. Szerencsére Paulnak feltűnt, és haza engedett, mivel úgy sem volt már nagyon több dolgom. Azt beszéltük meg, hogy a koncert helyszínén találkozunk. Legalább végre valami jót is tett, nem csak a rossz kedvemet hozza elő a cselekedete...

Az épület előtt fogtam magamnak egy taxit, és visszamentem a hotelba. Semmihez nem volt kedvem továbbra sem, úgy éreztem, hogy minden összeesküdik ellenem. Végre boldog voltam Harryvel, erre ezt is el kell rontania valaminek/valakinek. De kénytelen voltam elfogadni a helyzetet. Ha a bandának ez a legjobb, akkor Harrynek is. Csak éppen akkor kitörődik az én érzéseimmel?

Felmentem a hotel szobánkba, ami már üresen állt. Liznek és a többieknek már rég a koncert helyszínén kell ügyködniük. Ledobtam magam az ágyra, és hosszú percekig néztem a fehér plafont. Nem gondolkoztam semmin, egyszerűen csak néztem ki a fejemből. Jól esett egyszerűen.

Aztán arra a döntésre jutottam, hogy hamarabb odamegyek az arénába, így legalább tudok talán beszélni Lizzievel vagy Lukeal. Legalábbis remélem, hogy ráfognak érni.

Elővettem egy egyszerű barackvirág színű ruhát a bőröndjeim egyikéből, és azzal vonultam be a fürdőbe. Újra csak lezuhanyoztam, és felvettem az újonnan kiválasztott ruhámat. Befontam a hajam oldalra és felvettem az egyik barna sarum és már mentem is le a hotel elé, hogy valahonnan hívjak magamnak egy taxit. Szerencsére pont arra járt egy, így gyorsan lestoppoltam magamnak, és már úton is voltam az aréna felé.
Nem telt sok időbe, nem volt messze a hoteltól a koncert. Megmutattam a kártyámat amivel beengedtek a hatalmas arénába. A színpad mellett pont ott volt Luke, rögtön odamentem hozzá.
- Szia! Nem láttad valahol Lizt? - kérdeztem egy levegőre. Luke egy percig furcsán nézett rám.
- Te mit keresel itt? Nem a fiúkkal kellene lenned? - húzta fel a szemöldökét.
- De, de elengedett Paul. Mondjuk amit csinált, azért ezt meg is érdemlem! De mindegy, szóval hol van Liz? - kérdeztem türelmetlenül.
- Liz nem ér rá, de itt vagyok én is. Bármit elmondhatsz nekem. - tárta szét a karját. Elmosolyodtam a viselkedésén. Luke nekem mindig is olyan volt mint a bátyám. Kedvesen viselkedett velem, és mindig meghallgatott. Sokszor mintha féltett volna, és a legkisebb hülyeségeken is összevesztünk néha. Mintha tényleg testvérek lennénk.
- Nem tudom mit tudsz a tegnap estéről...
- Már mint arról, hogy Harryvel leléptél? - vágott a mondandómba. Bólintottam egy nagyot és folytattam.
- Paul ma a hallban észre vette, hogy fogjuk egymás kezét, és kijelentette, hogy nem mutatkozhatunk egymással nyilvános. - panaszoltam el neki.
- De miért? - nézett rám értetlenül.
- Mert sok rajongót veszítenének ezzel... - forgattam meg a szemem. - De oké, ezt még megérteném. De akkor a többi fiú miért vállalhatja fel, hogy van barátnője? Miért pont Harry nem? Jó, lehet, hogy több száz lány epekedik utána, de ha igazán szeretik akkor örülnek neki, hogy boldog, nem? Ez így annyira igazságtalan! - egyre jobban idegesített ez az egész helyzet. Nem értettem az egészet, vagyis némely részét igen, de valamelyiket nem. Igazságtalannak tartottam az egészet velünk szemben. Így nem lehet normális kapcsolatunk, mivel maximum bezárva tudunk együtt lenni. De akkor hol marad a romantikus esti séta? Vagy a közös vásárlás esetleg egy vacsora? Még moziba sem tudunk menni...
- Georgi, neked is meg kell értened Paul döntését. Tényleg sok rajongót veszítenének ezzel...
- De egy idő után megszoknák! - vágtam közbe, és reméltem, hogy Luke nem így folytatja majd, mint azt eddig tette.
- Igen, de figyelj, mesélt nekem múltkor Louis sztorikat, hogy mik miatt lett kevesebb követőjük twitteren meg ilyenek... Ez tényleg nagyon lényeges. - nézett rám nagy, sajnálkozó szemekkel. Majd ahogy látta, hogy még jobban elment a kedvem az élettől, odajött és szorosan magához ölelt.
- De akkor sem igazságos. - mondtam halkan, inkább magamnak, mint Lukenak. Harrynek is kijár, hogy a barátnőjével randizzon, sétáljon vagy akármi. Ezt mindenkinek el kellene fogadnia, nem elpártolni tőle.

~*~

A koncert kezdete előtt nem sokkal, a fiúk is megérkeztek. Harry azonnal félre húzott.

- Miért mentél el? - kérdezte, és közben aggódóan méregetett.

- Mert nem éreztem magam  valami jól, és Paul elengedett. Kihasználtam az alkalmat, hogy pihenjek, ennyi. - rántottam meg a vállam.

- Ha az a baj amit reggel Paul mondott, nyugodj meg, majd meggyőzöm, hogy ez ne legyen így! - kezdett elfogadkozni. Kicsit megsajnáltam, mert neki ez elég kellemetlen lehet. Fontos neki a karrierje is, de én is. Mondhatni választania kellene, de még sem. Inkább csak valamelyikről le kell mondania valamilyen szinten. De akkor sem lehet neki jó.

- Nem, nem kell! Az a fontos, hogy a karrieretek úgy menjen ahogy annak lennie kell! Mi meg majd valahogy megoldjuk. - mosolyogtam rá és közben megrántottam a vállam. Igaz, a mosolyom cseppet sem volt őszinte, nem akartam, hogy miattam legyenek bajok a bandában. Mert ez nem csak Harry karrierje, hanem a többi fiúé is.

- Biztos? - nézett rám kételkedve.

- Tuti. - mondtam neki. Erre csak elmosolyodott egy kicsit és megcsókolt. Nem kellett félnünk attól, hogy valaki meglát, maximum egy statiszta, de ők tuti nem árulnak el minket. Csak élveztük, hogy egymással lehetünk egy kicsit. 

- Harry! - hallottuk meg hirtelen Paul hangját. Elváltak az ajkaink, és Harry a homlokát az enyémnek döntötte pár pillanat erejéig.

- Mennem kell! - nyomott búcsúzóul egy puszit a homlokomra, utána elment. Rámosolyogtam még egyszer, majd én is elindultam megkeresni Pault. Nem mondom, hogy nekem mindig, mindenkor jó lesz ez a kapcsolat így, hogy rejtegetni kell, de úgy érzem, hogy meg kell próbálnom mindenféleképpen. Hisz sokat nem veszthetek vele, ráadásul túlságosan is vonzódom Harryhez, hogy ennyi idő után csak így véget vessek egy ilyen dolog miatt az egésznek. Hiszen még egy napja, hogy együtt vagyunk vagy talán annyi sem. Lehet nagyon sokat veszítenék, ha bele sem kezdenék, még ilyen feltételen között is.