1. fejezet

Első fejezet

Mosolyogva léptem be a kávézóba. Fölöttem megszólalt a már megszokott csengő hangja, mire többen felém kapták a fejüket. Egész sokan voltak már, hisz hazamenet a munkából sokan beugrani egy feketére. 

Én egyenesen a pulthoz mentem, ahol épp Melissa szorgoskodott. Melissa az egyik felszolgáló itt. 20 éves és az egyik londoni egyetemre jár. Nagyon aranyos lány, jóba vagyok vele. De a viszonyunk nem az a bensőséges, csak olyan haveri. 

- Szia! - köszöntem neki vidáman és ledobtam magam az egyik székre a pult elé. - Mi újság erre felé?

- Csak a szokásos. Most van pont a csúcsforgalom. Egész reggel itt punnyadtam, mert nem tudtam mit csinálni. Szinte senki se jött, erre most meg csomóan. - húzta el a száját, és közben kávét készített. Szegényt nagyon sajnáltam ilyenkor. Ő volt a kis főnök. Neki volt a legtöbb dolga szinte, és mind ezek mellett még figyelnie is kellett a többi pincérre.

- Akkor nem is tartalak fel. - mosolyogtam rá mire ő bólintott egyet, és egy tálcával a kezében elviharzott az egyik asztal felé. Én is felálltam és elindultam a személyzeti öltöző felé. A szekrénybe gyorsan beleraktam vékonyabb kabátom, és a kezembe vettem a gitárom. Itt tartottam, mert így könnyebb volt. Nem kellett mindig idecipelnem, majd haza. Előhúztam a zsebemből a telefonom és megnéztem az időt.

- Szia Georgi! - szólalt meg hirtelen egy vidám fiú hang mögöttem. Hátra fordultam, és Luke-ot pillantottam meg.

- Luke! - ugrottam vidáman a nyakába. - Kezdődik a műszakod? - kérdeztem meg tőle az elég hülye kérdést. Mikor én fellépek, akkor ő pont mindig dolgozik. Igen, ő is felszolgáló.

- Igen? - kérdezte talán egy kicsit cinikusan. Csak vállba ütöttem. Tudhatná már, hogy vannak ilyen hülye kérdéseim. 

- Liz jön ma meglátogatni? - kérdeztem tőle. Ő is Liz nagyon jóba vannak. De csak barátok. Legalábbis ezt mondják. De még a hülye is látja, hogy többet éreznek egymás iránt. Van közöttük valami szikra.

- Miért jönne? - kérdezte, és elkezdett valamit pakolgatni. Láttam, hogy zavarba jön.

- Ne nézz hülyének. Mikor akarjátok már bevallani az érzéseiteket? Nem elég, hogy egymást becsapjátok, de még magatokat is. - mondtam neki dorgálóan. Lizzie és Luke is szerettek beleszólni mások szerelmi életébe. Engem is ők hoztak össze Nate-el. Szeretnek nagyon kerítőt játszani, de szerintem maguk között kellene már tisztázniuk a dolgokat. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem vagyok nekik hálás, mert nagyon az vagyok! De ha egy picivel többet is gondolnának a saját életükre, talán már rég együtt lennének.

- Georgi, ezt már párszor letisztáztuk szerintem... - kezdett bele monológjába, de azonnal leintettem.

- Ismerem a szöveget. De nem gondolod, hogy egy kicsit be kéne már újítani? - vigyorogtam rá, és közben a szempilláimat rebegtettem. Azonnal rám ugrott és elkezdett csikizni. Utálom, hogy ennyire tudja mi a gyengém! 

Próbáltam leszedni magamról, de mindhiába. Erősebb is volt nálam alapból, de ráadásul még annyira nevettem, hogy még annyit se tudtam csinálni mint akkor, amikor nem nevetek. A végén már a földön kötöttünk ki mind a ketten. De mintha mi sem történt volna, csikizett tovább.

- Khmm... - hallottam meg hirtelen. Luke azonnal elengedett és nem csikizett tovább. Gyorsan felpattantunk, és az ajtóban álló személy felé fordultunk. - Georgi téged keres Trip. Luke, te pedig azonnal gyere dolgozni! Kell a segítség! - szólt ránk Melissa. Igen, ilyenkor van, hogy túlságosan is beleéli magát a kis főnöki szerepbe...

Egy szó nélkül kimentünk a szobából. Még mielőtt ketté váltunk volna Luke megszólalt:

- Amikor ilyen szinten beleéli magát a dolgokba, ijesztő! - megrázta a fejét, mintha kiakarná belőle verni Melissa arcát, amikor ránk szólt. Halkan felnevettem, majd az egyik asztalnál éppen valamit irkáló Triphez mentem. Trip a kávézó tulajdonosa. Nagyon jó fej, imádom! Szerintem mindenki ilyen főnököt akar. 

- Szia Trip! Mondta Melissa, hogy hívtál! - lehuppantam a mellette lévő székbe. Rögtön rám nézett. Talán egy kicsit meg is lepődött, hogy ilyen gyorsan idejöttem. 

- Szia Georgi! Örülök, hogy látlak. Mi újság? - kezdett el össze-vissza beszélni. Hirtelen annyi mindent mondott, hogy semmit sem értettem. Ezért felemeltem az egyik kezem csitítólag. Gyakran van, hogy Trip túl pörög. Vagy éppen valamit el akar mondani, de fél a reakciótól, ezért elkezd figyelem elterelés képen előtte összehordani mindent. És az ösztöneim azt súgják, hogy most nem pörgött túl.

- Mit akarsz mondani? - kérdeztem nyugodtan. Elvégre nem mondhat olyan szörnyű dolgot. Legalábbis ami annyira rossz lehetne.

- Holnap is be kéne jönnöd dolgozni. - mondta ki gyorsan. Kifújtam a bent tartott levegőmet, és ránéztem. Komolyan ezért izgult eddig? Tudhatná már, hogy imádok énekelni. Ha tehetném a hét összes napján itt lennék, de apám nem engedi azzal az érvvel, hogy most mindennél jobban a tanulásra kell koncentrálnom, mivel jövőre ilyenkor nagyon fontos dolog lesz az életemben. Gondol ő itt arra, hogy befejezem a sulit, és döntenem kell melyik egyetemre akarok tovább menni. De kérdem én, nem jövő ilyenkor kellene ráfeküdnöm a tanulásra?
- Én...- kezdtem volna el Tripnek mondani, hogy nem kell izgulni, de ő közbe szólt.
- Tudom, tudom. Nem érsz rá, programod van. De kérlek! Nagyon fontos lenne! Jön hozzám Írországból az én nővérem, és szeretném lenyűgözni! Ráadásul elkíséri a fia is, aki énekes. Leakarom őket nyűgözni, és a te hangoddal ezt megtehetném. - miközben magyarázott össze-vissza kapálózott. Lehet, hogy a főnököm, és tiszteletben kéne tartanom ezt, de nem tudtam már visszatartani a nevetésem. Olyan vicces látványt nyújtott.
- Trip hallod! Nincs semmi programom holnapra. Nagyon szívesen bejövök! - nevettem rá. Először az arcán döbbenet látszott. Majd ahogy egyre jobban felfogta amit mondtam, vigyorodott el.
- El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok neked! - az arcán a vigyor már a füléig ért.
- Amúgy miért akarod a nővéredet lenyűgözni minden áron? - kérdeztem. Tényleg érdekelt.
- Mert ő mindig mindenben jobb volt nálam. Végre szeretném neki bebizonyítani, hogy nekem is összejöhetnek a dolgok! - látszott az arcán, hogy ez tényleg fontos neki. Mosoly kúszott az arcomra, ahogy elképzeltem kicsi korában Tripet, ahogy egyfolytában vörösödik a feje az idegtől, mert a nővére megint jobb valamiben mint ő.
- Akkor én most megyek dolgozni. Már 5 perce énekelnem kéne. - állapítottam meg, amikor felnéztem a faliórára. Trip csak bólintott egyet. Villámsebességgel elmentem a gitáromért, majd felmentem a színpadra, ami mindössze 20 centiméter lehet. Nem nagy dolog, de nekem mégis az.
- Szép délutánt kívánok mindenkinek! Most következzék Taylor Swift Ours című száma! - elkezdtem pengetni a gitárom, majd szépen a szöveget is elkezdtem. Imádtam ezt a dalt.

So don't you worry your pretty little mind 
People throw rocks at things that shine 
And life makes love look hard 
Don't you worry your pretty little mind 
People throw rocks at things that shine 
But they can't take what's ours 
They can't take what's ours 

The stakes are high, the water's rough 
But this love is ours

Hatalmas mosollyal az arcomon fejeztem be a dalt. Többen elkezdtek tapsolni, volt aki csak rám mosolygott. Jól estek a pozitív visszajelzések az emberektől. A szememet végig járattam rajtuk, azonban az ajtótól nem messze találkoztam egy gyönyörű kék szempárral. A szívem dobbant egy hatalmasat, és gondolkozás nélkül felé kezdtem futni. Ahogy odaértem, a nyakába ugrottam. Látszódott rajta, hogy nem rég lett vége az edzésének. Egy melegítőnadrág volt rajta egy fehér pólóval. Mellé le volt dobva még az edzéstáskája. 

Mosolyogva ölelt vissza, majd kicsit messzebb hajolt tőlem. Pár másodpercig csak bámultunk egymás szemébe, majd egy rövid, de annál érzékibb csókot váltottunk.

- Szia. - döntötte homlokomnak a homlokát, és suttogva beszélt hozzám. Elnézve kék szemeit, tudtam, hogy tiszta szívemből szeretem!