There'll be no sunlight if I lose you

Sziasztok! Elkészült az új blogom, amire felraktam már a prológust is! Következő rész csak hétfőn lesz sajnos, de remélem addig is tetszeni fog! xx

There'll be no sunlight if I lose you

Epilógus

Sziasztok! El sem tudom mondani, hogy most mit érzek... Egyrészt boldog vagyok, mert ennyi embernek tetszett a sztorim, és mint azt több kommentárban leírtátok, érzéseket váltottam ki belőletek! Viszont másrészt szomorú vagyok, hogy vége van. Persze, mondhatnátok, hogy folytassam egy 2. évaddal, de szerintem nem lenne értelme. Így született a történetnek egy korrekt vége, ami nem feltétlenül boldog, sőt... De ami a blogolást illeti, nem hagyom abba. Ilyenben még csak nem is gondoltam. :) Egyszerűen egy másik oldalon, egy másik sztorival fogom folytatni, ami remélem legalább ennyire, ha nem jobban fogjátok szeretni! És így utoljára szeretném megköszönni az összes kommentet, rendszeres olvasót és a nézettséget! És így szeretnék mindenkinek jó olvasást kívánni! xx
Epilógus

~50 évvel később~

Mosolyogva néztem a kis Emilyre és Amandára. Kíváncsian néztek rám, és várták, hogy elmeséljem nekik azt, amire kíváncsiak voltak.

- Nagyi! Meséld már el, hogy hogyan ismerkedtél meg azzal a fiúval, akiről mindig annyit beszélsz! - türelmetlenül a combjára csapott a kis Amanda. Az én drága unokám.

- Rendben, mondom már! - nevettem fel rekedtes hangomon. - Annak idején nagyon híres volt egy bizonyos One Direction és volt szerencsém nekik dolgozni egy rövidke nyári turnén. Akkor ott ismerkedtem meg Harryvel, aki a banda egyik énekese volt. Nagyon szerettem, talán életem legnagyobb szerelme volt...

- Még nagypapánál is nagyobb? - kérdezte Emily.

- Igen, nagyobb. Nagypapátok mindig is tudta, hogy mennyire szerettem azt a fiút. Talán még a mai napig is vele lennék, ha nem lett volna olyan átkozottul híres és elfoglalt. Hiába próbáltunk meg időt szakítani egymásra, nem ment. 2 év távkapcsolat után feladtuk és szakítottunk, de nem azért, mert nem szerettük egymást. Nagyon is szerettük! De nem volt értelme már... - gondoltam vissza szomorúan. - Hiába is minden, életem legszebb időszaka volt amikor vele voltam! - mosolyodtam el magamban.

- Anya, már megint arról a tini szerelmedről beszélsz? - lépett be hirtelen a szobába Edward, az én egyetlen kisfiam.

- Igen fiam, arról a fiúról, akinek a történetét már kívülről fújod! - feleltem neki szemrehányóan. Tudom, hogy unja már, de ha nem nekik a családomnak, hát kinek meséljem el?

- Nem is az a baj! Akkor miért álltál össze apával? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Joe az osztálytársam volt, jóban voltam vele. Egyik napról a másikra ő vigasztalt meg, neki köszönhettem azt, hogy igazán felépülhettem a szomorúságból. Szerelmes lettem belé, de...

- Nem annyira, mint Harrybe. - fejezték be a mondatomat helyettem mind a hárman.

- Pontosan. - mosolyodtam el ahogy beugrott előttem a képe. 

- Inkább apáról kellene mesélned nekik! Talán már nincsen közöttünk, de ennyit igazán megérdemel! - nem törődtem azzal amit mondott, csak bólintottam egyet. - De most mi megyünk! Gyertek lányok! - intett kislányai felé az én nagy fiam, aki már érett férfi!

- Sziasztok drágáim! - intettem feléjük, majd komótosan átsétáltam a másik szobába, ahol ott állt a tv. Gyorsan benyomtam, és nézni kezdtem a híreket.

- Újra összeálltak a One Direction tagjai, hogy egy alapítványon segítsenek! Mind az öt férfi a feleségükkel vesz részt az adományozáson. Elsőként Harry Styles nyilatkozott: - Nagy örömünk, hogy ennyi idő után végre újra együtt vagyunk egy jó ügy jegyében! Nagyon hiányoznak már az együtt töltött évek! - nem hallgattam tovább csak kinyomtam. Könnyek szöktek a szemembe, és újra felmerült bennem a ha. Mi lett volna ha együtt maradunk. Talán most én állnék ott mellette ugyan öregen, de boldogan. Nem szomorkodnék még 50 évvel később is azon, hogy szakítottunk. Minden más lenne.

Nagyot sóhajtva álltam fel a fotelból és indultam el ki a kijárat felé. Bekopogtam a velem szemben lévő ajtón. A következő pillanatban Lizzie nyitott ajtót és beinvitált. Leültem az egyik fotelba, velem szemben pedig ott ült Liz és Luke egymást ölelve. Ugyan már nem voltak olyan fiatalok, de még mindig együtt voltak, és szerették egymást. A látványuktól újra felmerült bennem a ha. Talán ha nem szakítunk, mi is pontosan ilyen boldogan ölelnénk egymást ennyi idő elteltével...

**Harry Styles**

Fogalmam sincs róla, hogy most hol van, hogy emlékszik-e még rám. Az utolsó információm róla, hogy szült egy gyereket, de mást nem tudok róla. Pedig szinte minden nap eszembe jut a vele eltöltött idő. 2 évig voltunk együtt, de ebből nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Egy ideig ugyan működött az egész, de mind a ketten meguntuk, ezért vége lett. Nem azért mert megcsaltuk volna egymást, vagy nem szerettük volna viszont a másikat, csak nem ment az, hogy szinte nem látjuk egymást. 

Alexa, a hivatalos feleségem nem tud róla, hogy mennyire szeretem még a mai napig Georgit. Sőt, azt sem tudja, hogy létezik. De talán ez a legjobb. Legalább 3 évig csak egy éjszakás kalandjaim voltak a szakítás után, míg rá nem találtam Alexára. Talán az fogott meg benne, hogy külsőleg és belsőleg is nagyon hasonlít Georgira. Ugyan nem teljesen olyan, de feltudtam fedezni életem legnagyobb szerelmének több vonását. Talán ezért is kedveltem meg annyira, hogy azt tudjam, nem akarom fájdalmat okozni neki.

- Harry, kérlek nyilatkozz a jótékonykodásotokról! - nyújtotta felém a mikrofonját egy fiatal nő.

- Nagy örömünk, hogy ennyi idő után végre újra együtt vagyunk a jó ügy jegyében! Nagyon hiányoztak már az együtt töltött évek! - válaszoltam mosolyogva, Alexába karolva. Azonban hiába volt ott a papíron szereplő feleségem, egyfolytában arra gondoltam, hogy talán most is engem nézhet a tv-ben...

The End...

40. fejezet

Sziasztok! Hát elérkezett ez az idő is! Nem tudom, hogy mennyien olvastátok oldalt el amit írtam még mielőtt elmentem volna nyaralni. Oda leírtam, hogy a történetet 40+1  részesre terveztem, és mint láthatjátok elérkeztünk a 40. fejezethez, ami azt jelenti, hogy már csak egy röpke kis Epilógus van hátra, ami szerintem egyáltalán nem olyan lesz, mint arra ti számítotok! ;) Legalábbis remélem! De persze ha elolvastátok oldalt a 'NAGYON FONTOS' részt, akkor azt is tudjátok, hogy egy másik blogot fogok írni, ami szintén 1D fanfict lesz. Remélem, hogy arra is ekkora érdeklődés lesz, mint erre! xx

Negyvenedik fejezet

Harry délután kettő fele arra keltett, hogy öltözzek fel csinosan, mert elmegyünk valahova. Elég kómás voltam, úgyhogy nem is fogtam fel, hogy miket mond nekem, csak felvettem egy fekete trikót egy kék mintás szoknyával és egy övvel. Felvettem hozzá a fekete magassarkúmat és Harrybe karolva elindultunk le, ahol a hotel előtt már várt ránk egy fekete sötétített autó. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és miután beszálltam, ő is beszállt a másik oldalon. Egészen sokat utaztunk, legalább fél órát míg meg nem állt a kocsi. 

Gyorsan kipattantunk. Harry megfogta a kezem, és bevezetett az előttünk álló étteremben. Ekkor fogtam csak fel igazán, hogy ez lesz az első hivatalos randink. Azonnal izgalomba jöttem, amit Harry is észre vett. Szerintem jól szórakozott rajtam.

Bementünk az étterembe, ami nagyon jól nézett ki. Kifinomult volt, de nagyon korszerű. Azt azonnal levágtam, hogy nem egy olcsó mulatság lesz Harrynek.

Már épp leakartam ülni, amikor Harry odatrappolt, és kihúzta nekem a széket.

- Nem kell, egyedül is letudok ülni! - nevettem fel halkan.

- De én ragaszkodom hozzá! - jelentette ki szikla szilárdan. Miután végre leültem, Ő is gyorsan leült velem szembe.

- Te mit eszel? - kérdeztem miután nem bírtam választani a sok étel közül. Igazából nem is értettem nagyon a nevüket, mert németül voltak leírva a nevek.

- Ha a vastag betűsek után megnézed, ott vannak alatta angolul is a nevek. - nevetett fel. Gyorsan megnéztem, és tényleg így volt. Sértődötten ránéztem, majd újra elkezdtem keresgélni valami étel után. Aztán végül hosszú-hosszú idő után sikerült kiválasztanom valami finomnak tűnő kaját. 

Míg vártunk az ételeinkre, vidáman elbeszélgettünk mindenről. Megbeszéltük, hogy ők nem jönnek vissza Londonba még, csak 3 hét múlva. Addig Svédországban lesznek az új lemezükön dolgoznak. Nagyon sok idő ez a 3 hét, rá kellett jönnöm. 

Végül hosszú várakozások után kihozták végre az ételünket. Nem hiába fizetett a végén Harry olyan sokat, nagyon finom volt a kaja, arról nem is beszélve, hogy az ellátás is kiváló volt! Azt hiszem nem kell mondani, hogy életem legjobb első hivatalos randija volt, életem talán legnagyobb szerelmével.
- Na, hogy érezted magad? - kérdezte mikor már a szálloda felé tartottunk. Lekaptam gyorsan a lábamról a cipőmet és felhúztam az ülésre a lábam. Teljes testemmel felé fordultam, és úgy válaszoltam.
- Nagyon jól! Életem legjobb randija volt! - feleltem vigyorogva. Harry is felém nézett hasonlóan nagy mosollyal az arcán, és nyomott egy gyors puszit az arcomra figyelve arra, hogy közben nehogy valami baleset történjen. Mégis csak vezetett.
- Ennek nagyon örülök! Annak meg főképp, hogy ennyi idő után ennyire boldognak látlak! - valami furcsa melegség öntött el legbelül. Nem tudtam, hogy ez most pontosan mit is jelent, de abban biztos voltam, hogy mindezt neki köszönhetem. Hisz végig mellettem állt jóban, rosszban.
Mikor megálltunk a hotel előtt, nem hagytam, hogy kiszálljon, azonnal magamhoz öleltem nagyon szorosan, majd megcsókoltam.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neked mindenért! Mivel tudnám meghálálni? - suttogtam a nyakába.
- Nem kell semmivel meghálálni. Azért csináltam, mert szeretlek! - ahogy kimondta az utolsó szót, felkaptam a fejem, és mélyen a szemébe néztem.
- Mit mondtál? - kérdeztem mosolyogva, izgatottan.
- Azt, hogy nem kell semmivel meghálálni. - felelte nyugodtan, de egyben értetlenül is.
- Nem azt! Utána! - csaptam egyet a vállára. Jól tudtam, hogy tudja mit akarok hallani újra, csak szórakozik velem.
- Azt, hogy azért csináltam, mert szeretlek. - rántotta meg a vállát, mintha ez valami kicsi dolog volna, közben egyáltalán nem az. Még sosem mondta volna, hogy szeret. Persze éreztette velem, de az mégsem teljesen ugyanaz, mintha azt szavakkal elmondja nekem.
- Most először mondtad nekem! - mosolyogtam rá, majd nyomtam egy gyors puszit a szájára. Akkor, ott én voltam a világon a legboldogabb azok ellenére, amik eddig történtek, és amiket tudok, hogy történni fognak. Hiszen nem leszünk mindig ennyit egymással, sőt, az elkövetkezendő 10 hónapban nem is fogunk valami sokat együtt lenni. Nekem még van egy évem a suliból, neki pedig hamarosan kezdődik egy fél éves turné.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek! Ha kell százszor is elmondom neked, de én jobban szeretem éreztetni egy lánnyal! De ha téged ez boldoggá tesz! - felkuncogtam a hülyeségén.
- Igen, boldoggá tesz. De nekem csak te kellesz! - nyomtam egy puszit a nyakába, amitől kirázta a hideg. Elégedetten elmosolyodtam, majd megismételtem a cselekedetemet.
- Ne csináld, mert itt helyben letámadlak, annak pedig nem lenne jó vége! - szemöldök felhúzva néztem rá.
- Igen? Mert mi lenne a vége? - kérdeztem vigyorogva.
- Ez! - pillanatok alatt letepert az anyósülésre, és hevesen kezdett csókolni. Őszintén szólva nem volt életem legkényelmesebb póza, de a csókjai elterelték a figyelmem róla.
Hosszú percek után aztán felkeltünk, és mintha misem történt volna, a hotel felé kezdtünk sétálni, ahol egy kisebb fotós tömeg fogadott minket. Őszintén nem érdekelt már, hogy miket terjesztenek rólam az újságok, már tudtam, hogy a rajongók egy része szeret. Nem mondom azt, hogy többen, mint akik utálnak, de legalább nem utál mindenki. Egy pillanatra elbambultam, és a vakuk irányába néztem, amik már teljesen közel voltak hozzánk. Ijedten Harryre néztem, aki csak fél kézzel magához ölelt. Akármennyire is szeretném megszokni, még mindig megijedek a tolakodó fotósoktól. Pedig ha Harryvel maradok, ehhez kénytelen leszek hozzá szokni. És a kedvéért meg is fogom.

~*~

Idegesen vizslattam magam Harry szobájában a tükör előtt. Jól akartam kinézni így utoljára. Nem voltam biztos benne, hogy fekete trikóm, és hozzá a türkiz színű szoknyám jó választás.

A következő pillanatban valaki átölelt hátulról, és először nyomott a nyakamra egy puszit, majd odatámasztotta a fejét.

- Ne izgulj, gyönyörű vagy! - mosolygott rám a tükörből.

- Én nem akarom, hogy ez legyen az utolsó koncert. Én azt akarom, hogy újra nyár eleje legyen, és újra koncertezzünk! - öleltem magamhoz. Hallottam ahogy sóhajt egy nagyot.
- Hidd el, én is nagyon szeretném! De sajnos nem tudom én se visszatekerni az időt! - húzott még közelebb magához.
- Hé, szerelmespár! Ideje indulni! - lépett be a szobába Liam. Nagyot sóhajtva engedett el Harry, majd összefűzte a kezeinket, és így indultunk ki a szobából, egyenesen a turné utolsó helyszínére...

~*~

- Ti vagytok a legjobb rajongók! - búcsúzott el végleg mindenkitől az 5 fiú, és egyáltalán nem vidám arckifejezéssel lépdeltek le a színpadról.

- Úgy utálom az utolsó koncerteket! - szólalt meg Niall, majd levetette magát mellém, a backstage-ban elhelyezett kanapéra. Talán neki ez csak egy utolsó koncert volt, de nem sokára mennek egy újabb, sokkal hosszabbra, amin én nem leszek ott. Amin ők, és egy teljesen más társaság lesz ott. 

- Fáradt vagyok! - dőlt rám az időközben mellém leülő Harry. - És nem akarom, hogy holnap elutazz! - nézett rám nagy zöld szemeivel, amik már homályosak voltak a fáradtságtól. 

- Én sem akarom, de muszáj! Harry, nekem van még egy évem a suliból! -  céloztam utolsó, végzős évemre, amire már lesős korom óta vártam, azonban most legszívesebben kihagytam volna csak azért, hogy vele tudjak lenni, és ne kelljen fél évet nélkülöznöm.

- Nem lehetne, hogy velem maradj, és magántanulóként végezd el a sulit? - kérdezte reménykedve egy igenben, de ő maga is tudta, hogy ez nem megy csak így, ilyen egyszerűen.

- Őszintén szeretném, de már feliratkoztam, és amúgy is, amióta elkezdtem a sulit, ezt az egy évet vártam, hogy végre én is végzős legyek! Most hagyjam ki? Maradjon ki az életemből a suli legjobb éve? - húztam fel a szemöldököm, és szomorúan néztem Harryre.

- Nekem is kimaradt... - célzott arra, hogy neki akkor már a karrierjére kellett koncentrálnia. De enki volt nyomós indoka. Az nem elég jó indok, hogy szeretem Harryt, és vele akarok tartani. Lehetséges, hogy a kapcsolatnak szakítás lesz a vége - amit persze nem szeretnék - és akkor feleslegesen hagytam ki egy ilyen élményt. Sok lány velem ellentétben másképp döntene. Elmenne Harryvel, vele lenne mindig. De nem akarok teljesen rászállni, és én túlságosan is ügyeltem eddig a jövőmre. Feliratkoztam már különböző programokra, amik segítenek abban, hogy válasszak mivel akarok foglalkozni. Még magam sem tudnám megmondani, hogy mit akarok, de abban biztos voltam, hogy a zene terén akarok maradni. 

- Az teljesen más, ezt te is tudod. - néztem rá, mire ő csak megcsókolt. Inkább ezt annak szánta, hogy ne mondjak mást semmit, mert úgy is tudja mi lesz a vége. Fél év külön, egymás nélkül, utána meg majd meglátjuk mi lesz a vége...

~*~

Fájó szívvel néztem Harryre, a szerelmemre. Kikísért a reptérre csak azért, hogy az összes percet kitudjuk együtt használni. Ugyan neki lenne más dolga, de lemondta csak miattam. Mi ez, ha nem édes?

- Hát akkor itt a búcsú ideje. - jelentette ki, és szembe fordult velem. - Tudom, hogy három hét ez még csak, de egy bemelegítésnek jó... - rántotta meg a vállát célozva arra, hogy lesznek még ennél hosszabb idők is egymás nélkül. Végül is a többihez viszonyítva ez röpke idő.

- Ne mondd azt, hogy bemelegítés! Ne is emlékeztess arra, hogy még lesz ennél hosszabb idő is! - öleltem szorosan magamhoz. A fejemet a mellkasára döntöttem, és azt vártam, hogy majd az idő megáll csak azért, hogy mi együtt maradhassunk.

- Én is utálom ezt a gondolatot, hidd el! - a kezemmel eltoltam magam tőle, és elkezdtem fürkészni a szemeit. Azokat a szemeket, amiket nem látok 3 hétig, utána meg kitudja mennyi ideig még! A következő pillanatban közelebb hajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. Aztán egyre követelőzőbben, aztán még jobban. De sajnálatos módon a pillanatot a hangosbemondó hangja szakította meg, ami arra figyelmeztetett, hogy 10 perc, és én visszamegyek Londonba. 

- Mennem kell. - suttogtam letörten, és hozzábújtam Harryhez. Magamba szívtam bódító illatát, és vártam, hogy csoda történjen. Megint.

- Tudom. - felelte, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára. A szemeimbe könnyek szöktek.

- Ez mindig ilyen nehéz lesz? - kérdezte remegő hangon, és mélyen a szemébe néztem. Nem akartam egyfolytában ezt átélni. 

- Nem tudom. - felelte, és lágyan megcsókolt. Hosszú percekig csókolóztunk, de meg kellett szakítanom, mert tudtam, mennem kell.

- Indul a gépem. - néztem rá, majd a repülő felé vezető folyosóra. Már mindent elintéztünk, csupán fel kellett szállnom a gépre.

Mélyen a szemembe nézett, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Menj! - mosolyodott el erőtlenül. Nagy levegőt vettem, nyomtam egy hosszú puszit a szájára, majd lassú léptekkel elindultam a folyosón. Még mielőtt még túl messze kerültem volna tőle, megfordultam, és küldtem neki egy puszit, majd minden erőmet összeszedve a gép felé siettem. 

39. fejezet

Harminckilencedik fejezet

Minden ember egyszer rájön, hogy legjobb barát csak egy van. Egy, de rá mindig, minden körülmények között számíthat. Lehet, hogy néha összevesznek, vagy csalódnak egymásban, de valahogy, valamilyen úton mindig újra egymásra találnak, és segítenek egymásnak kilábalni a rosszból, legyen az bármi. Sajnos nem mindenkinek adatik meg ez, ezért kell vigyázni rájuk, mert igazi kincsek mindenki számára!

Nekem is rá kellett jönnöm, hogy legjobb barát csak egy van a világon. Aznap este, mikor Budapesten kiborult nálam a bili, Harry mindenkit riasztott, hogy eltűntem. Mind az 5 énekes fiú Lukeal és Lizzel a keresésemre indult. Lehet, hogy Lizzievel nem volt túl fényes a kapcsolatom, sőt, de amint megtudta, hogy eltűntem, keresni kezdett addig, amíg rám nem bukkant az egyik leghíresebb szórakozóhelyen Budapesten. Amikor a nyakába borulva sírtam el részegen az összes bajomat, ő végig hallgatta, és támogatott. Akkor segített, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és erre nincsen elég hála.

Amikor reggel felkeltem, ott ült a mellettem lévő ágyon és azt figyelte, hogy mikor kelek fel. Amint ezt megtettem, aggódva lépett az ágyam mellé.

- Georgi, jól vagy? - kérdezte aggódva. Felé fordítottam a fejem, és elmosolyodtam.

- Igen, azt hiszem most már igen. - válaszoltam őszintén. Tényleg ezt éreztem. Tudtam, hogy még mindig szeret engem, és nem haragszik rám.

- Nem értelek Georgi. Miért rohantál el tegnap Harrytől? - kérdezte értetlenkedve. Óvatosan felültem az ágyamban. Éreztem, hogy tegnap ittam, nem is keveset. Liz felé fordultam, és elkezdtem neki mesélni mindent ami történt, hogy mit miért csináltam. Egy szó nélkül végig hallgatta ahogy pityeregve elmesélem neki az egészet. Mikor a végére értem, ahelyett, hogy akármit is kérdezett volna, magához ölelt, és letorolte az arcomon folyó könnycseppeket. 

- Én annyira sajnálom, hogy úgy viselkedtem veletek Lukeal. - szipogtam neki. - Nem akartam, hogy ez legyen belőle, csak rosszul esett, hogy pont nekem nem mondjátok el. Azt hittem, hogy már nem bíztok bennem és... és... - nem bírtam tovább, kitört belőlem a zokogás megállíthatatlanul.

- Shh, nincs semmi baj! Mi is ugyanolyan hibásak vagyunk. - hangja egy pillanatra megremegett, mintha ő is sírni akarna. Azonban amikor felnéztem az arcára, egy szomorú mosoly ült rajta. Nem sírt előttem, mert nem akart. Tudta, hogy szükségem van rá, de nagyon. 

Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy mekkora ajándék is számomra Lizzie.

~*~

- Jól vagy? - lépett be óvatosan a szobába Harry. 

- Igen. - válaszoltam felülve a puha ágyból. A fejem még mindig sajgott, de már sokkal jobban éreztem magam. 

- Figyelj, én sajnálom azokat amiket tegnap este mondtam. Csak a düh beszélt belőlem, nem akartalak megbántani! - ült le mellém az ágyba. 

- Tudom. És nem is igazán az volt a baj amit tegnap mondtál. Egyszerűen felgyülemlett magamon minden hirtelen, amiket azt hittem, hogy már leküzdöttem. Egyszerűen kiborult a bili. - rántottam meg a vállam. Harry egy aprót felkuncogott, majd magához húzott és lágyan megcsókolt.

- Tudod Liz nagyon boldog volt mert kibékültetek! - vigyorodott el, ezzel rám villantva tökéletes fogsorát.

- Én is az vagyok miatta. Hülye voltam, hogy ennyire makacsul viselkedtem. Én is hibás voltam benne. - sóhajtottam, majd a fejemet Harry nyakába fúrtam a fejem. 

~6 nap múlva~

Rossz volt arra gondolni, hogy holnap után reggel már vége is van a turnénak. Holnap este az utolsó koncert, ezzel lezárva a nyarat. Életem legnehezebb, és egyben legjobb nyarát.

Természetesen a fiúk ragaszkodtak egy amolyan búcsúzó partihoz. Felkeresték München legjobb szórakozóhelyének a tulajdonosát, és estére lefoglalták az egészet a turnén dolgozó embereknek, ezzel meghálálva, hogy segítették a munkájukat. A kezdetektől fogva támogattam az ötletet. Az utolsó bulizásomtól eltekintve csupa jó emlékem van róla.

- Mit vegyek fel? - rontott be a közös szobánkba Liz. - Minden áron leakarom nyűgözni Lukeot! - jelentette ki, és elkezdett turkálni a cuccai között. Igen, újra egy szobában laktunk, újra mindent megosztottunk egymással. Ennek mondjuk kevésbé örült Harry, akinek az elmondása szerint sokkal jobb érzés aludni, ha mellette vagyok. Milyen aranyos!

- Ezt én is elmondhatom! - céloztam az előbbi mondataira. Pontosan ugyanígy voltam vele. Totális tanácstalanság, csak azt tudtam, hogy jól kell kinéznem.

- Akkor gyere, és segítsünk egymásnak! - intett, hogy menjek neki segíteni. 

Röpke egy óra után, mind a ketten teljes pompánkban álltunk a tükör előtt. Rajtam egy fekete virágmintás feszülős ruha volt, amire rávettem egy szegecses farmerdzsekit. Kénytelen voltam felvenni hozzá rengeteg nyakláncot és karkötőt is, mert Liz szerint így az igazi. Nekem nélkülük is tetszett...

Felvettem gyorsan a megszokott fekete magassarkúm, és már készen is álltunk arra, hogy lemenjünk a hallba, ahol találkoztunk a fiúkkal és Lukeal.

Ahogy kiléptünk lent a liftből, azonnal Harryt kutattam a tekintetemmel. Mikor aztán megtaláltam, felé vettem az irányt, és szorosan magamhoz öleltem.

- Gyönyörű vagy! - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Nem vagyok nagyon az a szégyenlős fajta, de éreztem ahogy a vér az arcomba szökik. Ahogy elnéztem Harryt tetszett neki. Összeszűkített szemekkel ránéztem, erre csak felkuncogott, és óvatosan megcsókolt.

~*~

Nem vittem túlzásba az italozást tanulva a múltkori esetből. Persze megittam a magam adagját, de feleannyit sem, mint például Louis. Ő szó szerint bekattant az alkohol láttán, és szinte vedelte magába. Persze Zayn se és Harry se panaszkodhatott, de még maguknál voltak.

Az én programom egész este az volt, hogy hol valamelyik banda taggal, hol pedig Lizzel és Lukeal táncoltam. Persze a legeslegtöbbet Harryvel, aki szinte el sem akart engedni néha. 

Az este megkoronázása képen egy hatalmas torta került a helyiségbe, amire rá volt írva, hogy mennyi hónapot, hetet, napot, órát és percet töltöttünk együtt. Nagyon soknak tűnt, de mindannyian pontosan tudtuk, hogy nagyon hamar elment. Hiszen 3 nap múlva elkezdem a végzős évem a gimiben, aztán pedig kitudja mi lesz!

Nagyon sokáig fent voltunk, és buliztunk. Én 4 óra táján aztán mindenki elkezdett visszaszivárogni a szállodába, hiszen tudtuk, van még egy koncert a turnéból. 

38. fejezet

Harmincnyolcadik fejezet

~1 hét múlva~

Nagyot sóhajtottam, amikor kiléptem a bíróság épületéből. Végre egy hét hajcihő után vége van az egésznek. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem erre számítottam. Vissza kellett utaznom Angliába, hogy a tárgyalásokat elkezdjük. Egy hétbe került, de túl vagyok rajta. Azt hiszem Paul elégedett lehet, mert szinte mindennap a címlapom szerepeltek a fiúk, miattam. Jó részben én is ott virítottam, de nem rám fektették a hangsúlyt. Elég nagy hírverést szereztem így nekik.

Ami azonban nagyon bántott, hogy ehhez fel kellett használnom a saját múltam. Nem akartam volna én ezt. Sosem voltam az a nagyon bosszúálló fajta. Lelkiismeret furdalásom volt nagyon, pedig Paul szavaival élve csak igazságot szolgáltattak. Megvédték a bátyám emlékét, aminek nem is kellett volna kiderülnie. 

Idegesen igazgattam magamon a fehér csipkés ruhámat, miközben a fekete autó felé közelítettünk Mikeal. Mike az ügyvédem volt az egész per alatt, amit sikeresen megnyertünk. Pontosabban ő nyert meg nekem. Csak azt csináltam, mondtam, amit ő tanácsolt. Én magamtól legszívesebben csöndben maradtam volna. A munkájának pedig meg is lett az eredménye, a honlap üzemeltetőjének fizetnie kell, nem is kevés pénzt.

- Minden oké? - nézett rám Mike nagy zöld szemeivel. Megkedveltem, mert kedves ember volt, emellett igazán jó ügyvéd is.

- Persze, persze. Csak még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó döntést hoztam. Tudod nem a szívemre hallgattam, hanem az eszemre. - rántottam meg a vállam, és ásítottam egy jó nagyot. Egyáltalán nem aludtam a tárgyalások ideje alatt. Vagyis igen, de nem eleget, hogy kipihenjem magam. Nyúzott is voltam, ráadásul idegesített az, hogy Lizzel és Lukeal továbbra sem javult a kapcsolatom, illetve Harry is furcsán viselkedett velem esténként, amikor beszéltem vele. Úgy éreztem, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy belementem ebbe az egészbe. Pedig ha tudná, hogy ezt mind miatta csináltam...

- Georgi, ezen igazán nincsen mit aggódnod. Már vége van. Ráadásul minden jól sikerült. Most szépen visszavisz a kocsi a hotelba, összeszeded magad, és a többiek után utazol Budapestre, rendben? - fagta meg a kezem. Furcsán néztem rá, majd a kezére. 

- Rendben. - rántottam ki a kézfejem az övé alól. Talán már jobb is lesz, hogy megszabadulok tőle is. Ráadásul viszont láthatom Harryt. Igaz a turnéból már csak bő egy hét van hátra, de minden percét vele akartam tölteni. Nagyon hiányzott már. Bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz később, amikor majd nélkülem megy el turnézni.

~*~

Mint utólag kiderült, tegnap még nem mehettem haza, mert ma reggelre foglalták le a jegyeimet. Fantasztikus mondhatom, egy nappal kevesebb Harryvel. Már egyáltalán nem érdekelt semmi, csak vele akartam lenni. Egyszerűen annyira hiányzik minden porcikája. Hiányzik az ölelése, a nevetése, a mosolya... az egész Ő! Nem ismerjük egymást annyira régóta. Tél vége óta körülbelül, de annyira közel kerültem hozzá, mint még senkihez sem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy összejöttem vele. Az sem tud érdekelni, hogy nagyon rövid idejű még a kapcsolatunk. Már biztos vagyok benne, hogy szeretem.

Magamra kaptam egy pánt nélküli virágmintás felsőt egy egyszerű farmersorttal, összehúztam a bőröndömön a cipzárt, és elindultam le a taxihoz, ami majd elvisz engem a repülőtérre, ahonnan egy átszállással egyenesen Budapestre megyek. Végre!

~*~

Vigyorogva kezdtem el futni Harry felé, aki szintén vigyorgott. Szó szerint a nyakába ugrottam, mire Ő hosszan megcsókolt. El sem tudom mondani, hogy mennyire a fellegekben voltam akkor. Nagyon hiányzott már nekem!

- Hiányoztál! - mondtam ki azt, ami annyira kikívánkozott belőlem. 

- Te is! - mosolyodott el, azonban valami nem stimmelt. Mintha nem lett volna olyan boldog, mint én.

- Mi baj? - kérdeztem, és egyfolytában az arcát figyeltem. Nem értettem, hogy miért ilyen fura most is, de az utóbbi napokban is.

- Majd szeretnék valamit kérdezni... - megfogta a kezem és összekulcsolta az övével.

- Mit? - vontam össze a szemöldököm. 

- Majd a szállodában elmondom. - felelte egyszerűen, és nyomott egy puszit az arcomra. Erőltetetten rámosolyogtam, és kézen fogva elindultunk a csomagjaimért. Kíváncsivá tett, nagyon. Talán nem szerette volna, ha elmegyek? Hogy jobban belemenjek ebbe a dologba? Egyáltalán van köze a perhez?

~*~

- Szóval, mit akartál kérdezni? - néztem rá Harryre, miközben a szobájában néztük a tv-t. Már lehetett vagy 7 óra.

- Semmit. - felelte, mintha nem tudná miről lenne szó, holott nem rég még ő mondta nekem, hogy szeretne valamit kérdezni.

- Ne nézz hülyének! - emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően. Persze csak játékosan.

- Jó rendben. Csak azt akartam kérdezni, hogy Paul mit mondott, hogy belementél ebbe a perbe? Valami nagyon nyomós indokot kellett neki mondani, hogy belemenj, az biztos. De egyszerűen nem tudom, hogy mi lehetett az... - nézett egy pillanatra a semmibe, majd rám szegezte a tekintetét. Felültem vele szembe az ágyra, és a számat rágva gondolkoztam azon, hogy elmondjam-e neki.

- Miért mondott volna bármi olyasmit is? Lehet, hogy magamtól mentem bele... - rántottam meg a vállam végül, remélve, hogy ezzel annyiba hagyjuk. 

- Te is megmondtad, nem vagy az a bosszú álló típus. Kötve hiszem, hogy kimentetek és semmi unszolás nélkül belementél. Georgi, ismerlek már annyira, hogy ezt tudjam. - jelentette ki szikla szilárdan. Sóhajtottam egyet. El kellett neki mondanom az igazat, csak abban reménykedtem, hogy nem kapja fel a vizet miatta.

- Jó, igaz. Azt mondta, hogy ezzel szereznék nektek egy kis reflektorfényt, ami a banda szempontjából nem rossz... - néztem rá félve attól, hogy mérges lesz. Félelmeim nem voltak alaptalanok. Pár percig csak ott ült megkövülten, majd végre megszólalt, elég idegesen:

- Komolyan a banda miatt?! De Georgi, én sose kértem volna tőled ilyet! Lehet, hogy most ezzel pár napig a címlapon szerepeltünk, de ennyi! Nem szerettek meg tőle jobban! Nem mondhatod komolyan, hogy emiatt mentél bele ebbe az egészbe! Legalább kérdeztél volna meg előtte, mielőtt belemész ebbe a hülyeségbe! A vak is látta, hogy egyáltalán nincs hozzá kedved... Ráadásul felesleges is volt! - nézett rám nagy zöld szemeivel, ami most tele volt dühvel. Nem tudtam, hogy most erre mit kellene reagálnom. Eljátszottam már a gondolattal, hogyha elmondom neki, akkor mérges lesz. De azt álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyire dühös lesz... rám.

- Én csak nektek akartam jót, te idióta! - amilyen gyorsan csak tudtam, felkaptam a földről a sarum és a táskám, majd kiviharzottam a szobából. Hallottam, hogy Harry utánam iramodik, de még jobban kezdtem szedni a lábaimat.

- Georgi, várj meg kérlek! - kiáltott utánam, de akkor már a lift ajtaja bezáródott, és elindult le a hallba. Nagyon kiborultam azon, ami kevésbé volt rossz ahhoz képest, amik történtek velem az utolsó pár hétben. Minden a nyakamba zúdult egyszerre. Ugyan azt hittem, hogy megbirkózok velük, egyáltalán nem voltam képes rá. Egyszerűen betelt a pohár mindennel. Elakartam felejteni mindent.

A szálloda előtti első taxit amit megláttam, lestoppoltam magamnak. Nem tudtam, hogy merre menjek, életemben nem jártam még Budapesten. Megkértem a taxist, hogy vigyen el valamilyen jó szórakozó helyre. Egy darabig gondolkozott azon, hogy mit mondtam, végül felfogta és elindította a járművet. 

Nem kellett sokat utazni ahhoz, hogy elérkezzünk, egy nagyon kivilágított helyhez. Kifizettem a fuvart, majd elindultam a hely felé. Nem néztem, hogy mi a neve, nem is nagyon érdekelt, csak a nagy hústornyokhoz mentem és kifizettem a belépőt. Valami szabadtéri szórakozóhely volt, de nagyon sokan voltak. Mit sem törődve senkivel egyből a bárpulthoz igyekeztem és kértem magamnak valamilyen koktélt. Nem nagyon értettük meg egymást a pultos csajjal, csak dadogott valamit a saját nyelvén. Végül egy srác jött oda és szolgált ki. Nagyon erős volt az ital, de ízlett, ezért kértem még egy pohárral, aztán még eggyel. A végére már felülmúlhatatlanul jó kedvem lett. Elfelejtettem minden gondom és bajom. Az alkohol hatása még arra is rávett, hogy teljesen idegenekkel együtt táncoljak, amire nem vagyok egészen büszke. 

Ugyan nem emlékeztem sokra az estéből, de az tisztán megmaradt, hogy nagyon jól éreztem magam egészen addig, míg egy szőke hajú lány egy fiúval meg nem ragadta a kezem. Homályos ugyan az emlék, de az meg van bennem, hogy nagyon ismerősek voltak mind a ketten, de nem tudtam az istenért sem beazonosítani egyikőjüket sem. Valamit beszéltek hozzám, majd elkezdtek kifele húzni a szórakozóhelyről. Hiába próbáltam meg ellenállni, esélyem sem volt ellenük.

37. fejezet

Nem a leghosszabb, de most csak ezzel tudok szolgálni... Ígérem, hogy holnap valamikor még felrakom a következőt, persze ez sem teljesen biztos! :) De nagyon igyekszem betartani! xx

Harminchetedik fejezet

- Mi?! De miért érdekel ez téged? - néztem értetlenül Paulra. Egyáltalán nem állt össze a kép arról, hogy ezzel mit akar mondani nekem. 

- Figyelj, így megtudod bosszulni annak a lapnak, hogy ezt tették veled! Nem úszhatják meg szárazon! - tárta szét a karját miközben magyarázott. Gyorsan Harryre pillantottam, aki csendben figyelte az eseményeket. Mintha benne sem állt volna még össze a kép, hogy ezzel pontosan mit is akar Paul.

- De én nem szeretném, hogy ezzel bekerüljek megint a hírekbe. Épp elég volt nekem ennyi is. És egyébként sem vagyok az a bosszúálló típus... - néztem Paulra, aki egy percig gondolkozott, hogy erre mit lépjen.

- De Georgi, nem érted, hogy ezt nem hagyhatod annyiban? Ezzel az egész dologgal megalázták a testvéred emlékét. Lehozták az újságban újra, közben semmi közük nincsen hozzá, régen történt. Emellett nem mehetsz csak úgy el! - Paul buzdító szövege egészen elgondolkodtató volt. Nem beszélt hülyeséget az már biztos. Csak éppen egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ez így a helyes.

- Én... nem tudom... csak adj egy kis időt, hogy gondolkozzak... - néztem tanácstalanul Paulra, majd Harryre. A férfi bólintott egyet, majd kilépett az épp akkor kinyíló liftajtón. Tisztán látszódott rajta, hogy nem ezt a reakciót várta. 

Segítségkérően Harryre néztem, aki erre csak belém karolt. Így mentünk ki a liftből. Egyenesen a lakosztályuk felé vettük az irányt, azonban ahelyett, hogy leültünk volna a többiekhez, csak egy köszönés kíséretében elmentünk mellettük. Ahogy beértünk a szobába, Harry elengedett. Azonnal az ágyhoz léptem, és leültem a szélére. Figyeltem egy darabig ahogy Harry előttem áll, és a saját cipőjét nézi.

- Min gondolkozol ennyire? - kérdeztem hosszú csöndes percek után.

- Nem értem, hogy Paulnak ebben mi a jó. Mármint biztos segíteni szeretne, de miért spanolta fel magát ennyire? - ült végül le mellém. Ugyanez a kérdés már bennem is megfogalmazódott. Miért akarja annyira, hogy benne legyek ebben a perben? Eddig nem érdekelte az, hogy mi történik velem, egyszerűen csak munkásként tekintett rám. Azonban most ezzel az egésszel túlságosan is foglalkozik. Nem hiába nem láttuk sokat az elmúlt napokban. Ő maga árulta most el, hogy ez után kutatgatott.

- Szerinted jó ötlet? - kérdeztem meg. Egyszerűen csak kikívánkozott belőlem. Nem tudtam magamban dűlőre jutni. Persze biztos van még időm gondolkozni, de nem a végtelenségig. Pault ismerve már ma este rá fog kérdezni. De nem vagyok biztos az egészben amíg nem tisztázódik le minden.

- Őszintén fogalmam sincs, hogy mit kéne most mondanom. Ha azt nézzük, hogy milyen meggyőző szöveget mondott a liftben, akkor azt mondanám egyből, hogy igen. De figyelembe véve azt, hogy Pault eddig szinte hidegen hagytad és csak erre a sztorira izgult fel... akkor nem tudom. - rántotta meg a vállát, majd közelebb húzott magához. A vállára támasztottam a fejem, és tovább agyaltam.

- Nem értem, hogy miért most ilyen nehéz minden... - sóhajtottam egyet.

~*~

- Akkor sem értem, mit nem szeretsz a répában? - kérdezte meg megint ugyanazt a kérdést Louis tőlem. Már vagy ezredjére...

- Louis, hányszor mondjam még el, hogy szeretem, de nem tartozik annyira a kedvenceim közé! - mondtam már kissé idegesen. Az őrültbe tud kergetni.

- De mi az, hogy nem tartozik a kedvenceid közé?! A répa az jó! - makacskodott tovább.

- Tudod mit? A kedvenc ételem a répa! Legszívesebben mindennap répát ennék! Sőt, mindennap a nap összes percében! - mondtam a fiúnak. 

- Szerintem ezt nem kellett volna... - suttogta a mellettem ülő Zayn nevetve. Értetlenül néztem rá. Miért nem kellett volna? Aztán a következő pillanatban megértettem. Louis felpattant, és eltűnt a konyhában. Pár perc múlva visszajött egy nagy tállal a kezében, amit a kezembe nyomott. Megnéztem, hogy mi van benne. Csordultig tele volt felvágott répával. Értetlenül Louisra néztem, aki csak megrántotta a vállát.
- Jó étvágyat! Itt az esély arra, hogy répát egyél egész nap! - vigyorodott el gonoszul. Már épp visszaakartam volna mondani neki valamit, amikor valaki bejött a nappaliba.
- Sziasztok fiatalság! - szólalt meg Paul. Azonnal rákaptam a tekintetem. Ő is engem nézett várakozóan. Tudtam, hogy nem fogom megúszni úgy a mai napot, hogy nem fog megkeresni. - Beszélhetnénk? - kérdezte meg végül. Bólintottam egy nagyot, és a kezemben az edénnyel felálltam. Gyorsan Louis kezébe nyomtam, aki azonnal elkezdett belőle enni, én pedig a kifelé induló Paul után indultam meg. Az ajtó előtt várt a folyosón. - Szóval hogyan döntöttél? - tért azonnal a lényegre. Őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok neki mondani, csak azt tudtam, hogy van még pár kérdésem a számára.
- Paul, egyet árulj el nekem. Ebben neked mi a jó? - tettem karba a kezem, és úgy néztem a menedzsmentre, aki mintha egy percre elgondolkozott volna.
- Sosem szerettem az ilyen dolgokat, mint ez. Számomra ez már több, mint undorító, és úgy vagyok vele, hogy ezt meg kell bosszulni. - válaszolt konkrétan.
- És őszintén, ebben neked nincs semmi hasznod? - tettem fel a következő kérdésemet. 
- Hasznom van, sőt, nem is csak nekem, hanem az egész világnak. Ha ezt véghez visszük, sokkal jobb lesz tőle a világ. - kerek szemekkel néztem Paulra. Mégis hogy gondolta, hogy ilyen filmekbe illő szöveggel lefog kenyerezni? Ezzel a szöveggel csak biztosabbá tette azt, hogy van valami hátsó szándéka.
- És miért tudná meg az egész világ? - kérdeztem úgy, mintha teljesen gyanútlan lennék.
- Mert hát mégis csak egy híres banda tagjával vagy együtt. Biztos vagyok benne, hogy Harry végig kiállna melletted. Ha pedig ő ott van, a sajtó is megfog jelenni, ezáltal kitudódik az egész... - rántotta meg a vállát.
- De nem akarom, hogy kitudódjon ha bele is megyek. - jelentettem ki magabiztosan, és vártam, hogy erre mit reagál a férfi. Talán egy kicsit ideges is lett ettől a választól.
- De miért nem? Hisz ez mindenkinek jó lenne... neked... a bandának... - kezdett el zavarában makogni valamit, ami egyértelművé tette a szándékát.
- Szóval a hírverés a lényege az egésznek. Ezzel kicsit a címlapokra kerülni a banda, nem? Nagyobb hírnévre tenne szert, erre pedig felhasználsz engem és a múltamat. A bátyámat. - néztem hidegen a szemébe. Őszintén nagyot csalódtam most benne. 
- Látod, okos lány vagy Georgi. Így te is tudod, hogy ez mennyit jelentene Harrynek és a többieknek. Nem is tudod, hogy ezzel mennyit segítenél rajtuk. - nézett egyfolytában a szemembe. A fejemben teljesen összeállt már a kép. Csak azt kellett eldöntenem, hogy belemenjek-e vagy sem. Őszintén féltem az egésztől, mert lehet, hogy ezzel jobban megutáltatom magam a rajongókkal, de az is lehet, hogy nem. Ami viszont a legfontosabb volt, hogy ezzel jót teszek a bandának, ami nagyon fontos volt számomra. Ha bandában minden jól ment, akkor láttam igazán boldognak Harryt. Ha pedig Ő boldog, én is az vagyok.
- Rendben, benne vagyok. - bólintottam szikla szilárdan egyet, mire Paul arcára hatalmas mosoly ült ki.

36. fejezet

Sziasztok! Itt e következő rész. Futtában felrakom. És azt még nem tudom mikor lesz fent a következő :)) xx
Harminchatodik fejezet

Reggel elég zavaró arra kelni, hogy valaki beront üvöltve a szobába, majd egy "upsz" kíséretében kiront az ajtón. Bőven lett volna még arra időnk, hogy aludjunk, mivel semmi program sem volt. Azonban valaki úgy gondolta, hogy elveszi tőlünk ezt a luxust. Ez a valaki pedig természetesen Louis volt.

- Egy idióta a barátod. - mondtam Harrynek, miközben a mellkasán pihentettem a fejem. Aprót felnevetett.

- Nem is! Annyira... - én is felnevettem, majd felé fordultam, és nyomtam egy cuppanósat az arcára.

- Én még álmos vagyok. - ásítottam egy nagyot. Igazán jól esett volna, ha Louis nem óhajt minket felkelteni. Mondjuk nem tudom mit vártam tőle...

- Eljössz ma velünk várost nézni? - váltott hirtelen témát. Lágyan megsimogatta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.

- Muszáj? Nem lehetne, hogy itt maradsz velem? - kérdeztem angyali mosollyal.

- Tudod, hogy ez kihagyhatatlan ajánlat, de már megígértem a fiúknak... - sóhajtott egyet. - Szóval akkor jössz vagy nem?

- Megyek... De akkor hadd vegyek fel valami csinit, jó? - mosolyogtam rá. 

- Azt mondtad, hogy hoztál mára is ruhát... - húzta össze a szemöldökét.

- Igen, de az egy városnézésre nem megfelelő. - mondtam neki komolyan. Tegnap este őszintén nem gondoltam arra, hogy ilyen programra leszek hivatalos. Egyáltalán nem szalonképes ruhát dobáltam bele a táskámba dühömben.

- Nem tök mindegy? Mindenben szép vagy! - hatalmas mosoly terült szét az arcomon a mondata hallatán. 

- Neked lehet, de magamnak nem. - rántottam meg a vállam, majd a takarót magam köré csavarva felálltam. 

- Most miért vagy szégyenlős? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.

- Csak! - nevettem fel, majd a táskámat felkaptam a földről, és bevonultam a fürdőbe. Felvettem magamra azokat a ruhákat, amiket tegnap este beledobáltam, majd a kezemben a takaróval kiléptem a szobába. Harry még mindig az ágyban fetrengett.

- Komolyan ez a ruha miért nem jó a városnézéshez? - kérdezte értetlenül.

- Mit értesz te az ilyenhez... - legyintettem egyet, mire felhúzta a szemöldökét.

- Tud meg, hogy igenis nekem is nehéz kiválasztanom, hogy mit mivel vegyek fel! - pattant fel hirtelen az ágyról. Csak egy boxer volt rajta, így egy darabig elkalandozott a tekintetem a felsőtestén, megint.

- Ja persze. Előveszel egy farmert és hozzá egy pólót... - rántottam meg a vállam. Harry halál komolyan vette az egészet, részemről inkább már csak idegesítés volt. 

- Tudd meg, hogy egyáltalán nem egyszerű egy nadrághoz jó felsőt felvenni! Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy felsőhöz jó nadrágot találni! Ne akard megtudni! - lépett egészen közel hozzám.

- Azt hiszem nem is fogom. - vigyorodtam el, majd nyomtam egy puszit a szájára és kimentem a szobából. Gyorsan még visszatekintettem a nyitott ajtón keresztül. Harry vigyorogva nézett utánam. 

Amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem a lifthez, azzal pedig lementem a mi emeletünkre. Szó szerint bevágtattam a szobába. Nem érdekelt az, hogy esetleg Liz alszik-e még. Sőt, talán hogy őszinte legyek, direkt a leghangosabban próbáltam bemenni. Még mindig nagyon mérges voltam rá a tegnap miatt. Meg úgy szimplán is, mert napok óta nem beszéltünk szinte semmit egymással. Össze-vissza hazudozott, mert nem akartam elárulni, hogy kapcsolata van Lukekal. Nekem nem akarta elmondani, aki az állítólagos legjobb barátnője, aki már kezdetektől fogva azt hajtogatja, hogy összeillenek. 

Mit sem törődve azzal, hogy az álmából riasztottam fel a lányt, elkezdek keresgélni a bőröndöm tartalma között. Csinos akartam lenni mindenféleképpen. 

Végül hosszas keresgélés után magamra kaptam egy sötétkék ruhát. Mivel elég unalmasnak találtam csak így szimplán, magam köré csavartam egy barna övet, amivel máris sokkal jobban nézett ki. Felvettem hozzá még a kedvenc barna sarumat és bedobáltam a táskámba mindent amit szükségesnek láttam. Utolsó lépésként a fejem tetejére raktam a pilóta fazonú napszemüvegem, és már indulásra készen álltam. Már épp léptem volna ki a szobából, amikor egy álmos hang utánam szólt.

- Mérges vagy Georgi? - kérdezte félénken Liz. Háttal állva neki gondolkoztam azon, hogy mit mondjak. Végül a teljes őszinteség mellett döntöttem.

- Nagyon. - néztem hátra a vállam fölött, majd egy szó nélkül kimentem a szobából egyenesen a folyosóra, ahol elindultam vissza a fiúkhoz.

Tényleg imádtam, szerettem Lizziet. Nagyon fontos volt nekem, sokat köszönhettem neki. De ez nem egy olyan aprócska dolog volt ami mellett csak úgy szó nélkül elmehettem. Ez igenis fontos volt, és éreztem annyira jónak a kapcsolatunkat, hogy egy ilyet megosszon velem. Hisz szinte már testvérek voltunk!

Idegesen mentem be a fiúk lakosztályába. Niall és Liam már kint ültek a többiekre várva. Egy szó nélkül elmentem mellettük, egyenesen Harryhez, aki épp akkor lépett ki a szobájából. Azonnal hozzárohantam és magamhoz öleltem. Azt akartam, hogy örökre maradjunk így. A kezei között minden probléma ami most a fejemre zúdult megoldhatónak tűnt és biztonságban éreztem magam. Nem akartam elengedni magamtól.

- Mi a baj? - tolt el egy kicsit magától. Egyfolytában a szememet fürkészte az övével.

- Minden! - bújtam oda hozzá újra. 

~4 nap múlva~

Nagyot sóhajtva léptünk be a hotel nagy üveges ajtaján. Rossz volt magunk mögött hagyni Bern nyüzsgő utcáit. Jól esett, hogy a szinte már megszokottá vált sétámra elkísért Harry is, aki Róma óta minden lépésemet árgus szemekkel figyeli. Jól esett, hogy aggódott értem, de erősnek éreztem magam. Lehet, hogy ott akkor túlságosan is kiborultam, de azóta már erőt vettem magamon. Nem akartam, hogy bármi is elterelje Harry figyelmét a turnéról, még ha annak már igencsak közelít is a vége.

Vidáman beszélgetve indultunk meg a lift irányába, hogy felvigyen minket a legfelső szintre, ahol alszunk. Amióta Liz és Luke lebukott, nem beszéltem velük semmit. Nem jöttek oda hozzám, én pedig úgy éreztem, hogy nem nekem kell megtennem az első lépéseket a békülés irányába. Nem az én hibám volt az, hogy nem mondták el, inkább titkolóztak. Ezekből kifolyólag pedig nem akartam egy szobában lenni Lizzel, Harry pedig nagylelkűen felajánlotta, hogy akkor aludjak minden este vele az ő szobájában. Erre az ajánlatra nem lehetett nemet mondani.

Mielőtt a lift még becsukódhatott volna, valaki a két ajtó közé rakta a lábát, ennek köszönhetően az újra kinyílt. Előttünk pedig megjelent a lihegő, fáradt Paul. Őszintén még sosem láttam ilyennek. Mindig precíz és szigorú volt. A legjobb formáját mutatta előttünk, ennek ellenére most itt állt csapzottan.

- Georgi! Georgi! Van számodra egy remek hírem! - nézett rám szemeivel, amiben csillogást láttam felfedezni. Egy lépést tett előre, hogy ő is a liften belül legyen, így pedig elindultunk felfele.

- És mégis mi? - húztam fel a szemöldököm. Nem számítottam volna arra, hogy majd pont nekem akar mondani valamit ezért ilyen.

- Tudod múltkor mondtam erről az egész utánad kutattak dologról, hogy törvénytelen. Már több napja beszélek egyfolytában egy ügyvéd barátommal, aki utána járt a dolgoknak, és szerinte is illegális. Úgyhogy elvállalta, hogy ha esetleg gondolod, akkor lehetne az ügyvéded ha netán felakarod jelenti az oldalt!