3. fejezet

Harmadik fejezet

Mosolyogva keltem fel. Végre nem kellett az ébresztőórám sípolását hallani. 10 óra volt, így délig még mindent eltudtam intézni itthon. Gyorsan leszaladtam a konyhába. Apa már ott készített palacsintát.
- Jó reggelt! - nyomott a homlokomra egy puszit.
- Viszont! - gyorsan megöleltem. - Hmm, biztos finom lesz! - mutogattam az éppen készülő palacsintára. A házimunka be volt köztünk osztva apuval. Én mostam, vasaltam és teregettem. Apunak pedig maradt a főzés a mosogatással. A ház takarításában pedig szintén megosztoztunk.
- Ülj le, mindjárt kész! - bökött a fejével az asztal felé.
- Előtte még beteszek egy adag ruhát. De mindjárt itt vagyok! - gyorsan betrappoltam a mosókonyhába, és a már előre kiválogatott ruhák közül megfogtam egy kosárra valót, és beborítottam a mosógépbe. Raktam még bele port meg öblítőt, utána pedig elindítottam. Gyorsan visszaszaladtam a konyhába. Már az ajtóban is éreztem a frissen sült palacsinta isteni szagát. Gyorsan levágtam magam az egyik székre, apa pedig elém rakott pár már kész darabot és nutellát. Gyorsan megcsináltam őket magamnak, és ugyanazzal a lendülettel meg is ettem. Én azt mondom, hogy nincs is jobb kaja, mint a nutellás palacsinta!
Miután megettem a reggelim, gyorsan kivasaltam a már napok óta a mosókonyha szekrényén heverő tiszta ruhákat. A frissen mosottakat pedig kiteregettem.
Mivel már nem volt semmi dolgom, úgy döntöttem, hogy elkezdek készülődni. Már 11 óra volt, így ideje is volt. Bementem az én drága szobámba, és a szekrényemben kezdtem el turkálni. Végül kivettem belőle egy virágmintás felsőt egy csőfarmerrel. Egyszerű, de nagyszerű összeállítás. Gyorsan elmentem lezuhanyozni, de mivel nem vittem magammal a ruháimat, egy szál törülközőben mentem vissza a szobába. És szerencsétlenségemre pont ekkor rontott be apu kopogás nélkül a szobába.
- Apa! Kopogni luxus? - kérdeztem ijedten. Nem szokott egy szál törölközőben látni.
- Ó, bocsánat! - azzal a lendülettel ahogy bejött, ki is ment. Komolyan mondom ez őrület. Soha nem láttam még apát ilyen kelekótyának mióta ideköltöztünk. Pedig az már jó sok ideje. Ahogy idekerültünk, lefektettünk pár szabályt. Például, hogy egymás szobája egymásnak tiltott zóna. És ami ebben a legfurcsább, hogy ez az ő ötlete volt. Nekem ilyen eszembe se jutott volna, de mivel ő ajánlotta nem mondtam nemet. A legviccesebb pedig az, hogy most ő szegi meg.
Gyorsan magamra kaptam a fehérneműm és a ruháimat. Egy kis táskába összepakoltam azt ami kellhet, a telefonomat pedig a farmerzsebembe csúsztattam. Gyorsan lefutottam a lépcsőn, és apu mellé léptem a konyhapultnál.
- Mit akartál mondani? - kérdeztem egyből.
- Mikor? - most komolyan nem tudja miről beszélek, vagy csak elakarja felejteni azokat a kellemetlen pillanatokat?
- Tudod, amikor megszegted az egyességünket, amit csak úgy zárójelben te javasoltál. - vigyorogtam rá.
- Ja, hogy akkor! - eskü, mintha megvilágosodna. - Csak azt, hogy este nem leszek itthon. Találkozóm van.
- Kivel? - mivel épp vizet ittam, majdnem apára köptem. És ezt nem rossz szándékból, de 3 éve apunak a munka az első. Meg persze én.
- Örülök, hogy ennyire meglepődtél. És nem mondom el. - felelte, és mintha bedurcizott volna egy kicsit. Legalábbis úgy tett.
- Jaj, apa tudod, hogy nem úgy értettem! Csak... Tudod... Azóta... - kezdtem el makogni. A második szabályunk az volt, hogy nem emlegetjük a távoli múltat. Legalábbis nem a rossz dolgokat.
- Tudom kislányom, tudom. De most valahogy... Érted. - mosolyodott el zavartam.
- Igen apu, leszűrtem, hogy van valami, mivel nem szoktál minden nap a szobámba rontani. És ezt szó szerint mondom! - nevettem fel, és átöleltem. - De ígérd meg, hogy ha valami komoly, akkor szólsz.
- Kislányom, én egy szóval sem mondtam, hogy nővel találkozom! - jelentette ki. Egy percig még én is elhittem, de aztán ahogy összeszűkített szemmel néztem egy ideig rá. Ennek hatására pedig zavarba jött, innentől kezdve pedig nem volt nehéz kitalálni, hogy jól gondoltam én.
- Apa, ezt még gyakorolni kell. - mosolyogtam rá angyalian. - Most megyek találkozok Lizzel. Nem tudom mikorra érek haza. - nyomtam egy gyors puszit az arcára. Ő az előző kijelentésem óta csípőre tett kézzel állt és figyelt engem. De a puszi hatására megenyhült, és csak intett, hogy menjek.
Gyorsan felkaptam magamra a barna balettcipőmet, és már nem is voltam a házban. Mivel kint hét ágra sütött a nap, a szemem elé toltam a már előre elkészített napszemüvegem. Mivel a belváros felé tartottam, jobbnak láttam, ha most is busszal megyek. Még a végén rászokok...
A busz mintha tudta volna, hogy most jövök, abban a pillanatban állt le a megállóban. Gyorsan felpattantam rá, és meg sem álltam a múzeumig. Miután leszálltam a buszról, kellett még 5 percet sétálnom, de ezt egyáltalán nem bántam.
Mikor a múzeum előtti lépcső előtt álltam, szememmel körbe néztem Lizzie-t keresve. Hamarosan meg is találtam. A lépcsősor közepe fele ült, és csak bambult ki a napszemüvege mögül. Vigyorogva elindultam felé.
- Szia elveszett virágszálam! - ültem le mellé. Látszott rajta, hogy kicsit meglepődött.
- Szia. - köszönt nem túl vidáman.
- Veled meg mi van? - kérdeztem. Tudtam, hogy valami baja van.
- Semmi. - felelte nem túl meggyőzően. Ez csak még jobban alátámasztotta azt, amit eddig is tudtam. Nincs rendben valami. Ránéztem egy amolyan 'ne nézz már hülyének' nézéssel.
- Otthon áll a bál. Tegnap rögtön haza kellett mennem, mert apu hívott. A nagypapa rosszul lett, kórházba kellett vinni. Anyu azonnal elutazott hozzá, és mint tudjuk nem a közelben laknak. Apu pedig berágott anyára, mert csak úgy elment, nem is szólt neki. Ráadásul nagypapa állapota romlott, és ha javulni is fog, ápolni kell. Ehhez pedig a nagyi nem elég, ezért anyu hosszabb időre ment el. Kitudja meddig. - fejezte be. Sajnáltam. Nekem nem kell mondani milyen az, ha valakinek a családjában komoly gondok vannak. Átéltem már.
Nem szólaltam meg, csak magamhoz öleltem. Nem is tudtam volna mondani neki semmit, de szerintem ezzel sokkal többet csináltam a beszéd helyett. Egy ölelés sokkal jobban esik mindenféle felesleges sajnálkozásnál vagy épp tanácsnál.

***

- Sziasztok! - ugrott a nyakunkba Luke amikor beléptünk a kávézóba Lizzel. Látszott rajta, hogy nagyon vidám valami miatt.

- Szia. Mitől vagy ilyen boldog? - kérdeztem miközben megöleltük egymást. Majd ugyanezt eljátszotta Lizzie-vel is, annyi különbséggel, hogy az ő ölelésük sokkal tovább tartott. Ennek hatására fülig pirulva engedték el egymást. De ez már szinte megszokott volt, egyfolytában eljátsszák. - Szóval... - kezdtem kicsit sürgetni Luke-ot, aki ennek hatására végre beszélni kezdett.

- Ma reggel felhívott Niall, hogy Louis mindenképpen szeretne velem találkozni, és ma délután valamikor befutnak még pár banda taggal együtt. És szeretnélek titeket is bemutatni Louisnak. - látszott Luke-on, hogy nagyon örül neki, hogy végre találkozhat a régi barátjával. Bár ki ne örülne neki. Már én is találkoznék szívesen a régi spanyolországi barátokkal. Csak éppen erre nincs semmi esélyem se. 

- Rendben és mikor jönnek? - kérdezte Liz. Mintha a számból vette volna ki a szót.

- Szerintem akkor fele mikor énekelsz. - fordult felém. - Arra gondoltam, hogy esetleg meglephetnéd őket valamivel. Mondjuk elénekled az egyik számukat vagy ilyesmi. Tudom, hogy van pár számuk amiket szeretsz... - oké, ez olyan tipikus Luke-os megszólalás volt. Nem kertel, elmondja azonnal, hogy mit szeretne.

- Lehet, hogy szeretem őket, de azt ki mondta, hogy tudom a szövegüket is? - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel, a kezemet pedig karba tettem.

- Valamelyik héten egyfolytában azt a More Than This-t dúdoltad. Tudom, hogy tudod a szövegét! - ezzel ott is hagyott. Mit is mondjak, nagyon kedves megmozdulás tőle. 

- Komolyan mondom, egyszer leütöm! - morogtam Liznek, aki erre csak hangosan felnevetett. 

- Tudod, hogy ilyen. Úgy sem tudsz vele mit csinálni... És egyébként is, mi így szeretjük. - Felhúzott szemöldökkel ránéztem.

- Te meg főleg nem akarsz változtatni rajta, nem? - vigyorogtam rá pimaszul.

- Ezt most fejezd be, jó? Tudod, hogy nincsen semmi közöttünk. És nem is lesz. Inkább most azon gondolkozz, hogy mit csináljunk. Több mint 2 óránk van még a munkaidőd kezdetéig. Mit lehet csinálni addig? - Lizzie remekül tereli el a témákat. Most is ezt csinálta. Az a vicces, hogy általában ezt az emberek észre se veszik. De aki már ilyen jól ismeri mint én... Nálam ez nem válik be.

Ennek ellenére nem szóltam érte. Elég gyenge pontja neki Luke. Van most ezen kívül elég problémája, nem hogy ezzel piszkáljam még. Pedig máskor simán megtenném, mert elhatároztam, addig fogom őket piszkálni, amíg egymásra nem találnak. Ha pedig ez nem jön össze, szívesen vállalom a kerítő szerepét is. Bár lehet, hogy már az vagyok, na mindegy.

- Nate-nek most van valami foci meccse. Esetleg megnézhetnénk, nem? - vetettem fel az első ötletemet ami eszembe jutott.

- Persze, még mit nem! Nem fogom azt hallgatni, ahogy egyfolytában Nate-ről ábrándozol! Inkább menjünk az egyik plázába. Vagy menjünk semleges területre, a gördeszkaparkba. Ott vannak helyes srácok, de egyik sem a pasink. Ráadásul már rég megígértünk Nick-éknek, hogy egyszer megnézzük őket. - Nick az egyik osztálytársunk. A menők közé sorolja magát, és az egyetlen szerelme a gördeszka. Azon kívül, hogy kissé egoista és egyesszám első személyben beszél a deszkájáról, bírom. Jó fej srác. Kivéve akkor ha besértődik, mert tárgyilagosan beszélünk a "szerelméről"... Azzal nagyon feltud idegesíteni.

- Jó felőlem mehetünk. De ha nem lesz ott Nick és a többiek, akkor én tuti nem maradok ott. - ezzel megfogtam a kezét, és kirángattam a kávézóból.

***

Mosolyogva léptem be immár egyedül a kávézóba. Szegény Liznek haza kellett mennie, mert az apukája nem akarta magára hagyni a kistestvérét Liznek. Nem lennék a helyében az biztos. Ráadásul szegény nagyon kíváncsi volt Louisékra. De hát nem tehetett semmit.

Egyből a pult felé vettem az irányt, ahol Melissa éppen sürgött forgott.

- Szia! - intettem neki vidáman. - Nem tudod, hogy hol van Luke? - kérdeztem tőle, mire ő rám kapta a fejét.

- De tudom. A leghátsó asztalnál nevetgél valami híres-neves bandával. És ebben az a legjobb, hogy munkaideje van, és Trip elnézi ezt neki! Mert ugye ez jó az üzletnek, hogy híres emberek jönnek ide... Ezért most be kellett hívnom szegény Vanessát. Pedig neki a mai napon nem kéne dolgoznia, de ugye Luke... - látszott rajta, hogy nagyon ideges. Volt is benne amit mondott, viszont azt is figyelembe kell venni, hogy Luke nagyon szorgos ha dolgozik. Nem volt még sose, hogy ilyet csinált volna, és most is engedéllyel. Melissa ezt is túl parázza valamennyire. Ami pedig "szegény" Vanessát illeti, megérdemli. A csaj egy liba, túl nagyra tartja magát. Pedig nem én vagyok pincér egy kávézóban...

- Nyugi Melissa. Ne parázd már túl! - tettem a vállára a kezét.

- Tényleg így gondolod? - nézett rám hirtelen nagy szemeivel.

- Mit? - kérdeztem. Esküszöm nem tudtam mire kérdezi.

- Tényleg túl dramatizálom a dolgokat?

- Őszinte legyek? - kérdeztem. Erre csak bólintott egy nagyot. - Igen, az esetek többségében. Pedig sosincs olyan vészhelyzet, mint amire gondolsz. Sőt, általában vészhelyzet se szokott lenni... 

- Reméltem, hogy te nem ezt fogod mondani.- kérdőn néztem rá, mire azonnal válaszolt a 'ki nem mondott' kérdésemre. - Trippel beszéltem ma...

- Melissa, emiatt ne aggódj. Mi már így szeretünk! - mosolyogtam rá, mire neki is felfele görbült már a szája. - De most megyek, megnézem Luke-ot gyorsan. Lassan már kezdődik a műszakom. - néztem gyorsan a faliórára. Melissa csak bólintott egyet. 

Elindultam szépen a hátsó asztalokhoz. Kutatóan végig néztem rajtuk. Nem kellett sokat szerencsétlenkednem, azonnal kiszúrtam a díszes társaságot. Elég sokan voltak, mit ne mondjak. Persze csak ha a hét hat fő soknak számít. Nálam igen.

Feléjük vettem azonnal az irányom.

- Sziasztok! - tettem az egyik kezem Luke vállára, aki nekem háttal ült. Láttam is rajta, hogy kicsit meglepődött a hirtelen megjelenésemnek.

- Georgi! - hirtelen hatalmas vigyor ült az arcára. - Srácok, ő itt az egyik nagyon, nagyon jó barátom, Georgina Adams. Geogi, ők itt Liam és Danielle, Louis és Eleanor. Ja és persze Niall, de szerintem őt nem kell bemutatni. - mosolyogva intettem az asztalnál ülők felé. - Lizzie hol van? - kérdezte hirtelen, és körbe nézett a kávézóban.

- A testvérére kell vigyáznia. Pedig nagyon akart jönni, mert megígérte, de tényleg nem tudott mit csinálni... - kezdtem neki ecsetelni a dolgokat. Nem akartam semmit se elkotyogni, mert nem tudhatom biztosan, hogy Liz elmondta már, vagy egyáltalán elakarja neki mondani. De lehet, hogy már rég tud róla.

- Ó... - csak ennyit tudott erre kinyögni Luke. Ő is szerette volna ha itt van Liz. 

- Egyébként ti csak ennyien vagytok? Én azt hittem, hogy mindenki jön. - néztem hirtelen a vendégek felé. Talán túl hirtelen is, mert mind rám néztek. Kicsit zavarba is jöttem tőle...

- Zayn és Harry elvileg nem sokára befutnak. Sürgős elintézni valójuk akadt. - rántotta meg a vállát Louis. Persze csak ha sorrendbe mondta a neveket Luke... Szeretem a zenéjüket, sőt a verseny ideje alatt nekik is szurkoltam. De az az igazság, hogy nem vagyok nem tudom én milyen fanatikus. Sőt, annyira sem, hogy még a nevüket is megjegyezzem. Tudtam, hogy 5-en vannak, hogy az X-Factorban rakták össze őket meg, hogy hogy néznek ki. A tudományom itt meg is állt.

- Hát oké... Egyébként örülök, hogy megismerhetlek Louis. Igaz tegnap hallottam rólad először, de jó fejnek tűnsz! - nyújtottam a kezem a Niall mellett ülő fiúhoz, az asztalon keresztül. Cselekedetemre mindenki elkezdett nevetni, még Luke is. Értetlenül néztem végig rajtuk. Mi lehet olyan vicces? - Most mi van? - kérdeztem meg végül. Már nagyon idegesített, hogy feltehetőleg rajtam nevetnek. 

- Ő Liam. - szólalt meg mögöttem egy mély rekedt hang. Hátra fordultam, hogy megnézzem az illetőt. Azonban egyből egy kékes-zöldes szempárba ütköztem...