4. fejezet

Negyedik fejezet

Megtorpantam egy pillanatra, szinte teljesen mögöttem állt. Alig volt köztünk pár centi, ez pedig zavarba hozott. Minek áll a nyakamba?! 

- És te ki vagy? - kérdeztem végül, és léptem egyet oldalra, így megszabadultam a közelségétől. 

- Harry Styles, ő pedig Zayn Malik. És akit az előbb Louisnak hívtál, ő Liam. - tisztázta még egyszer, mintha elsőre nem értettem volna meg. Aztán hirtelen leesett, sőt, koppant. Jól beégtem...

- Bocsi! Csak azt hittem, hogy Luke sorba mondja a neveket, nem pedig kénye-kedve szerint... - néztem bocsánatkérően Liamre. Erre ő csak elmosolyodott.

- Ugyan, semmi. - legyintett egyet.

- Akkor tisztázzuk. Niall, Liam, Danielle, Louis és Eleanor, ugye? - ahogy mondtam a neveket, úgy mutogattam végig rajtuk. A nevük hallatán csak bólintottak egyet. A végén sóhajtottam egyet. - Ja! Harry és Zayn, ugye? - fordultam most a mellettem álló két fiúra. Mind a ketten bólintottak egy nagyot. - Amúgy nem szoktam ilyen lenni... - kezdtem bele a szövegembe, hogy ilyeneket nem szoktam minden nap csinálni, de Luke közbe szólt.

- De, pontosan is ilyen szoktál lenni minden nap! - vigyorgott rám. Erre csak egy gyenge pofont adtam neki. Ezt már kevésbé díjazta. 

- Amúgy bocsi Liam, hogy azt hittem Louis vagy... Ó, és akkor az előbbi mondókám tényleg igaz. Tegnap óta nem is tudtam, hogy ismer Luke, de amit ez alatt az idő alatt elmondott, jó fejnek tűnsz... - mosolyogtam most már Louisra.

- Remélem is, hogy csak jókat mondott rólam! - vigyorodott el, és a mellette ülő Eleanorra nézett.

- Egyébként ti együtt vagytok? - kérdeztem és közben köztük mutogattam. Mind a ketten vigyorogva bólintottak, szinte egyszerre. - És ti is? - néztem most már Liamékra. Ők is pont egyszerre bólintottak.

- Georgina Adams! - hallottam hirtelen meg Trip szigorú hangját. Legalábbis a tetetett szigorú hangját.

- Hupsz! - néztem a faliórára. Jól el telt az idő, már 10 perce a színpadon kéne énekelnem... - Nekem most mennem kell! - pillanatok alatt eltűntem a személyzeti öltözőbe. Ott elővettem a gitárom, és azzal léptem fel a színpadra. Elsétáltam a mikrofonig, és ott leültem a már odakészített székemre. 

- Mindenkinek szép délutánt kívánok! Most következzék Ellie Gouilding Your song című száma! - szóltam bele mosolyogva a mikrofonba, és elkezdtem énekelni. Csak úgy mint általában mindent amit éneklek, ezt is imádtam. Volt egy időszakom amikor ez volt az abszolút favorit. Azóta se tudtam megunni...

***

Befejeztem az utolsó előtti számot is. A sarokban lévő asztal felé néztem, ahol egészen sokan voltak. Szerintem eléggé feltűnően sokan is. De úgy látszik, hogy csak nekem szúrja ez a szemem.

Luke azonnal rám nézett a már megszokott könyörgő tekintetével. Nem tudom mi olyan fontos neki az, hogy énekeljek egy 1D számot, de mivel nagyon jó barátom, ennyi a minimum. Ő is sok mindent megtett már értem, itt az ideje, hogy én is csináljak neki valamit. Nem mintha eddig nem segítettem volna neki.

- A következő és egyben utolsó dalt az én imádni való barátomnak küldöm! Igen, neked Luke! - nevettem bele a mikrofonba ahogy megláttam Luke büszke tekintetét. 

I tried playing it cool
Girl when I'm looking at you
I can't ever be brave
Cause you make my heart race

Mosolyogva kezdtem el a One Thing-et énekelni. Láttam, hogy a bandatagok mind rám kaják a fejüket. Erre csak még nagyobb lett a mosoly az arcomon, és még nagyobb kedvel kezdtem el énekelni. 

A dal végén mosolyogva köszöntem el mindenkitől aki még a kávézóban volt, és lebattyogtam a színpadról. Először leraktam a gitárom a már megszokott helyére, majd a sarokban meghúzódó kevésbé feltűnő asztal felé kezdtem el lépdelni.

- Na, hogy tetszett? - pattantam le gyorsan az egyik üres helyre. Nem tudom, lehet ült ott valaki...

- Nem is tudtam, hogy ilyen jó hangod van. - mondta Louis, és közben vigyorgott. - A kis színjátékod pedig így viszont lebukott... - nevetett fel, mire többen csatlakoztak hozzá.

- Milyen színjáték? - kérdeztem. Semmiféle színjátékról nem volt szó.

- Hát ez a nem ismersz minket dolog... - mondta még mindig nevetve. Ekkor leesett. Szóval azt hiszik, hogy a rajongójuk vagyok. Milyen kis naivak!

- Hé, álljunk csak meg! Attól, hogy ismerem a dalaitokat, még nem vagyok rajongó. Elismerem, hogy a verseny alatt nektek szurkoltam. De annyira sosem foglalkoztam veletek, hogy még csak a nevetek is megmaradjon. Viszont tudtam, hogy vagytok, és a küldőtöket is megjegyeztem! - vigyorodtam el. Mellettem Luke felnevetett. Azért ő is hagyta, hogy ilyen aranyos kis gondolatokban ringassák magukat.

Látszott az arcukon, hogy erre nem számítottak. Egyikőjük sem szólalt meg. 

- Oké, ez kicsit sértő volt. - állapította meg Zayn, akit eddig még nem nagyon hallottam beszélni. 

- Pedig nem az. Ha ismernétek, tudnátok, hogy nem vagyok olyan lány, aki minden helyes sztárba 'szerelmes'. Az nagyon messze áll tőlem. - körbe néztem, és láttam, hogy az arcukon elégedett vigyor telepszik meg. - Most meg mi van?

- Szóval helyes sztárok vagyunk, mi? - szólalt meg Harry a szemöldökét húzogatva.

- Én... Nem... - kezdtem el magyarázkodni magam sem tudom miért. - Áh, mindegy. Jól kitudjátok forgatni az ember szavát. - mondtam, és elkezdtem piszkálni a körmeimet. Ha zavarban vagyok, elég jó elfoglaltság...

- Semmit sem forgattunk ki. Ezt te mondtad! - mondta még mindig vigyorogva Louis. Oké, kár volt ilyet felhozni témának. Eléggé idegesítő már mindannyiuk arcán ez a vigyor...

- Egyébként tényleg Georgi nem ilyen. - szólalt meg végül Luke. Végre! Erre vártam egész végig, hogy segítsen egy kicsit. De úgy látszik jobban esik neki az, ha előtte szenvedek egy kicsit. - Viszont nagyon hülyén mondja el a mondandóját! - nevetett fel, célozva a nemrégiben elmondott hegyi beszédemre. A vállára csaptam egyet, erre nagy szemekkel rám nézett. - Na! Ezt most miért?
- Csak. - rántottam meg a vállam.
- Egyébként tényleg jól énekelsz. Nagy tehetséged van. - szólalt meg Zayn. Örültem neki, hogy nem ragadtunk le az előbbi témánál. Nekem egy kicsit kellemetlen volt, még ha a fiúk is facsarták azzá.
- Ó, köszi. - mosolyogtam rá. Sosem értettem, hogy miért dicsérik a hangom. Átlagos. Semmi különleges nincs benne, annyira viszont pont jó, hogy egy ilyen helyen énekeljek. Itt nem kell nagy durranás az embereknek, csak a kellemes háttér zene. Erre pedig én mindig pont jó voltam.
- Mióta énekelsz? - kérdezgetett tovább. Közben a többiek már más témánál jártak. Csak Danielle nézett rám kíváncsi tekintetekkel. Csak úgy mint Zayn.
- Nagyon régóta. Csak sosem fektettem bele annyi energiát. Igazából 10 éves koromban volt, hogy nagyon sokat jártam énektanárhoz. Akkor nagyon akartam az egészet. Utána 13 évesen abbahagytam teljesen. Egészen az utóbbi ideig. Kábé másfél éve itt dolgozom hétvégén meg csütörtökön. Nagyon szeretem. - mosolyodtam el. Talán életemben a legrosszabb döntés az volt, hogy abba hagytam az egész éneklés dolgot. De akkoriban mindent abbahagytam ami egy kicsit emlékeztetett az azelőtti életemre. De szerencsére a sötét korszakomból London kimenekített. És itt végre jól vagyok.
- Miért hagytad abba? - tette fel a kérdést most Danielle. Ahogy ezt ki mondta, megfagytam. Szó szerint. Erre most mit mondjak? Evidens, hogy nem fogok mindent elmondani. Nem is ismerem őket. De akkor mit mondjak? Hülyének fognak nézni.
- Hát... Nem szerettem már csinálni. Egyszerűen meguntam, és nem láttam már értelmét annak, hogy folytassam. Fiatalkori meggondolatlanság. - feleltem azt, ami hirtelen először eszembe jutott. Mind a ketten bólogattak, nem láttam jelét annak, hogy nem hinnének nekem. Elég büszke voltam magamra. Jól rögtönöztem mindig is, de az ilyesfajta helyzetekbe igencsak beletört már párszor a bicskám. Lizzie egyből kiszúrta, hogy nem az igazat mondom el neki. Persze aztán megértette, hogy nem fogom elmondani egykönnyen, szóval hagyta a témát. De ahogy egyre jobban ismertem és bíztam benne, elmondtam. És megértette.
- Egyébként te Liam barátnője vagy, nem? - néztem Danielle felé, megtörve ezzel a már percek óta tartó csöndet.
- Ennyire látszik? - kérdezte nevetve.
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Csak mellette ülsz, és tippeltem. - vigyorodtam el. Hallva a beszélgetésünket Daniellével, Luke felnevetett és rám nézett. Rá is csak rá vigyorogtam. - Mennyi az idő? - kérdeztem, és közben a fali órára néztem. Már eléggé eltelt az idő, az tuti. De az is, hogy a fiúk társaságában nem lehetett unatkozni. Mindig feldobtak valami témát, de szinte mindent elvicceltek. Nagyon aranyosak voltak, ellentétben Luke-al. Legszívesebben megfojtottam volna, amikor elkezdte a ciki sztorijaimat mesélni. És véletlenül sem a kevésbé gázokat. Á, miért is, az annyira uncsi. Neki! Ráadásul még a gyilkos tekintetem sem használt. Úgy mesélte az eséseimet, ultragáz megnyilvánulásaimat, mintha az tök helyén való lenne. Sőt, még talán az is lenne, ha csak párat mesélne el. De nem, ő az itt töltött 3 évem összes égő történetét elmesélte. És mivel ezt nem hagyhattam szó nélkül, én is elkezdtem az ő hasonló dolgait mesélni. Persze őt ez nem zavarta, csak legyintett. A többiek pedig a párharcunkat vigyorogva figyelték. Legalább állították volna le Luke-ot, de nekik feltétlenül tudniuk kellett mindenről. Jót is röhögtek rajtam...
Szerencsére aztán ők is elkezdtek egymásról vicces sztorikat mesélni. Hát meg kell hagyjam, nem semmik! Nem lennék a közelükben a nap 24 órájában. Ráadásul Liam azt mesélte, hogy még csak aludni sem lehet úgy, hogy a többiek ébren vannak. Mindig kitalálnak valamit, amivel 'meglepnek' mikor felébredsz. Eltudom képzelni, Luke is csinált már hasonló dolgokat velem és Lizzel is.
Lukeról és Louisról pedig meg kellett állapítanom, hogy ugyanolyan hülyék. Teljesen összeillenek, megértem miért barátok. Mind a ketten mindent kommentáltak egész végig, de úgy, hogy mindenki szakadt a röhögéstől. Ráadásul még a hasam is megfájdult, amikor a 'régi szép időkről' kezdtek el mesélni. Mindent elmondtak akkoriból, csak éppen a megismerkedésüket nem. Ezt pedig azért nem, mert valami oltári nagy buliban volt, és semmire sem emlékeznek... Szépek, mondhatom.
Körülöttünk volt a legnagyobb zaj az egész kávézóban, így elég feltűnőek voltunk. Ez pedig a fiúknak egyáltalán nem jelentett jót. Eleinte még csak egy-egy lány jött oda aláírást kérni. Engem már ők is idegesítettek, mert oké, szeretik őket és lehet, hogy soha nem találkoznak már velük. De azért mégis, nem egyedül voltak. Szerettek volna egy kicsit lazítani. De oké, nem szóltam semmit. De amikor már olyan 7 óra fele sorban állás volt, kiborultam.
- Most komoly sorban állnak? Mi ez már? - kérdeztem idegesen Luke-tól. Igazából nekem semmi közöm nem volt a fiúk dolgához, de akkor is. Itt egy beszélgetés zajlott, egészen addig, amíg két szőke 13 éves lány ki nem szúrta Zaynt, és szét nem kürtölték, hogy itt a One Direction. Nem tudom, hogy másnak belefér-e, de nekem ez már túllépte a határt.
- Georgi, ne csináld már! Csak rajongók. - nevetett Luke.
- Igen, csak rajongók. Csupán pár száz rajongó. - bólogattam cinikusan. Erre csak megrázta a fejét nevetve. - Lehet, hogy Louisék híresek, és nekik ez minden napos. De nekem ne kelljen már elviselnem, hogy pár rajongó szellemű 13 éves miatt tönkre menjen a baráti csevejünk. - pillanatok alatt felálltam és a fiúk felé lépdeltem. Szó nélkül leültem Louis és Harry közé, akik szorgosan írogattak alá mindenféle papírfecniket.
- Mi van csajszi? - nézett rám egy pillanatra Louis.
- Megfogtok haragudni ha elküldöm őket? - mosolyogtam rá tündérien. Vigyorogva megrázta a fejét.
- Ők a rajongóink. Velünk járnak egy csomagban. - rántott vállat.
- De tudod én a felesleges holmikat kiszoktam dobálni a dobozból. - vigyorodtam el. Erre már Harry is felnevetett.
- De nem eldobhatóak. - rántotta meg megint a vállát.
- Jó, de komolyan. Idegesít, ha félbe szakítják a baráti összejöveteleket. Főleg ha én is benne vagyok. Nem lehetne gyorsítani a tempón?
- Nem tudunk. Így is leszakad a kezem, ennél gyorsabban nem tudok firkálni. - mondta Harry, közben pedig megrázta a kezét.
- Kimegyek és felmérem a terepet. Nem lakik ennyi lány azért a környéken. - pillanatok alatt felpattantam, és kiverekedtem magam az utcára. Egy mély sóhajtással díjaztam, hogy már csak kb. 20 lány áll sorba. Csak annyi volt a para, hogy életemben nem láttam őket még. Az utolsó barna hajú lányhoz sétáltam.
- Szia! Hallod, ha valaki esetleg be akarna állni mögéd a sorba, ne engedd, küldd el! Rendben? - mosolyogtam rá. Nem hagyhattam, hogy többen legyenek.
- Ezt ne nekem mondd. Már vagy tízen beelőztek... - rántotta meg a vállát. Látszott rajta, hogy szomorú. Hirtelen felindulásból megragadtam a kezét, és a kávézó irányába kezdtem el húzni. - Most mit csinálsz?! - nézett rám értetlenül.
- Éppen előre viszlek, hogy kapj aláírást. - mondtam neki, mintha tök természetes lenne.
- Ó! - csak ennyit tudott kinyögni, mert már a fiúk előtt álltunk.
- Tudom, hogy még csak ma ismertük egymást, és kb. csak ciki sztorikat tudtok rólam, de légyszíves ennek a lánynak az összes végtagját és a papírját írjátok alá! - vigyorogtam rájuk, közben pedig elővettem a bociszemeimet. Csak ezt szerettem abban, hogy sötét barnák a szemeim.
- Az összes végtagját?! - nézett rám hülyén Niall.
- Jó, megelégszik csak a kezével. Úgy jó? - néztem a lányra. Még a nevét sem tudtam.
- Nekem elég ha a papíromat aláírják... - kezdett el szerénykedni.
- Felajánlok neked bónuszt, és visszautasítod? - néztem rá nagy szemekkel. A bónusz az bónusz. Visszautasíthatatlan.
- Rendben. - bólintott egy nagyot. Láttam rajta, hogy nagyon örül a 'bónusznak'. Csak hát az elején nem igen akarta bevallani. De hát ugye plusz dolgokat szinte lehetetlen visszautasítani. Ahogy a lány rám nézett, elmosolyodtam. A mai napi jó tétel kipipálva. :)

~*~

Fáradtan dőltem be az ágyamba. Kifárasztott a fiúk sztárélete. Igen, az övéké. Luke jó barátként megvárta őket, én pedig mint Luke jó barátja megvártam őt. 10 órakor hagytuk el a kávézót...

A szemeim majdnem leragadtak. De még erőt vettem magamon, és írtam egy gyors sms-t Nate-nek, mivel a mai napon nem is találkoztunk.

"Sajnálom, hogy ma nem puszilhattalak meg. :( De dolnap ígérem, hogy elmegyek Lizzie-vel megnézni a foci meccsedet!! Hiányzol. :( xx"

Gyorsan elmentem átvenni a pizsamám, és mire visszajöttem, már villogott a képernyő. Jött egy üzenetem.

"Én is sajnálom, de holnap bepótoljuk. :) És csak neked fogok lőni egy gólt, rendben? :) Már nagyon várom, hogy lássalak! Nagyon szeretlek! :)"

Elmosolyodtam az üzenetén. Tud valaki ennél aranyosabb fiút elképzelni? Mert én nem. Nekem ő az álmom!

"Én is szeretlek! Jó éjt szerelmem! :)"

Lehajtottam a fejem a párnámba. Azonban még mielőtt elaludhattam volna, visszaírt:

"Jó éjt neked is szerelmem!"